Szerintem lányokat nevelni könnyebb, fiúkat viszont szórakoztatóbb
Világéletemben fiús anyuka voltam. Mármint abban a 10 évben, amikor csak fiaim voltak.
Világéletemben fiús anyuka voltam. Mármint abban a 10 évben, amikor csak fiaim voltak.
Hatodik éve követünk egy olyan kezdeményezést, amelyben csapatoknak kell “öszeállniuk” ahhoz, hogy indulhassanak a díjért, amely lehetőséget ad arra, hogy megvalósítsák az álmaikat.
Ideális esetben a gyermek úgy a dackorszak tájékán elkezd függetlenedni családjától, és 20-25 éves korára eljut oda, hogy elhiszi magáról: életben marad akkor is, ha elszakad a szülői háztól.
Hatodik éve követünk egy olyan kezdeményezést, amelyben csapatoknak kell “öszeállniuk” ahhoz, hogy indulhassanak a díjért, amely lehetőséget ad arra, hogy megvalósítsák az álmaikat.
Hatodik éve követünk egy olyan kezdeményezést, amelyben csapatoknak kell “öszeállniuk” ahhoz, hogy indulhassanak a díjért, amely lehetőséget ad arra, hogy megvalósítsák az álmaikat.
A kegyelmi botránynak – legyen bármennyire dühítő és szomorú – egy pozitív hozadéka mindenképp van: ráirányította a közvélemény figyelmét arra, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem működik.
Bármilyen képernyőhasználat az elmúlt 10 év top témája. Persze nagyanyáink kiakadtak a tévénézésre, de az az impulzus mennyiség, ami jelenleg éri a kamaszokat a képernyőn keresztül, nem összehasonlítható a „bezzeg
Lépten-nyomon belebotlok az UNICEF „Ne nézz félre!” kampányába, ami arra buzdít, hogy iskolai (vagy egyéb) bántalmazás észlelésekor ne maradjunk néma szemlélők.
Az ember már nem tudja, hogy milyen formában férkőzhet hozzá. Van úgy, hogy kajával csalogatja magához közel a kamasz gyereket (ha az az evős, hűtőnyitogató fajta). Vagy éppen éhezteti, kis
Ha az a típus lennék, akinek egy falat se megy le a torkán a szorongástól, akkor tulajdonképpen nem bánnám, hogy még csak az első gyerekem középiskolai központi felvételijén vagyunk túl.