Nézem a gyönyörű kamaszlányom, és arra gondolok, most már lassan tuti beköszönt az életünkbe a szerelem. Mármint az övébe, de gyermekéhez görcsösen rátelepedő anyaként ezt amolyan közös élményként definiálom. A ránk váró boldogság mellett azonban bennem él a félelem is: mi lesz velünk, az első szakítás után?  Azt könnyű elképzelni, hogyan fogok vele örülni, de a vigasztalástól előre rettegek. Eszembe jut egy rakás marhaság, amit én is sokat hallottam….Salát Luca írása.

Ez nem rólad szól

Úton útfélen böfögjük ki magunkból ezt a semmitmondó baromságot, legyen szó egy undok portás néniről, seggfej főnökről, avagy lusta férjről.

Sok az árnyalat a Mindenazénhibám önmarcangolás és a Beveszemaleszaromtablettát nyeglesége között.

A seggfej főnök lehet, azért viselkedik idiótán, mert most tudta meg, hogy a szeretője terhes tőle, és ez tényleg róla szól, de az, hogy én miként reagálok az undokságára, az már rólam. Két ember találkozása – akár felszínes, akár a lehető legintimebb –

mindig közös ügy.

A róla szól, nem rólad kijelentés nem csak olcsó vigasz, de kártékony is, hiszen az önmagunkkal való szembenézéstől, a felelősségvállalástól, kapcsolatunk komplexitásának átlátásától foszt meg minket. A Nem rólam szól mindig arról szól, hogy nem nézünk szembe azzal, hogy mi hol hibáztunk, mit nem vettünk észre, miért mentünk bele olyan játszmákba, amiben sérültünk, és mindig van benne egy jó adag sértettség is.

Jobbat érdemelsz

Mások lealacsonyítása sosem szolgálja a lelki épségünket. Ráadásul a kapcsolatok többsége nem azért megy tönkre, mert az egyik fél görény. Hanem azért, mert a kapcsolatok többsége törékeny, apró szarságon elcsúszhat, mindketten hazudunk magunknak, vagy egyszerűen tényleg már nem szolgálja a javunkat az együtt maradás még akkor sem, ha belepusztulunk a szakításba.

Majd jön másik

A szakítás pillanatában nem játszik olyan opció, hogy még egyszer lesz valaki, akit ennyire tudunk szeretni. És ha egyszer majd tudunk is, az nem az lesz, akit most siratunk. Ő örökre ottmarad a fájdalomlistán. Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint vele volt. Meg lehet tanulni nélküle élni, de a következő, aki jön, szerencsés esetben

nem egy pótlék lesz, hanem valami merőben új.

Ez persze a szakítás pillanatában elképzelhetetlen, ezért jobb, ha nem is borzoljuk ezzel a hülyeséggel szenvedő Hősnőnk/Hősünk idegeit.

OLVASTAD MÁR?  Hogyan ne válasszon a kamasz külföldi egyetemet?

Idővel elfelejted

Idővel nem felejtünk el senkit.  Ha visszagondolok szerelmeim hosszú sorára, mindegyiknél tudom, miért szerettem, és miért lett vége, fel tudom idézni a boldog és fájdalmas pillanatokat. Nem vágyom vissza azokba a kapcsolatokba, de életem szerves részei alkotják, főleg  őket átkozhatom. nekik köszönhetem, hogy most épp ilyen ember vagyok.

Soha nem kívánnám a lányomnak, hogy elfelejtse a szerelmeit.

Engedd el

Erről már hosszan értekeztem egyszer, mi több: a Hallgass ránk! podcastunkban beszélgettünk is erről, ezért itt csak a lényeget írom: elengedi egy pukit lehet a liftben, meg a lufikat a ballagáson, mély érzelmi kapcsolatokat sosem.

Viszont meg lehet tanulni egy befuccsolt szerelem hiányával boldogan, békésen, kiegyensúlyozottan együtt élni.

Te erős vagy, szedd össze magad, egy könnycseppet sem érdemel ez a szemét

Jó nagy hülyeség, ami csak még mélyebbre lök. Szemét dolog a másik arcába vágni, hogy nem elég, hogy nem képes egy párkapcsolatot fenntartani, de még ahhoz is gyenge, hogy emelt fővel viselje a szakítást.

Az összeomlás a feldolgozás része. Egy őszinte szerelem elmúlása megérdemel annyit, hogy kicsit belehaljunk.

A saját tempónkban, vérmérsékletünk szerint.  A legtöbb könnycseppet egyébként meg a rohadt szemétládák érdemlik, mert ők okozzák a legnagyobb fájdalmakat.

Egy férfinak csak addig kellesz, amíg meg nem kap

A férfiak többsége nem pszichopata állat, aki Szikora Robi bölcsessége szerint „Aki könnyen jön, az könnyen is megy, tudod, így vagyok veled” bánik a nőkkel. Egyébként általánosságban igaz, hogy értékesebbnek tartjuk azt, amiért megküzdöttünk. Azonban egy kapcsolat túl bonyolult ahhoz, hogy ez a képlet működjön, s

ha csak akkor lehet tartós, ha folyamatosan bizonytalanságban tartjuk a másikat, akkor ez elég gáz.

Első szerelmemért évekig epekedtem viszonzatlanul, mire észrevett. Ez egyben épp az a pillanat volt, amikor elvitték katonának. Hamarosa megérkezett tőle az első szerelmes levél. Boldogan mutattam meg anyámnak. Anyám elbiggyesztett szájjal csak annyit mondott,

Ezek mind ilyenek.  Az elején bókolnak és ígérgetnek, aztán, ha beadod a derekad, akkor már nem kellesz nekik, jobb, ha nem is válaszolsz erre a levélre.

A levélre válaszoltam. Hosszú, romantikus boldog szerelmes évek következtek. A kapcsolatuknak aztán én vetettem véget.

Anyámat pedig soha többet nem avattam be a szerelmi történeteimbe.

Remélem, soha nem fogok akkora baromságot mondani a lányomnak, hogy ne ossza meg velem az érzéseit. Csodálom őt és büszke vagyok rá, mennyivel ügyesebben, magabiztosabban, talpraesettebb lány, mint én voltam 13 éves koromban.

Szerintem a pasikkal se lesz olyan béna, mint én vagyok voltam.

És ha majd egyszer zokogva fog fetrengeni  a szakítás fájdalmától, szavak nélkül is bízni fogok benne, hogy annyira klassz csaj, hogy minden bölcs tanács nélkül talpra fog állni.

OLVASTAD MÁR?  Idézet egy házasságból

És én leszek a világ legszomorúbb és legboldogabb anyukája egyszerre, ha megengedi, hogy mellette csendben üljek a kanapén, és talán egy kicsit én is hüppögjek, amikor a földről szedegetem utána a szétzokogott papírzsebkendőket, és amikor megunjuk a passzív szomorkodást, akkor végtelenül közhelyes módon felesleges vásárlásokba, csokizabálásba és hülye sorozatok nézésébe fojthassuk a bánatunkat  bánatát.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!