Magyarázkodás az identitáskrízisre
Gondolatok, megérzések, nem pedig statisztikailag alátámasztott tények következnek.
Gondolatok, megérzések, nem pedig statisztikailag alátámasztott tények következnek.
Olyan érzés az év végében-évkezdetben lenni, mint egy vidámparkban, ahol hiába ültél fel erre, próbáltad ki azt, néztél be ide, fellőtted magad oda, akkor is úgy jössz ki, hogy elégedetlen vagy, mert biztos az
Az év eleji fogadalmaknak nem vagyok nagy mestere, december vége felé azonban némi önsorsrontó késztetéstől vezérelve motivációt érzek arra, hogy a fejemben visszapörgessem az elmúlt 12 hónap főbb történéseit.
Édes fiam… vagy hogy is szólítsalak magamat…Ha jól számolom, éppen 18 múltál.
Anyám egyedül nevelt két éves koromtól. Az apám annyira volt az apám, amennyire valaki az lehet 1400 km-ről. Nem igazán. Két szenteste volt, amit együtt tölthetett a családom.
Mindig elégedetten dagonyázom a kellemesen langyos önsajnálatban, amikor a szendvicsgeneráció sanyarú sorsáról olvasok cikket: valóban nehéz a játszótér, az idősek otthona és a munkahely közötti örökös ingázás.
Az úgy volt, hogy valami zavar támadt az erőben és egy kamasszal keveredtem bele a karácsonyi bevásárlásba. Egész pontosan a karácsonyi menühöz a hozzávalók megvásárlásába.
Belevágok, nem kertelek. Magunkról beszélek. Ahogy itt állunk negyvenes nőként, amit még tök jó kimondani, hogy negyvenes, még akkor is, ha már csak pár év választ el az ötvenestől. Nem
Ismertem egy asszonyt, aki hetven éves kora körül azt képzelte és verbalizálta a környezetében (családjában), hogy ő mi mindent élt meg közösen a gyerekével és azok gyerekeivel, azaz az unokáival.
A kamaszok pályaválasztását egy szülőnek nagyon nehéz terelgetni. A kisgyerekkori vagy akár a kamaszkori érdeklődési körök mindig változnak, ami teljesen rendben van.