Utálom a macskákat. Büdösek, pofátlanok és kiráz a hideg, amikor szociopata tekintetükkel engem méregetnek. Macskái egyébként is a kisiklott életű magányos öregasszonyoknak vannak, akikről megfeledkezett a világ. Ennek megfelelően macska helyett rendetlen, zajos, sokgyermekes családunk imidzsét mindig  egy nagyon loncsos, kicsit büdös, de végtelenül barátságos kutya támogatta meg. Salát Luca írása.

Az évek során nem csak a kutyás lét lett identitásom része, hanem egy vicceskedő mondat is:

„Négy gyerekem van, két alomból, 10 év különbséggel. Én vagyok az a nő, aki gyerekneveléssel cseszte el a fiatalságát és az öregségét is.”

Ha értő közönséggel találkoztam, hozzácsaptam még egy mondatot:

„Ha egyszer kirepül a fészekből mind a négy, leülök a kanapéra és öt évig csak kifele bámulok a fejemből:”

A lelkem mélyén amúgy nem így képzeltem el az üres fészek szindrómát. Arra készültem, hogy kigyúrom magam, megnyerem a „Mrs.Ötven Magyarország Szépe” versenyt, sikerkönyvet írok, megnézem az összes elmulasztott skandináv filmet, megtanulok felsőfokon angolul és csak az fog  zavarni egy kicsit, hogy sztárpszichológusként mindenki felismer az utcán.

A gyerekeim még a fészekben, de…

A gyerekeim még a fészekben, de már érzem, ahogy napról napra halványul anyai jelentőségem. Közel már az önmegvalósítás ideje, amikor nem kell elcsesznem az életemet gyerekneveléssel.

Hogy a dolgok jelenlegi állása szerint álmaim valóra váltása nem a tervek szerint alakul, arról esküszöm, nem én tehetek…

Az egész úgy kezdődött, hogy öreg kutyusunk jobb létre szenderült, a lánykáim pedig nem akartak több állatot. Néhány hónap múlva árnyalták ezt a gondolatot. Ugyan Leica kutya pótolhatatlan, de macskánk azért lehet. Mondtam, szó se lehet róla,

a szar már macskahúgyszag nélkül is a plafonig ér.

Itt kezdődött…

A macskák tavaly nyáron érkeztek egy dobozban. Nyilván nem egy, hanem kettő, nehogy  unatkozzunkunatkozzanak. Azért fogadtam be őket, hogy legalább az egerek eltűnjenek az életünkből.  Megpillantva a két megszeppent szőrgolyót egy régi érzés kezdett bizseregni bennem:  törékenyek és butácskák, óvni kell őket, mert mi lesz, ha

OLVASTAD MÁR?  Az, hogy nem büntetek soha, nem igaz

leesnek az asztalról,

félrenyelnek,

túl sokat vagy túl keveset esznek,

megfáznak,

az oltás után felszökik a lázuk,

túl puha vagy túl kemény a kakijuk,

furcsa nevű, ijesztő vírusok támadják meg őket..

Hamarosan a két macska úgy aludt a mellkasomon, mint egykor a kisbabáim, én pedig boldogan fúrtam arcomat jószagú  hajacskájukba szőröcskéjükbe.

Aggódtam, ha nem voltam velük, büszkén néztem, ahogy megtanulnak felugrani az asztalra, az egyik már kicsiként is gyönyörű volt, a másikról csak később derült ki, hogy zseni, hisz ugyanúgy hozza vissza a labdát, mint egy jól edukált kutya. Ismerősökkel találkozva ők a gyerekeik képeit mutogatták, én a macskáimét. Amikor hazaérve elkiáltottam magam,

„Sziasztok, megjöttem, hogy vannak a babácskáim?”

a gyerekeim rezignáltan válaszolták

„A macskák rendben, kaptak enni és ma sem estek ki az ablakon”.

A lázadó kamaszok, illetve macskák

Tavaszra nyilvánvalóvá vált, hogy a szabadtér életveszélyes hely, így csak felügyelettel rohangálhatnak az udvaron.

A dögök azonban lázadó kamaszkorba lépve elkezdtek meglépni otthonról, én pedig zokogva róttam az utcákat, az aktuális szökevény nevét óbégatva.

Máskor a fa alatt párnával álldogálva tettem közröhej tárgyává magamat, mert rettegtem, hogy leesik a macskám és összetöri magát. Természetesen mindig ahhoz a szomszédhoz másztak át, aki nem volt otthon, a többi utcabeli viszont épp az utcafrontját sepregette, így tömegek nézték rendszeresen végig, ahogy

a macskám után a kerítésen átvetve magam birtokháborítást követek el.

A környék macskái fokozatosan szoktak hozzánk. Először csak egy-kettő jött, aztán nyilván szóltak a barátaiknak, hogy a kertünkben többfogásos macskamenü várja őket.

A Jani

A kedvenc örökbefogadott cicám Jani volt, aki akkor nőtt a szívemhez, amikor elkezdett kiscicákat szülni. Mint kiderült, Jani gazdái szemben laknak velünk, akiknél sosem lehet tudni, hogy macskából vagy gyerekből van több,

mindig vidámak és valamit ünnepelnek, és azt tervezik, hogy a legkisebb fiúkat összeházasítják valamelyik lányommal, mert bár fehér a bőrünk, de ennek ellenére szeretnek minket.

Akkor fonódott szorosra ez a baráti kötelék, amikor az udvarukban elvadult kismacskák befogásával töltöttem a fél nyarat.  Közben Jani, a mamacica egyre több időt töltött a mi otthonunkban, és egyre boldogabbak voltunk  együtt jobban aggódtak elmeállapotom miatt a gyerekeim.

OLVASTAD MÁR?  A nők elleni erőszak nem itt kezdődik

A gyászom

Janit egy ködös őszi reggelen a szemünk előtt ütötte el egy autó. Egy héten át küzdöttünk az életéért, végül elpusztult.

Soha nem tapasztalt gyász telepedett rám.

Napokig nem ettem, nem fürödtem, csak lézengtem a házban és Janikát emlegettem zokogva. Körülbelül egy hét után belenéztem gyerekeim aggódó tekintetébe és először kezdett derengeni, hogy valami nincs velem rendben.

Annyira bolond nem vagyok, hogy 49 évesen gyereket szüljek, viszont körbebástyáztam magamat macskákkal, hogy még egy kicsit a Nélkülözhetetlen szerepében tetszeleghessek.

Mert rohadt ijesztő, amikor már nincs szükség a gondoskodó szeretetemre senkinek.

Amin elgondolkodtatott a Jani

Janika meghalt, de talán megmentett attól, hogy bolond macskás öregasszony váljék belőlem.

Az utca macskáit nem etetem többet. Helyette örülök annak, ha együtt lehetek a gyerekeimmel. Annyit, amennyit igényelnek belőlem. Gyarapodó énidőmet pedig igyekszem tényleg magamra költeni. Rúdtáncolni már biztos nem tanulok meg, de bakancslistás álmaimat elkezdtem valóra váltani.

Első nagy vágyam, hogy legyen két macskám, akiktől félnek az egerek, ezért most megtanítom őket egerészni.

Mert tarthatatlan állapot, hogy amíg ők cukin labdáznak, addig egy egész egércsalád drukkol nekik a konyhánkban. De ha ezzel megvagyok, utána már tényleg a maratonfutás, meg a skandináv filmek következnek…

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!