A mi kis zsenink, nem akar zseni lenni, vagy lehet, hogy nem is zseni
Hiánypótló írás azoknak a szülőknek, akik valamiért azt gondolják, hogy „zseni” a gyerekük. Vagy éppen csak egy kicsit zseni.
Hiánypótló írás azoknak a szülőknek, akik valamiért azt gondolják, hogy „zseni” a gyerekük. Vagy éppen csak egy kicsit zseni.
A kora ősz menetrendszerűen a nyár kipihenéséről szól, nincs ez máshogy most sem, bár az idei vakáció nem a megszokott módon volt strapás, hanem valami új, nyugtalanító módon.
Bátran kérdezzetek a kamaszról és a szexuális nevelésről, remek tippeket adok nektek, laza, fesztelen és szókimondó stílusban.
Az emberek napról napra udvariasabbak vagy egyszerűen csak öregszem. Az évek peregnek, s bár megesküdnék rá, hogy még az idő vasfoga is retteg tőlem, mégis a laza Hellók helyett nem
A barátnőm dögös csaj. Nem csak az elméjét műveli, hanem a testét is. Azt hiszem, még a lábujjai között is csinos kis izmok vannak. A barátnőm haja vörösesbarna színű, ami az
Nem győzöm hajtogatni, hogy nyugodjon le mindenki, kamaszunk meghibbanása egy természetes állapot, csak mi szülők parázzuk túl az életkori sajátosságból fakadó tüneteket.
A hormonok zizegésével nem csak serdülőnk életébe köszönt be egy izgalmas időszak, hanem a miénkbe is.
A nyárban az a jó, hogy mindig véget ér. Szeptember elsején megkönnyebbülve törlöm le magamról a félelemszagú izzadságot, a kölykeim újra biztonságban senyvednek a közoktatás bugyraiban.
Nézem a gyönyörű kamaszlányom, és arra gondolok, most már lassan tuti beköszönt az életünkbe a szerelem. Mármint az övébe, de gyermekéhez görcsösen rátelepedő anyaként ezt amolyan közös élményként definiálom.
Köszönöm, jól vagyok. A kórházban kevesebb a munka, a szabadban több a napsütés, lett egy evezőpadon, és rájöttem, hogy a konzumkényszerem online formában is kielégíthető.