
Tíz dolog, amiért nyáron nagyon tud hiányozni a kamasz
Az év nagy részében mindennap találkozunk velük, a nyári lazaságban („most nem alszom itthon, most X alszik nálunk, most én alszom náluk, most még nem tudom, hogy hol alszunk”) pedig

A kisgyerekkor és a kamaszkor nagy tévedései
Biztos ti is szokszor beleaszaladtatok olyan hirdetésekbe vagy kérdésekbe, amelyek kisgyerekek (tárgyi) szükségeleteire vonatkoznak.

Hűtőt nyitogatni szoktak-e?
Egészen elképesztő, hogy eddig ezt nem vettem észre. Illetve láttam már többször ezt a jelenséget, de valahogy legyintettem rá. Nem találtam feltűnőnek.

Jó tanuló, nem jó tanuló – örök kérdés
Tanuljon, jó tanuló legyen, vagy legalábbis kvázi jó tanuló. Miközben mi is sorra hozzuk a példákat, hogy a bukott tanulóból is lehet sikeres ember. Vagy az egész ország „egyemberként” idézte

Az év végi iskolaundor margójára
Hányszor hallottad, hogy az iskolában tanultak „nem az életre tanítanak”.
„Ha a szülő be van gúbózva, a gyereknek esélye sincs”
Mindenkinek a saját élete és története a legjobban ismert, a leginkább átélt és sokszor a legnehezebben „megoldható” feladat.

Az összeolvadtság életcsapdája
Az összeolvadtság életcsapdájában az ember szinte azt sem tudja, hol ér véget az én, és hol kezdődik a másik, jellemzően egy szülőfigura, vagy a partner.
Főnix kerestetik!
A Richter Főnix Közösséget olyan bátor nőknek hoztuk létre, akik képesek a mélypont után felállni és újrakezdeni az életüket. A Főnixek történeteiről évek óta írunk az Anyaparán. ITT, ITT, ITT és
