Gondolatok, megérzések, nem pedig statisztikailag alátámasztott tények következnek.Pszichológusként nehéz lenne tagadnom, hogy sok serdülőkorú fiatal áll elő a tanácsadási folyamat egy pontján azzal, hogy leszbikus, pánszexuális, esetleg aszexuális. Úgy sejtem, 30-40 évvel ezelőtt sokkal kevesebb kamasz állt elő ilyesmivel. Salát Janka írása.

Magyarázkodás az identitáskrízisre

Az identitáskrízis közepette sok serdülő elképesztő mereven ragaszkodik ahhoz, hogy ő genetikailag más, mint a többség.

Ez a másság iránti igény megnyilvánulhat a nemi orinetáció “atipikus voltában” éppúgy, mint valamely pszichiátriai kórkép önkéntes felvállalásában.

Mintha arra vágynának, hogy kapjanak egy címkét, ami magyarázatot ad minden problémájukra. Többször találkoztam már olyan fiatallal, aki úgy érzi, egy antidepresszáns, vagy az ADHD tüneteit enyhítő gyógyszer megold minden nehézséget.

Ha nem is a gyógyszer kínálta könnyű út miatt, akkor a zűrzavarban való eligazodásban fontos számukra, hogy legyen egy skatulya, ahol otthon érezhetik magukat.

Meg kell azonban jegyeznem, hogy kifejezetten magas intellektusú gyerekek évekig képesek kompenzálni valós figyelemzavarukat, részképesség nehézségüket, sőt az autizmus spektrum zavarból adódó szociális nehézségeiket.

A követelmények fokozódásával és a társas élet bonyolódásával párhuzamosan azonban egyre több energiát igényel ez a kompenzáció, a serdülő kimerül, s ez valós összeroppanáshoz vezethet.

Kiemelten fontosnak tartom tehát a differenciáldiagnózist: nagyon nem mindegy, hogy az identitáskrízis zűrzavaraira keres egy jól megfogható, egyszerű magyarázatot a fiatal,

vagy valóban organikus eltérés áll a problémák mögött.

Kiemelten fontosnak tartom azt is, hogy a valóban depresszióval küzdő serdülő szaksegítséget, és – ha szükséges – gyógyszeres támogatást kapjon!

Soha ne söpörjük le az asztalról gyermekünk segélykiáltását, járjunk a végére!

Legfeljebb kiderül, hogy a „genetikailag más vagyok, mint a többség” inkább egy kapaszkodó az érzelmi viharok közepette.

OLVASTAD MÁR?  A boldogság, a boldogság az igazi nagy siker?

A homoszexualitásra visszakanyarodva szintén fontos, hogy elfogadók legyünk gyerekünk útkeresésével kapcsolatban. Nem a könyvek, nem a téma nyílt és őszinte kezelése az, ami a másság felé terel fiatalokat.

Ha azonban a szülők házassága csapnivaló, vagy sérült a szülővel való kötődés, egyszerűbb lehet – a serdülőkorban teljesen természetes átmeneti homoerotikus fantáziák mentén – kijelenteni, hogy az utolsó dolog, amire az életben vágyom fiatal lányként, az egy pasi…

És beindul a címkék keresése. Könnyebb azt mondani, hogy pánszexuális vagyok, mint azt, hogy anyámtól soha nem kaptam meg azt a szeretetet, amire szükségem lett volna.

Mivel homoerotikus fantázia valóban gyakran előfordul ebben az életkorban, a legtökéletesebb családok gyermekei is megkérdőjelezhetik saját heteroszexualitásukat. Várjuk ki türelemmel, mi lesz a vége, és próbáljunk meg megbarátkozni a gondolattal, hogy

egyik kimenet sem tragédia.

Nem, nem a meleglobbi a hunyó

Ha létezik meleglobbi, akkor bizonyára létezik pánikbetegség lobbi, depresszió lobbi, ADHD lobbi, diszlexia- vagy autizmus lobbi is. Talán nem árulok el titkot, hogy véleményem szerint nincs itt szó lobbi tevékenységről. Se meleglobbiról, se ADHD vagy egyéb részképesség nehézség lobbiról.

Egyszerűen ezek a fogalmak, mint a homoszexualitás, biszexualitás, tanulási zavar, ADHD stb. bekerültek a köztudatba, és egy identitásában, kapcsolataiban bizonytalan fiatal görcsösen belekapaszkodik egy-egy diagnózisba, ez az egyetlen biztosnak vélt pont az életében.

Szerencsére már sem koncentrációs táborba, sem konverziós terápiára nem küldjük a melegeket, a tanulási zavarral küzdők sem kisegítő iskolában kötnek ki, ezért sokkal könnyebb ma önként magunkra vállalni egy címkét, mint 30-40 évvel ezelőtt.

Olyan jó érzés a túlzó szülői követelmények és merevség, az elutasítottság érzése elől egy befogadó LMBT közösségbe menekülni.

Olyan megnyugtató az iskolai kudarcokat azzal magyarázni, hogy tanulási zavarral küzdök.

Olyan megfoghatóvá teszi a problémát, ha a kapcsolati nehézségeket azzal magyarázhatom, hogy Asperger szindrómás vagyok.

Ezeket a fogalmakat sokkal kevésbé övezi ma tabu és szégyen, olykor szinte megnyugtató az a tudat, hogy ezekkel a problémákkal, vagy szexuális fantáziákkal együtt normális vagyok. A kamaszunk toleráns, elfogadó, szivárványos barátokat gyűjt maga köré, és az esetek többségében beleszeret egy ellenkező nemű kortársába, majd az összes tanulási nyavalyájával együtt egyetemre megy. Vagy nem megy egyetemre, de talál magának egy olyan karrier vagy továbbtanulási lehetőséget, amiben örömét leli.

OLVASTAD MÁR?  Tanulási nehézség – Jó, ha papírja van?

Elfogadom-e a kritikát

Ami tehát a lényeg: minden szülőt arra bátorítok, hogy ha a kamasz “jelez”, akkor azt vegye komolyan.

Az első lépés paradox módon ilyenkor az, hogy próbáljunk nyitottan és magunk felé is őszintén megközelíteni a kérdést. Mennyire vagyunk “jóba”? Ez mit jelent: annyit, hogy a szükséges témákat megbeszéljük, egyébként meg magamat próbálom a mindennap a padlóról felszedni annyira lent vagyok a saját életemmel, kapcsolataimmal, mi lesz velemmel kapcsolatban?

Mi a valóság és mit mutatok a külvilágnak? Elfogadom-e a kritikát a gyerekemtől? Meghallom-e őt vagy már előre tudom, hogy mit mond, mit gondol?

Felkészültem arra, hogy ez egy hosszú út lesz, amíg megérkezünk közösen a megoldáshoz? Ha nem, tudok-e segítséget kérni és elfogadni?

Oszd meg a véleményed velünk!