Lányom tanító nénijét zseniális pedagógusnak tartom, de amikor a bizonyítvány mellé kezembe kaptam a nyári házi feladatot – élménynapló vezetése – majdnem elbőgtem magam. Azt hittem, idén eltekinthetünk tőle. Mélyen belém ivódott a tavalyi nyár, amikor egy-egy valamirevaló nap után sírva (üvöltve, fenyegetőzve, csapkodva) könyörgök a gyereknek (eredménytelenül), hogy írjon legalább egyetlen mondatot a napról, hogy aztán augusztus utolsó hetében sűrű ostorcsapások közepette megszülessen 10 sor arról a k*va nyárról. Salát Janka írása.

Háromhónapnyi digitális oktatást zártunk. A gyerekeim még viszonylag kicsik, ezért sok időt és idegsejtet felzabált a közös tanulás, de a nagyobbakat nevelő anyukák sem tétlenkedésről számolnak be. Egyesek kénytelenek voltak a fizika doktorává képezni magukat, de jellemzően a kamaszok folyamatos cseszegetője szerep jutott nekik. Üvöltözés, pofonok, hajcibálás, X-boksz elvonás – leggyakrabban ezekkel a motiváló eszközökkel találkoztam.

És mégis!

Számtalan szülő szent elhatározása, hogy nyáron bepótolnak mindent, amit eddig nem sikerült abszolválni.

„Hogy fog középiskolát kezdeni, ha a nyolcadik osztály második féléve szinte teljesen kiesett? Hogy fogják felvenni középiskolába, most, hogy a hetedik osztály ilyen kurtán-furcsán zárult?”

Az a biztos, ha apa korrepetálja, vagy, ha ez már kudarcot vallott, hetente kétszer magántanárhoz megy, elküldjük angol táborba – mondják a szülők.
Diplomatagyerekként kiskamasz éveimet külföldön töltöttem, nyáron azonban hazajöttünk, és két hónap alatt magántanárral pótoltam a magyar tananyag egy részét.

Táborok, barátnőzés és ottalvós partik helyett én tanultam! Ez tök igazságtalanság volt! Ráadásul középiskolában soha, semmilyen hátrányát nem éreztem annak, hogy a legtöbb tantárgy területén konkrétan semmilyen tudással nem rendelkeztem.

A gimiben megtanították, amit nem tudtam, oszt jónapot! Ezek után ne várja tőlem senki, hogy a nyári tanulás szószólója legyek!

Az idegrendszer érése 10 éves korra nagyjából befejeződik, a fejlesztő foglalkozások, mozgásterápiák már maximum finomhangolásra alkalmasak.

A tanulási zavar megelőzéséről már lecsúsztunk, a kezelésére pedig ott van az egész tanév.

Egy nehézségekkel küzdő gyerek az év végére már olyan mennyiségű kudarcon van túl, hogy tanulási motivációja csak negatív számokkal kifejezhető.

Most tényleg azzal akarjuk tönkretenni az egész család nyarát, hogy vérre menő harcokat folytatunk egy-egy feladatlap kitöltéséért?

Megéri?

Ugyanakkor igaz, hogy az agykéreg szivacsként működik, a kamaszagy rengeteg új tudás befogadására képes. Az optimális testi-lelki-szellemi érés azonban csak megfelelő mennyiségű mozgás és megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés mellett tud végbe menni. A tanév során mindkettőből hiányt szenvednek.

Én a nyarat e két dolognak fogom szentelni.

A digitális oktatás akkor ütött be, amikor egy normál fejlődésmenetű serdülő már a teljesítőképességének végét járja. Hirtelen mindentől megfosztottuk őket, ami valóban fontos az életben:

társas kapcsolatok, testmozgás, a leválás gyakorlása, függetlenedés.

Szerintem elnézőek lehetünk, ha ez a 3 hónap nem a szorgalmas, önálló munkáról szólt, és nem tragédia, ha a nyarat az örömökben tobzódás fémjelzi.

3 hónapig éltek teljes izolációban, ha most tör ránk a fejleszthetnénk, inkább küldjük el táborozni! Lehetőleg jó messzire.

Fejlődni fognak a szociális készségei, gyakorolja a leválást, az önkiszolgálást, megtanul krumplit pucolni, bokorba pisilni és hideg vízben zuhanyozni. Ínséges időkben ez fontosabbnak tűnik nekem, mint a kovalens kötés.

Hányszor hallottátok gyerekként, és hányszor hangzott el a szátokból felnőttként, hogy nem az iskolának tanulsz, hanem az életnek?!

Ha mindenképpen taníttatni akarod a gyereket, tanuljon az életnek: olyasmit, amit szeret, amit ő választ. Animáció-készítés, tűzzománc, lovaglás, programozás, színjátszás, kinek mi.

15 éves kor felett nem tartom ördögtől való ötletnek, hogy 1-2 hét erejéig elkezdjen valaki ismerkedni a munka világával, ha elég érett hozzá a személyisége. A „dolgozz egész nyáron, ha új telefont akarsz” azonban mély indulatokat szül, hiszen a többiek a strandon hetráznak (az anyutól kapott új mobillal). Még akkor is, ha bezzeg nagyanyáinknak nem volt büdös a krumplikapálás.

Ha képes vagy otthon nem muszáj-szagúan becsempészni az életre nevelést, ne fogd vissza magad! Találkoztam serdülő lányokkal, akik valóban szívesen sütnek-főznek az anyjukkal, és találkoztam fiúkkal, akik valóban szívesen polírozzák az autót az apjukkal (bocs a nemi sztereotípiákért).

Ennek azonban a jó kapcsolat a kulcsa. A jó kapcsolatot pedig tök felesleges tönkretenni a matek ötösért.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!