
Hogyan kerül egymás mellé a kémia és a mese?
„Bukásra álltam kémiából, és a tanárnő azt mondta, kapok egy ötöst, ha írok egy mesét a TETT-mesepályázatra.


Üzenetek az adventi naptárba „magunknak”
Rendhagyó módon először nektek küldünk üzeneteket, amelyeket véletlenszerűen tegyetek bele a kis papírzacskókba (amit a kamaszoknak készítetek) és mindennap bontsátok ki közösen vagy egyedül.

Függőségekről is kommunikálni kell
Egy 2019-es felmérés szerint a magyar serdülők 4,9, a 18–34 éves korosztály tagjainak pedig 4 százaléka fogyasztott már életében valamilyen szintetikus kannabinoid kábítószert.

Huszonéve optimistább, de sebezhetőbb voltam
A műszempilláim ragasztgatása közben a kozmetikusom azon elmélkedett, hogy a húgom is volt nála, és el sem hiszi, hogy rokonok vagyunk, annyira különbözünk egymástól. Csukott szemhéjjaim mögött elmerengtem a rejtélyes […]

Az éveket nem lehet visszatekerni, de a változásban van segítség!
Végre beszélünk róla. Végre beszélünk magunkról nemcsak 40 éves korig.

Tudod hogy néz ki a barnakőszén?
Mostanában igen sokat tűnődőm azon, vajon ki volt az a szadista őrült, aki kitalálta, hogy gyermekeinket az ivarérés éveiben tegyük ki életük első meghatározó teljesítményhelyzetének, a középiskolai felvételinek?