Belevágok, nem kertelek. Magunkról beszélek. Ahogy itt állunk negyvenes nőként, amit még tök jó kimondani, hogy negyvenes, még akkor is, ha már csak pár év választ el az ötvenestől. Nem paráztatok senkit, leginkább magamat nem, de a változó kor itt van, már látszik, már integet, csak sokszor azt mondjuk, hogy nem volt rajtunk szemüveg és ezért nem látjuk. Szücs Szilvi írása.

Itt állunk amikor egyidőben szakad ránk saját magunk, az eddigi életünk, a testünk, az arcunk, a karrierünk (hiánya), a párkapcsolatunk (üressége) és közben ott ugrálnak körülöttünk a duracell nyuszik, akiket békén kellene hagyni.

A klimaxhoz való hozzáállásom háromféle

Általában nem foglalkozom vele, inkább próbálok arra gondolni, hogy ha egészségesen élek és a mozgás a barátom, akkor nem lehet nagy bajom. Viszont amikor meghallom a barátnőim történeteit, hogy mit élnek át egy átlagos napon amikor kétóránként leizzadnak teljesen random jelleggel, no akkor beindul a para.

Ha pedig arról olvasok, hogy a többségnek mindenképp szednie kell valamit amit egy méregdrága kivizsgálás előz meg, nos akkor a napom nagy részén azon gondolkodom, hogy tényleg még mi jöhet! Még mi mindent kell elviselnem azért, mert nő vagyok.

Itt persze mindig megállok és igyekszem a humorérzékemet elővenni és örülni magamnak. Annak, hogy a mensi után majd jön a meno, de csak egészség legyen, meg térerő!

Amikor meg foglalkozom a korommal, úgy igazán őszintén, akkor megtalálnak azok a gondolatok, amelyeket minden felszínes megközelítésnél fontosabbnak és igazabbnak tartok. Háy Jánost idézem:

„Minden életkorban az a legfontosabb, hogy szinkronban legyél azzal, amit csinálsz.

Ez azt jelenti, hogy a lehető legfigyelmesebben át kell vizsgálni a világot, éppen azok között a tér-idő koordináták közt, amiben vagy, át- és bejárni a tájat egészen a teljes megismerésig. Majd így folytatja:

Aki képes érzelmileg kötődni a világhoz, ami szerintem az egyetlen érvényes életirány, annak számolnia kell azzal, hogy nincs védelem a fájdalommal szemben. A fájdalom, öröm, boldogság, ugyanaz a csomag. A másik választható csomagban egyik sincs benne, de abban valójában élet sincs.” A teljes beszélgetést ITT olvashatjátok.

A XX. század közepén a menopauzát betegségnek tartották

Ma már elfogadott, hogy ez a sajátos állapot egy természetes folyamat a nők életében. Ez mondjuk elég jó hír, legalább ezzel nem kell foglalkoznunk. Mi, akik még úgy nőttünk fel, hogy a menstruáció az gáz, az ciki, az titok, az fájhat, azt ki kell bírni.
És kibírtuk.
A  menopauza sok nőnél már 45 éves korban jelentkezik, de van olyan nő, aki még 55 évesen sem tapasztal semmilyen változást. Átlagosan egyébként 50-51 éves kor körül jelentkezik. Mindez nagyban függ attól, hogy mennyi petesejttel születtünk, mennyire egészséges az életmódunk, illetve hogy milyen az általános egészségi állapotunk és a genetikai adottságaink.

Vissza a testre

Nézzük, mik azok a testi tünetek amelyek előfordulhatnak. Nyilván nem fog előfordulni az összes, de ahhoz, hogy szerdán az Anyapara LIVE-ban (ITT) kérdezni tudjunk Dr. Katona Renáta szülész-nőgyógyásztól, ahhoz kell egy lista.

Testi tünetek

  • gyakran jelentkező hőhullámok
  • erős verejtékezés
  • arcpirulás
  • fejfájás
  • szédülés
  • fülzúgás
  • koncentrációzavar
  • szívproblémák jelentkezése
  • vizeletvisszatartási problémák
  • fokozott mészlerakódás a csontokban és az erekben (meszesedés)
  • gyors és látványos hízás
  • hüvelyszárazság
  • libidócsökkenés
  • szembetegségek (pl. látásromlás, szemszárazság, kötőhártya-gyulladás stb.)
  • a bőr kiszáradása, viszketegség, ráncosodás
  • a haj töredezettsége, hajhullás; más testtájakon viszont fokozott szőrnövekedés
  • koleszterinszint – emelkedés
OLVASTAD MÁR?  Teremtsd újjá magad!

Várunk benneteket! ITT találjátok az esemény leírását és a részleteket. Kérdezzük ki a doktornőt, hogy legalább ennyivel „beljebb” legyünk a témában.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!