Engedd el! Napjaink életfilozófiája olyannyira belopta magát a hétköznapjaimba, hogy néha nekem is kiesik a számon a bölcs tanács.
Cseng a füled? Mit nem akarsz meghallani? Torokgyulladásod van? Mit nem tudsz kimondani? Fáj a hasad? Vajon mit olyan nehéz megemésztened?
Biztos a hormonok! Hallom, olvasom, amitől bevallom elég ideges tudok lenni. Biztos a hormonok miatt viselkedik így egy kamasz vagy az anyja, ha éppen menstruál vagy éppen már nem jön
Töltött cukkinit majszolgattam minap a kifőzdében, amikor megtudtam, hogy nagynéném meghalt.
A műszempilláim ragasztgatása közben a kozmetikusom azon elmélkedett, hogy a húgom is volt nála, és el sem hiszi, hogy rokonok vagyunk, annyira különbözünk egymástól. Csukott szemhéjjaim mögött elmerengtem a rejtélyes
Végre beszélünk róla. Végre beszélünk magunkról nemcsak 40 éves korig.
Negyven felé, vagy éppen már negyvenen túl az ember körülnéz. Megnézi, hogy hova ment el ez a sok év, kik veszik körül, kivel beszélget, kinek mondja el a gondolatait.
Aki 50 éves (plusz-minusz x év), az biztosan emlékszik Rangos Katalinra, akit szinte naponta hallgathattunk a rádióban.
Öregedni rossz. Nőként öregedni rosszabb. Hiú nőként öregedni a legrosszabb.
Az összeolvadtság életcsapdájában az ember szinte azt sem tudja, hol ér véget az én, és hol kezdődik a másik, jellemzően egy szülőfigura, vagy a partner.