A barátnőm dögös csaj. Nem csak az elméjét műveli, hanem a testét is. Azt hiszem, még a lábujjai között is csinos kis izmok vannak. A barátnőm haja vörösesbarna színű, ami az emlékeim szerint a balatoni nyarak fényébe aranyosan csillogott, és bár az én szőke hajzuhatagom se volt semmi, elbújhatott az ő ragyogása mögött. A barátnőm nem tudom, mikor kezdte a haját festeni, a lelkem mélyén azt gondoltam, hogy ugyanúgy, ahogy a barátságunk, a haja fénye se kophat meg az évtizedek során, mindkettő örök és csillogó marad. Salát Luca írása.

A barátnőm külföldön él, és most azt írja nekem, hogy képzeljem, nem festi többet a haját, ezen túl ősz hajszínnel zizeg a világban.

A barátnőmnek elege lett abból, hogy az előbukkanó ősz hajszálai miatt örökösen aggodalmaskodnia kell. Amúgy meg belefáradt ebbe az egész öregedés-hisztibe, inkább felvállalja a korát, mert azt gondolja, hogy 47 évesen is jól néz ki, és nem akar többé görcsben lenni azért, hogy fiatalabbnak tűnjön.

Szerinte pont az a lényeg, hogy választani tudunk, miként éljük meg az évek múlását, és hogyan kezeljük a korunkat.

Ő már nem akarja festeni a haját, de nem adja fel, hogy jól nézzen ki. Továbbra is őrült sokat edz, csinosan öltözködik, keményen dolgozik és tanulja a tökéletes dobostorta elkészítésének fortélyait, szóval pörög ezerrel.

A Hogyan öregedjünk szépen? örökifjú téma, amire egy negyvenes nő bármikor mohón veti magát.

Két plasztikai műtét és fiatalító arckrém reklám között a csapból is az folyik, hogy vállaljuk fel a ráncainkat meg a hájainkat, mert szépek vagyunk kissé szottyosan is.

Ettől én mindig egy kicsit kiakadok, de persze nem annyira, hogy ne rágjam rajta magam ezerrel, és ne gyártsam a saját ideológiáimat.

Az Öregdjünk szépen projektemben új elemeket hozott a karantén időszaka.

Nem azért, mert megértettem, hogy szőrös lábbal macinaciban is lehet boldogan elenyészni, hanem rádöbbentem, mennyi énvédő hülyeséggel etetem magam. Az elmúlt években mártír pofával hangoztattam, hogy azért nem futok heti 80 km-t, mert nincs rá időm. És pszichológiai könyvek bújása helyett azért punnyadok a sorozataim előtt, mert

a stresszes hétköznapok után muszáj belazulnom kicsit.

Az egészségtudatos táplálkozásra pedig végképp nincs időm, ezért a nyerszöldség a chiamaggal a boltban marad, én pedig marcipános csokin és gyümölcsös sörön élek.  A karantén hónapjait ajándékba kaptam, ahol eljött az ideje a magammal való törődésnek. Mégsem futottam többet a szokásosnál, továbbra is este 10 és éjjel kettő között vettem magamhoz a szükségesnél jóval több kalóriamennyiséget szénhidrát formájában, és egyetlen pszichológiai elmélet megismerésével sem lettem gazdagabb, ellenben egy rakás filmsorozat végére értem.

Nem tettem semmivel sem többet testem, lelkem, elmém fitten tartásáért, mint máskor. Ellenben sokat aludtam, és remekül teltek a napjaim.

Ősz barátnőm gondolatai közül nem érdekel, hogy büszkén vállalja fel a korát.

Ebben szerintem már sokan elég profik vagyunk, rengeteg önáltató maszlag megnyugtató elmélet áll rendelkezésünkre, ami ezt a hozzáállásunkat bátorítja.

A választás lehetőségéről azonban most gondolkodtam el először igazán.

Mert nem csak azért vagyunk szerencsések, mert a kozmetikai ipar a mi korosztályunkra specializálódott, hanem azért is, mert magunk dönthetjük el, hogy miként kezeljük a korunkat. Ebben persze az első és talán legnehezebb lépés felismerni saját igényeinket, mert sokan hajlamosak vagyunk a társadalmi normák szerint mentegetni vagy épp halálra gyötörni magunkat.

A társadalmi elvárások egyébként nem egységesek. A „Száz gyereket megszültem és még annál is több éves vagyok, de az én testem 20 kiló túlsúllyal is szép” ideológiától a „A plasztikai sebészemnek hála örökre dögös nőnek érezhetem magam” hozzáállásig mindennek létjogosultsága van.

És ez nekünk elég nagy mázli. Mert a széles spektrumon oda helyezhetjük magunkat, ahol a legvígabban tudunk elmúlni.

Az egyetlen feladatunk, hogy a rengeteg trendi öregedés ideológiák között megtaláljuk a hozzánk leginkább passzolót. És persze arra sem árt figyelni, hogy

miközben kedvünk szerint öregedünk, ne ítéljük el a másikat, ha ő ehhez más utat választ.

Én továbbra is szőkére festem a hajamat, viszont sosem fogok már maratont futni.

Nem szerzek még három szakvizsgát azért, hogy a bölcsességemmel kompenzáljam a megereszkedett hasamat, de hetente háromszor fél órát hulahoppozom az aktuális sorozatom bámulása közben.

Nem tanulok meg  SUP-on jógázni, helyette viszont a kislányomtól ellesem a horgolt takaró készítésének rejtélyeit.

Nem keresek magamnak plasztikai sebészt, de kevesebb meggysört iszom, hogy a bőröm ne narancsbőrösödjön az alkoholos szénhidráttól.Néha még kezembe veszek egy-egy szakkönyvet, amiben nincs túl sok idegen kifejezés, de az éjszaka leple alatt a skandináv krimiirodalom legújabb gyöngyszemét olvasom mohón.

Amikor éppen szépen öregszem, akkor felismerem a saját igényeimet.

Elfogadom, hogy az életem része az időnként rám törő jeges halálfélelem, és az is, amikor gyönyörűnek és halhatatlannak érzem magam. S mindeközben végtelenül hálás vagyok azért, hogy egy olyan korba születtem, ahol úgy öregedhetek meg, ahogy éppen kedvem tartja.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!