Őszintén nőnek lenni
Negyven felé, vagy éppen már negyvenen túl az ember körülnéz. Megnézi, hogy hova ment el ez a sok év, kik veszik körül, kivel beszélget, kinek mondja el a gondolatait.
A mi világunk, ha úgy tetszik
A minap megkérdezte tőlünk valaki, hogy mennyire bírjuk, mi anyaparások ezt a megosztó világot, pláne anya és kamasz témában.
Te kedves parázó NŐ!
Nekem a nőnap rendkívüli nap, mert sok évvel ezelőtt húsz év után ezen a napon váltam el. Érdekes, hogy most esett le a tantusz, hogy hoppá, ez nőnap volt!
Várjuk a karácsonyt. Tényleg várjuk?
Már csak egy hét karácsonyig. Ajándékok, csillogó gömbök, sütemények, tervek, receptek a fejekben. Készülünk a szeretet ünnepére.
Negyven az új negyven
Valahogy azt érzem már régóta, hogy mindig mindent meg kell magyaráznunk, sosem jó semmi, ahogy van. Vagy jó, de akkor azt biztos, hogy alá kell támasztani valami érveléssel.
Ez nem rólad szól
Nézem a gyönyörű kamaszlányom, és arra gondolok, most már lassan tuti beköszönt az életünkbe a szerelem. Mármint az övébe, de gyermekéhez görcsösen rátelepedő anyaként ezt amolyan közös élményként definiálom.
Az idő feladta velem a harcot
Vannak napok, mikor már az ébredés utáni első percekben is tudjuk, kár volt felébrednünk.
Női para vagy mi ez?!
Biztos nektek is feltűnt, hogy mostanában sok ígéretes fiatal együttes bukkan fel a könnyűzene berkeiben.
Hát épp élni ne tudnék megtanulni?
Most, hogy itt a második karantén szele, most, hogy a maszkom nélkül sehovase, most, hogy már a barátokkal és a családdal is csak óvatosan, most, hogy már a borúra lassan derű sem…Most már nem
Így csinálta anyám is, akkor ennek így kell lennie
Azon gondolkodtam, hogy ha egy kamasz gyerek aki valamennyire követi a napi eseményeket, figyeli a körülötte lévő világot, elhallgatja az anyját, az apját ahogy véleményt mond vagy magyaráz, akkor vajon