Nélkülem eddig megállt az élet
Januárban esett le.
Januárban esett le.
Mit teszel, amikor a fiad beint a Nagy Családi Nyaralás előtt néhány nappal, hogy esze ágában sincs veletek tartani, hanem inkább edzőtáborba megy?
Hétvégére beugrottak hozzánk Nataliáék. Nem így terveztük, de így alakult.
Ha eszembe jut nagyapám, egy zsúfolt antik íróasztal mögött üldögélve látom őt.
Egyes életkori szakaszok természetes velejárója az idegtépő szorongás: ilyen a nyolc hónaposok szeparációs szorongása és a vénebb ovisoknál tapasztalható ronyóhullám.
Az év eleji fogadalmaknak nem vagyok nagy mestere, december vége felé azonban némi önsorsrontó késztetéstől vezérelve motivációt érzek arra, hogy a fejemben visszapörgessem az elmúlt 12 hónap főbb történéseit.
A negyven éves születésnapi meglepetés-partik lecsengése után megszaporodnak azok a közösségi események, amelyek apropóját a zátonyra futott házasságok jelentik.
Utálom a macskákat. Büdösek, pofátlanok és kiráz a hideg, amikor szociopata tekintetükkel engem méregetnek. Macskái egyébként is a kisiklott életű magányos öregasszonyoknak vannak, akikről megfeledkezett a világ. Ennek megfelelően macska helyett
Amikor telefonáltak az öregek otthonából, hogy anyukám haldoklik, pszichológiai szaktudásomat gyakorlati üzemmódba pörgetve közöltem a gyerekekkel, hogy a nagymamájuk néhány órán belül meg fog halni.
Hiánypótló írás azoknak a szülőknek, akik valamiért azt gondolják, hogy „zseni” a gyerekük. Vagy éppen csak egy kicsit zseni.