A kamaszkor az egyik olyan aggasztókitüntetett időszaka életünknek, amit a pszichológusok normatív krízisként emlegetnek. Az évtizedek során több menetrendszerű megbolonduláson megyünk keresztül, ezek közül legdurvább a serdülőkor, illetve az életközépi
A legutóbbi beszélgetésünk a büntetésről és a jutalmazásról gondolatai dolgoznak bennem: büntetés, jutalmazás. A konklúzió, hogy nem büntetünk, nem jutalmazunk. No de akkor mit csinálunk? Salát Janka írása.
Ismertem egy asszonyt, aki hetven éves kora körül azt képzelte és verbalizálta a környezetében (családjában), hogy ő mi mindent élt meg közösen a gyerekével és azok gyerekeivel, azaz az unokáival.
A felvételi időszak előszobájában az a legnehezebb, hogy pontosan lássuk mi a következő lépés. Előkészítő? Mégtöbb tanulás? Teljesen más módszer a tanulásban? Barátnő által javasolt középiskola? A közeli suli? Az
Utálom a macskákat. Büdösek, pofátlanok és kiráz a hideg, amikor szociopata tekintetükkel engem méregetnek. Macskái egyébként is a kisiklott életű magányos öregasszonyoknak vannak, akikről megfeledkezett a világ. Ennek megfelelően macska helyett
Amikor telefonáltak az öregek otthonából, hogy anyukám haldoklik, pszichológiai szaktudásomat gyakorlati üzemmódba pörgetve közöltem a gyerekekkel, hogy a nagymamájuk néhány órán belül meg fog halni.
Hiánypótló írás azoknak a szülőknek, akik valamiért azt gondolják, hogy “zseni” a gyerekük. Vagy éppen csak egy kicsit zseni.
Én igazán nem akarom túlterhelni őket különórákkal…Csak hát a rendszeres mozgás egy serdülőnél majdnem olyan fontos, mint a táplálkozás. A képzőművészeti szakkört imádja. A matek egyedül nem megy, heti kétszer
Előre szólok, ez az írás nem fog kesztyűs kézzel bánni az anyákkal. Látszólag rossz fej leszek magunkkal szemben, és ennek két oka van.
A kora ősz menetrendszerűen a nyár kipihenéséről szól, nincs ez máshogy most sem, bár az idei vakáció nem a megszokott módon volt strapás, hanem valami új, nyugtalanító módon.