
De hiszen nem is tűnsz autistának!
Az utóbbi hetekben érdeklődésem mondhatni teljesen beszűkült egyetlen témára, ez pedig az autizmus spektrum zavar – ezen belül különösen izgalmas a női érintettség.
Hogyan készüljünk a nyárra a kamasszal?
Végre itt a nyár és meleg az idő. Nagymamámra emlékezem, ezt dúdolgatta amikor minden nyáron beköltöztem hozzá egy hónapra.

Amikor továbbtanul, saját álmát vagy az enyémet teljesíti be?
Nyakunkon az érettségi. Izgatott szülők és diákok zizegnek a felvételi pontszámok útvesztőjében, úton-útfélen zúdul rám a kérdés: a te fiad hova tovább…?

Az életnek éppen a halál ad értelmet
Töltött cukkinit majszolgattam minap a kifőzdében, amikor megtudtam, hogy nagynéném meghalt.
Ki beszél a szülőkről?
A kamaszkort sokszor csak a kamaszoknak tulajdonítjuk. Ők azok, akik „megváltoztak”, akiket éppen nem érdekel semmi, nem motiváltak, keveset beszélnek, viszont annál többet mobiloznak. Nagyjából ennyi. De ki beszél a

Teremtsd újjá magad!
Teremtsd újjá magad! – mondja a 2018-ban indult Richter Főnix Közösség program mottója, amely ebben az évben már a hetedik évadjába lépett. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa azon nők történetét
Ne szólj bele fiam, nem a te dolgod!
Amikor egy serdülő azért lesz öngyilkos, mert társai szekálták, túlzóan leegyszerűsítő az az álláspont, hogy az osztálytársak a hibásak.

A fiatalok mentális állapotának javítása a cél
Több mint tízezer szavazó vett részt a Richter Anna Díj közönségszavazásán és döntött a közönségdíj sorsáról. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a hat nyertes csapatot, mely összeget a
