Kütyük fogságából a való világba

Hétfőnként a kölykök általában vacsoraidőben spontán megjelennek, s némi nyomás hatására elmesélik, kivel bouldereztek, hol korcsolyáztak, hogyan áztak szarrá a kiránduláson, a házibuli miért volt creepy a koncert meg mitől smash. Salát Luca írása.

Ugyan görcsbe ugrik a gyomrom, amikor némi fejszámolás után rájövök, hogy az egyetemistám félévben teljesített kreditjeinek száma nem haladja meg a testvérei egy hétvégére eső taktikai hányásainak számát, de lenyugszom, hiszen a lényeg, hogy az életük színes, vidám és szórakoztató.

Kütyük fogságából…

Nemrég még tutira vettem, hogy az agyuk a testükkel versenyt futva  fog a kütyük fogságában szétrohadni. Először a fiúkat nyelte el a számítógép. Görnyedt testüket legfeljebb némi kaja reményében vonszolták elő a szobájukból. Az első reménysugár akkor érkezett, amikor Legnagyobb két év agyi köd után kilépett a szobájából és beszélni kezdett hozzám. Azóta több-kevesebb sikerrel értelmes, emberi lényként viselkedik.

Második soha többé nem állt szóba velem, de az ajtaja neki is kinyílt, ahol szemtanúja lehettem egy színes szociális háló csordogálásának.

Harmadikkal néhány évnyi fetrengés során közösen gyalultuk le az agyunkat a tini szappanoperák gyöngyszemeivel. Közben megismertem az FB-n túli életet. Sosem árulta el, mennyire szánalmas vagyok, amikor tik-tok trendekkel flexelek, illetve olyan szavakat használok, mint a flexelek.

Legkisebb waldorf múltját szemen köpve az euritmiát egyik napról a másikra cserélte le az e-sportra.  Egy év után került elő a szobájából, csak azért, hogy benyögje, valami online játékban megismerkedett egy fiúval. Rutinos anyaként nem kaptam a szívemhez, na jó, egy picit igen, de aztán kiderült, hogy a fiú cuki.

Aztán elmúlt az online aszalódás, s lassan, de biztosan offline bulikirálynővé nőtte ki magát.

A való világba…

A legtöbb anyát előbb-utóbb utoléri a felismerés, hogy a gép előtt rohadó fura lény, akiért a családi pótlékot kapja, nyomokban sem tartalmazza egykori bájos gyermekét. Én már tudom, hogy a helyzet nem reménytelen, ezért magabiztosan böfögöm ki magamból a tanácsaimat.

Tiltás helyett elfogadás

Kütyü elkobzás, wifi megvonás nem segít, ellenben borítékolható, hogy az utálatos és távolságtartó kamaszod még utálatosabb és távolságtartóbb lesz. Épp ezerrel próbálgatja magát, s amikor ebbe beleugatsz, nem csak a gyerekedet bántod, de a vele való kapcsolatodat is.

Uralkodás helyett tisztelet

Ha elfogadod, hogy ő egy picit most lép az offline világból, akkor jó eséllyel hozza azt a minimumot kötelességteljesítés terén, ami épp elegendő a túléléshez. Elmondani a jótanácsokat ér, de nem kényszerítheted se tanulásra, se sportra, se veled letöltendő szabadságvesztésre.

Papolás helyett jó példa

Ha a kamaszod megteszi neked a szívességet, hogy nem kíváncsi rád, ne fecséreld az idődet nevelésre. Csinálj valami érdekesebbet. De ne AI-val társalogj a játékfüggőségről, ne sorstársakkal csetelj a szaranyaságodról, és ne is  a reals-eket görgesd naphosszat. Az élet izgalmas: koncertek, könyvek, jóga, futás, gitáróra, nyelvtanulás…

Csinálj olyat, amit szeretnél, ha a kamaszod is csinálna. Egyrészt talán megúszod a becsavarodást. Másrészt a gyerek még kattos állapotában is kritikusan pásztáz téged.

S bár ugyanúgy fintorog a szánalmasságodon, mint te az övén, a jó példa mégis ragadós. Eskü.

Erőfitogtatás helyett együttműködés

Röhejes azzal menőznöd,  hogy te vagy a bölcsebb. Ha tükörbe nézel, nem tagadhatod, hogy egy megszeppent, rozoga vénasszony pislog vissza rád, akinek a kezéből már rég kicsúszott a kontroll.

Ha fenyegetsz, látszólag talán engedelmeskedni fog, de kamu az egész.

A kamaszagy kreativitása határtalan: lövésed sincs, hányféleképpen ver át, amikor elönti a gépfüggőség, bulizni akar, piára vágyik, esetleg a háta közepére kívánja a vívásedzéseket, amire kényszeríted. Nem hülye, csak hülyeségeket csinál. De azt tutira. Ha nem kell sunnyognia előtted, akkor jó eséllyel megússza a bajt.

Parancs helyett kérés

A pattogáshoz már nincs jogod (mondjuk korábban sem volt). Ha kéred, nem biztos, hogy engedelmeskedik, de legalább bűntudata lesz. Szélsőséges esetben ez odáig fajulhat, hogy hagyja kicsit a gépezést, és kitereget vagy beszáll a Catan partiba az idióta húgaival egy röpke családi idill erejéig.

Para helyett nyitottság

Fő mumusunk most az AI, ami a városi legenda szerint elpusztítja gyerekeink maradék agyát. Lehet, én is egy pusztulat vagyok, de előttem egy világ tárult ki, mióta a kölykeim segítségével bekerült az életembe.

Ők mutatják a technikát, én pedig a kritikus gondolkodást, a lényegkiemelést.

Lenézés helyett érdeklődés

Nem gáz, hogy ő máshogy fiatal, mint ahogy te voltál. Biztos van, amit jobban csinálsz, de tanulhatsz is tőle. Ha látja, hogy fingod nincs, hogyan kell beállítani a telefonod csengőhangját a Kispálra, akkor morogni fog, amikor segítséget kérsz, de alapvetően jót tesz a kapcsolatotoknak, ha felvállalod, ebben te vagy a béna és ő a kompetens.

Ha azt érzi, nem kell mindig izmoznia, elnézőbb lesz veled.

Káromkodás helyett imádkozás

Káromkodhatsz, de célszerű akkor tenned, amikor fülessel a fején ordítozva irtja az online ellenséget. Kicsi a mozgástered, inkább csak bízhatsz magadban, hogy

minden ellenkező jel ellenére kábé jó anya voltál, a jó pedig elnyeri méltó jutalmát.

A jutalom jelen esetben az, hogy a gyereked egyszer offline működésmódra vált. Ártani nem árt alapon azért érdemes az égiek segítségét is kérni, hogy tuti így legyen.

Nekem négy gyerekemnél bejött a stratégia. Nyilván lehet, hogy simán csak szerencsém volt. Mindenesetre szívből vallom, hogy egy házibuliból négykézláb hazaérkező hányásszagú gyerek ezerszer megnyugtatóbb jelenség, mint a gép előtt üveges tekintettel bámuló zombi. Kívánok mindenkinek ilyen gyerekeket!