Mindenkinek a saját élete és története a legjobban ismert, a leginkább átélt és sokszor a legnehezebben „megoldható” feladat. Aztán hallunk egy történetet, látunk egy filmet vagy olvasunk egy cikket és néhány gondolat erejéig megállunk és hálát adunk a sorsnak ahogy élünk, hirtelen szeretjük a bajainkat, összehasonlítunk, megbocsátunk, aztán elindulunk az esetek többségében ugyanazon az úton tovább. Ez egy teljesen természetes reakció egyébként.

Aztán ott vannak azok a történetek, amelyeknek van egy főszereplője, aki nem feltétlenül az, akivel a baj történt, mert van mellette valaki, aki olyat „alakít” ebben a „filmben”, ami erőt ad nemcsak a bajba jutottnak, hanem annak is, aki megismeri a történetet.

Annak is, aki éppen „elég jól van”, zajlik az élete, éppen nem kell tüzet oltania, de nyitott, figyel, tapasztal és megáll egy pillanatra.

Rá kellett jönnöm, hogy én magam vagyok a megoldandó feladat

Wermeser Anitában igazi őserő lakozik, mely elsöprő erejű. Talán épp ezért sikerült már többször is feltámadnia hamvaiból.
Második gyermeke újabb sorsfeladatot hozott a számára. Sok év bizonytalansága és önmarcangolása után szabadította fel végre a szakértői diagnózis: nem rossz anya, csak egy autista gyermeket nevel. Anita a Richter Főnix Közösség legújabb tagja

Nagyon későn, majdnem hatéves korában kaptuk meg a diagnózist, ezért az összes korai fejlesztésről lemaradtunk. Amikor kimondták Enciről, hogy autista, megkönnyebbültem, hogy nem én rontom el, hanem van neve ennek az egésznek, amit ismerve már elindulhatok valamilyen irányba.

Persze az összes édesanyához hasonlóan én is megálmodtam a gyermekem jövőjét még a születése előtt, ami így omlott össze egy pillanat alatt.

OLVASTAD MÁR?  Ne szólj bele fiam, nem a te dolgod!

„Rá kellett jönnöm, hogy én magam vagyok a megoldandó feladat. Akkor tudok továbblépni, ha először rendbe rakom a lelkem, és önmagam.” – vonja le a tanulságot. Az autista gyermeket nevelő édesanyában elsöprő erejű őserő lakozik. Hogyan vette kezébe az irányítást és miként uralkodik az irányított káoszukon? Anita és családja inspiráló történetét a róluk készült Főnix-filmünkből megismerhetitek!

Anita történetét itt ismerheted meg.

Így születtem újjá címmel várjuk bemutatkozó írásodat, hogy Te is részese lehess a Richter Főnix Közösségnek. Közösségünk legújabb tagjainak lehetőségük nyílik arra, hogy példaértékű élettörténeteikkel erőt és bátorságot adjanak másoknak is a továbblépésre, oly módon, hogy életútjukról kisfilm készül, melyet a nagyközönség előtt bemutatunk.

Ha úgy érzed, te is voltál már igazán mélyen, mégis Főnix-madár módjára sikerült újjászületned, küldd el történetedet június 15 éjfélig: IDE!

Oszd meg a véleményed velünk!