
Mit szeret a kamasz?
Épp kavargatom a rántást, amikor Balázs (aki az előbb szólt, hogy az jó, hogy megváltoztattam a nevét, de nem lehetne inkább Tony Stark – ra?) kifolyik az ajtaján. Döglött, sérves

Te tudod mit tehet meg egy gyerek?
Te tudod mit tehet meg „jogilag” egy gyerek, egy kamasz, egy nagykamasz, aki mindjárt felnőtt? De még nem az. A Hintalovon Alapítvány – amelynek vezetője Dr. Gyurkó Szilvia vendégünk volt a

Én ezt és ezt akarom, de a világ így és így értette
Nincsenek statisztikai adataink arra, hogy az embertársainknak (családtagnak, barátnak, rokonnak, főnöknek, munkatársnak, férjnek, feleségnek, gyereknek) elmondott szavaink miként érnek célba. Értik-e vagy éppen nem? Értik-e vagy éppen

A mindennapok aprócska örömei
A nagy megvilágosulások akkor történnek, amikor nem számítunk rájuk. Luca indít egy sorozatot a mindennapok aprócska örömei címmel, amelynek az első részét olvashatjátok. Én például pusztán hivatástudatból találtam rá az

Rettenet reggelek
Én úgy képzelem, hogy Bezzegéknél zökkenőmentesek a reggelek. Bezzeg anyuka kedvesen felébreszti a porontyokat, akik első szóra kipattannak az ágyból. A Bezzeg gyerekek jókedvűen megmossák a fogukat, felöltöznek, elköltik a

Hiszem, hogy mindennél fontosabb
Verset olvasni nehéz. Verset olvasni fiatalon mégnehezebb. De mi már nem vagyunk annyira fiatalok. Mostanában egyre több verset olvasok. Talán jobban megértem. Talán jobban érdekel. Ti, hogy vagytok ezzel? Szilvi

Mi történik a kamasszal, ha nem csinálsz meg helyette mindent?
Megvan nektek az a munkahelyi szituáció, hogy egyszerűbb és gyorsabb megcsinálni, mint elmagyarázni? Aztán telnek múlnak a napok, hetek és mérges vagy a kollégádra, hogy hát ezt nem hiszem el,

Evészavarra gyanakszol a kamasznál?
Világ életemben azt kérdezgettem a barátnőimtől, hogy kövér vagyok-e. Pedig soha nem voltam kövér. Már ez a szó is viszolygást kelt bennem, utólag nem is értem, hogyan gondolhattam ezt.