Női para vagy mi ez?!

Biztos nektek is feltűnt, hogy mostanában sok ígéretes fiatal együttes bukkan fel a könnyűzene berkeiben. Megnyugtató érzés, hogy van utánpótlás, ugyanakkor lehangoló azzal szembesülni – legalábbis ha 45 éves, a virágkorát maga mögött hagyó sokgyermekes anya vagy -, hogy rajtad kívül csak kevés negyvenes lézeng az éjszakai életben. Női para vagy mi ez? Salát Luca írása.

Többségüket azok a kiváló szülők alkotják, akik tökéletes kapcsolatuknak köszönhetően még a buliban is együtt zizeghetnek kamasz kölykeikkel.

Ilyenkor egyszerre szembesülök szaranyaságommal és az öregségemmel. Az én fiaim nyilván nem mutatkoznak velem, mert ciki vagyok és fos zenéket hallgatok. Ez a kisebbik baj, hiszen gyermeki segítség nélkül is könnyen rájövök, hogy a mai zenék többségét már nem nekem írták.

Nézem a húszévesek üde bőrét, a harmincasok magabiztos mosolyát, a zenét pedig elnyomják a fejemben dübörgő szlogenek: “Fogadd el önmagad!”, “A szépség belülről fakad!”, “Egy negyvenes nő életbölcsessége szexibb egy huszonéves feszes hasánál”. 

És persze azt is tudom, hogy a brit tudósok rég megállapították, hogy megöregedni nem a világ vége, hanem vidám kaland.

Az optimista közhelyek reggelente – amikor a tükörbe nézve frászt kapok a saját látványomtól – nem segítenek.

Mert lehetek bármilyen szép belülről, lehet egy rakás élettapasztalatom, s a kihívásokat is imádom, mégis egyre jobban hasonlítok a nagyanyámra, mint saját magamra. Az „Örüljünk a ráncainknak meg a hájainknak, mert így is gyönyörűek vagyunk” maszlagok  inkább tűnnek lemondó vállveregetésnek, mint őszinte életérzésnek.

Akadnak, akik a ráncaik ellenére sugározzák a szépséget. Mások randán öregednek, viszont önkiteljesítő életfeladatokkal felvértezve magukat, mindezt talán észre sem veszik. És persze sokaknak az öregedés para csak bosszantó nyifogás, hiszen a munkanélküliség, a pénztelenség, egy fogyatékkal élő gyermek gondja, vagy egy haldokló férj ápolása mellett nincs energiájuk ilyen baromságokkal foglalkozni.

Sokan viszont kutyául szenvedünk.

És nem szeretem, ha mások egy

„ Ahhoz képesthogy ilyen sok gyereket szültél és mennyi idős vagy, csodálatosan nézel ki!”

hülyeséggel bagatellizálják a fájdalmamat. Mert nem ahhoz képest akarok jól kinézni. És egyébként is cinikus szemétség azt feltételezni, hogy pár gyerek elpottyantása és 45 év után lestrapált vénasszonynak kinézni természetes állapot. A demagóg közhelyek közepette szerencsére vannak utolsó szalmaszálak, amelyekbe jó belekapaszkodni.

Némi mázlival az öregségpara időszakára már nem egy totyogóval a hónod alatt kell a játszótéri anyukák frissessége közepette strapabíró képességed hanyatlásával szembesülnöd.

Valószínűleg kölykeid kamaszodásának rögös útját járod, így aztán a büdös zoknik begyűjtése, a pattanás elleni krémek beszerzése és a részeg gyerekek életre pofozása mellett több idő jut magadra is.

Mivel a kölykeid jó eséllyel tojnak a fejedre, lelkiismeretfurdalás nélkül lehet megint bulizni, színházba, moziba járni, utazni és szociális kapcsolatokat ápolni.

Egy – egy pillanatra elhitetheted magaddal, hogy visszakaptad ezer évvel ezelőtti gyerekzéró életedet.

Ha szerencsés vagy, a negyvenes éveidre szakmailag már jól pörögsz, viszont rég nem akarod megváltani a világot. Ronyó helyett akár nagyobb erőfeszítések nélkül is élvezheted a melódat. Pszichológusként rengeteg fiatal, nálam képzettebb, számomra ismeretlen szakszavakat köpködő kollégával találkozom, akiktől már rég nem tojom össze magam, hiszen az életem során koszként rám ragadt tapasztalataim megóvnak a “Kinek nagyobb a farka?”- típusú rivalizálástól.

Ebben az életkorban már csinálhatsz egy rakás bolondságot. Ha fejedbe veszed, hogy megmászod a Himaláját vagy kitanulod a nyolc diplomád mellett az asztalos mesterséget,

nem azt fogják mondani, hogy felelőtlenül elpocsékolod az életedet hülyeségekre, hanem azt, hogy „na ezt is utolérte az életközépi válság!” jópofa, bátor és eredeti vagy.

Azt hiszem, a legtöbbünkben megállapodott feleségként is zizeg a hódítás vágya. Régebben rettegtem attól, hogy már nem fog rajtam egyetlen férfi szeme sem megakadni. Aztán rájöttem, hogy

szerencsére a pasik is velem vénülnek.

A hódolók száma nagyjából állandó az életút során, csak már nem pattanásból kinőtt fiúkák, hanem őszülő halántékú férfiemberek csorgatják utánam a nyálukat.

Gondolom, közeledik már a pocakosodó nagypapák kora, és biztos az öregek otthonának is vérpezsdítő a felhozatala.

Sunyin lapítok, amikor egy B oldalt pörgető ismerős azt nyögi ki magából, hogy “Ahhoz képest, hogy X plusz 100 éves vagyok, nem érzem magam annyinak”. Nem merem bevallani, hogy én épp X plusz száz évesnek érzem magam.

Mert, ha tombolna bennem az ifjúság, akkor

  • repülőgép helyett autóstoppal járnék nyaralni,
  • a fesztiválokon szálloda helyett a hálózsákban fetrengenék az árokparton,
  • másnaposan fejfájás csillapítók helyett gyógysört vedelnék, és
  • nem érezném magam mosott szarnak, ha nyolc óránál kevesebbet aludtam az éjszaka.

Ha tombolna bennem az ifjúság, akkor

  • fájó lábbal nem futnék,
  • belezúgnék az összes pasiba, aki rám mosolyog,
  • megsértődnék minden hülyeségen,
  • szoronganék, ha elkések a munkahelyemről, és
  • nem mernék annyit röhögni se magamon, se ezen a bolond világon.

És nem tudnám azt sem, hogy mindent túl lehet élni. Még ezt a rohadt öregedést is.

Na jó, csak vicceltem. Azt azért nem. Abba egyszer tuti belehalunk.

Anya újra nő lesz sorozatunkhoz, amelynek előző részeit ITT, ITT és ITT olvashatjátok.

Oszd meg a véleményed velünk!

Szerző: |2019-01-11T09:11:06+00:002019.01.11.|Aktuális, Nőipara, Slide|