A sok bonyolult helyzet mellett – amit generál egy kamasz gyerekkel való élvezetes együttélés – vannak a látszólag egyszerűnek tűnő dolgok, amiket képesek vagyunk túlbonyolítani.
A kamaszkort sokszor csak a kamaszoknak tulajdonítjuk. Ők azok, akik „megváltoztak”, akiket éppen nem érdekel semmi, nem motiváltak, keveset beszélnek, viszont annál többet mobiloznak. Nagyjából ennyi. Szücs Szilvi írása.
Pszichológusként serdülőkkel foglalkozni az egyik legnagyobb szakmai kihívás számomra.
Csepp mázlival a gyereked kamaszodásával nem csak egy, hanem sokkal több pár büdös láb szagához kell hozzászoknod.
Ahogy nőnek a gyerekek (kamaszodnak) elvileg mindenre valahogy több időnk jut.
A kérdés már önmagában lehet megosztó, hiszen ha semmi másban az életben, de a gyerekkel kapcsolatban pont az a lényeg, hogy semmit, de tényleg semmit nem vársz tőle cserébe.
A dolgok jelenlegi állása szerint 75 százalékban szuperanya vagyok.
Mielőtt nekikezdenél elolvasni ezt a cikket, csukd be a szemed és gondolj pár másodpercig a kamaszkorodra, amikor anyád már totál kész volt a karácsonyi készülődéstől.
A kamaszkor az egyik olyan aggasztókitüntetett időszaka életünknek, amit a pszichológusok normatív krízisként emlegetnek. Az évtizedek során több menetrendszerű megbolonduláson megyünk keresztül, ezek közül legdurvább a serdülőkor, illetve az életközépi
Annyit hallunk a elviselhetetlen, lázadó kamaszokról, akik kikészítik szüleiket, de kevesebben írnak azokról, akik észrevétlenül jutnak túl ezen a viharos életszakaszon.