Az úgy volt, hogy valami zavar támadt az erőben és egy kamasszal keveredtem bele a karácsonyi bevásárlásba. Egész pontosan a karácsonyi menühöz a hozzávalók megvásárlásába. Már napokkal ezelőtt elővettem az évek során összegyűjtött receptet és a két évvel ezelőtti stahlmagazint. Pontosan tudom, hogy minden évben ugyanaz a menü és az újságokban is pontosan ugyanaz a szöveg csak mindig más sorrendben, de akkor is. És elindult a karácsonyi bevásárlás kamasszal. Bábel-Szücs Szilvia írása.

Kiterítettem az asztalra, kiválogattam, elképzeltem, megírtam a listát és elindultunk.

Közben “beugrottunk” pár helyre, ami elismerem nagyon idegesítő volt, de le a kalappal, nagyon jól bírta. Aztán két óra kószálás után beérve a szupermarketbe, már éreztem, hogy nem lesz sok időm.

A gyerek vett magának egy italt, hogy ő mennyire fáradt és szerinte siessünk már.

Konstatáltam, hogy amióta beszélni tud és közösen megjelenünk egy boltban, azonnal szomjas lesz és ez szerintem már így is marad addig, amíg nem lesz saját gyereke, mert akkor tőle kérik majd ugyanezt.

Aztán a gyerek elindult, hogy megkeresse a rozmaringot, de még két itallal tért vissza, hogy ez jó lesz arra az időre, ha még egy órát itt kell lennie, mert SZOMJANHAL.

Aztán megkértem őt, hogy egy kicsit ne beszéljen, mert épp nem találom a papíromat amire felírtam a karácsony menü hozzávalóit.

K.ideges lettem.

Aztán a gyerek javasolta, hogy legyen hamburger a kaja, ja nem karácsonykor, hanem ma.

Aztán megkértem őt, hogy egy kicsit ne beszéljen, hanem hozzon egy tejfölt. Addig pont annyi időm lesz, hogy megtaláljam azt a k.papírt.

Aztán a gyerek már ott is volt a tejföllel, ami egyébként nem tudom, hogy mihez kell, de egyszer azt mondta a nagyon jól főző legjobb barátnőm, hogy

tejföl és kolbász mindig legyen otthon, akkor nagy baj már nem lehet. Vettem gyorsan kolbászt is.

Aztán feladtam a papír keresést és éreztem, hogy a halas menü majd csak jövőre lesz a mienk, mert ezzel egy időben a gyerek előjött egy óriási állattal a kezében, hogy ezt találta, szerinte tök jól néz ki és rá van írva, hogy gondosan etették, meg rajta van az osztrák zászló és ez lesz a tutti menü! Elképesztő, hogy megpróbálta feloldani a konfliktust.

Eeezz? A hal helyett? A gondosan kitalált menü helyett?! Soha! Inkább visszajövök a teljes recept arzenállal és addig megyek, amíg nem lesz hal. – mondtam.

De már a pénztárban álltunk, mert a gyerek bedobta a madarat és tolta a bevásárló kocsit a menekülés felé. Közben dicsért, hogy mennyire jó ez és ő mindig(!) is ilyet szeretett volna enni karácsonykor! Elképesztő módon nyomta a sódert, eszembe jutott Földessy Margit, akihez négy évig járt. (Pár éve készített interjúnkat  ITT olvashatjátok.)

És elhittem, bár pontosan tudtam, hogy ez most a szabadulós játék egy része. Menet közben – szinte futottunk – bedobtam az állat összekötözött lábai mellé egy – két teljesen nem hozzávaló fűszert (ez úgyis elfogyott otthon) és még a halas receptből bevillanó hozzávalókat, mondván, hogy hátha mégis egy hallal távozunk, vagy

jön valaki és hoz egy halat.

Az impulzus vásárlás során vételezett pulykát amikor betettem a hűtőbe csak annyit kérdeztem tőle, hogy szerinte ezt meg tudom-e majd sütni, hogy finom is legyen.

Megkönnyebbülve rám nézett és csak annyit mondott: persze, hogy meg tudod Mamci, bízzál magadban, a pulyka is ezt mondaná meg a hal is. Vááááá!

Fotó: www.pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!