Órák óta szedem össze a gondolataimat, mit is írhatnék ezzel a mostani májusi vasárnappal kapcsolatban, de leblokkolok folyamatosan.
Anyák napja előtt két nappal, Nőnap után ötvenhárommal, Valentin nap után százhárommal álljunk meg egy pillanatra. Ezek ugyebár a „fontos”napok az anya és a női identitás elismerésére.
Szeretem őt. Kimutatom a szeretetemet, pont úgy, ahogy nekem elfogadható, komfortos. Még a karantén ideje alatt is, amikor már egymás agyára megyünk. Nincsenek nagy jelenetek, igyekszem önazonos lenni ebben a
A legutóbbi Ultra Balatonomon egy félreértés miatt a futótársam nem várt a megbeszélt váltóponton.
Nem sok ember él kerek e világon, aki komolyabban fel tud idegesíteni. A két kamasz gyerekem közéjük tartozik, sőt, élmezőnyben járnak a „Hogyan kényszerítsük térdre zokogó anyánkat?” című játékban.
Sok derűs pillanatot okoztam embertársaimnak az elmúlt években, amikor arról győzködtem őket, hogy a nevelés legtutibb eszköze a szeretet.
A srácaimmal kapcsolatos kérdéseim közül fontossági sorrendben a Hogyan bírjam ki velük egy fedél alatt? után közvetlenül a Mennyit kellene velük beszélgetni? következik. A szülősorstársaktól és serdülő klienseimtől gyűjtött adatok folyamatos elemzése ellenére
Csapdába kerültünk, de ez nem az a fajta amiről tudod, hogy ha már unod és a szokásosnál jobban megizzaszt, akkor majd a programfelelős kintől kinyitja az ajtót és szabad lehetsz.
Szeretem a csendet. Amikor nem szól a zene, nem szól a TV, a rádió. Általában az autóban sem kapcsolom be a zenét. Annyira „sűrű” az életem, hogy igyekszem minden pillanatot kihasználni,
A gyerekeim időnként egészen bántó dolgokat tudnak a fejemhez vágni, de mindezidáig nem igazán sértődtem meg. Tudtam, hogy feltétel nélkül rajonganak értem, én vagyok a példaképük. Salát Janka írása. Most