
Sémák, sémáink
Amióta sématerápiában képződöm, a korábbinál is jobban látom, mennyiféleképp el lehet cseszni a gyereknevelést.

Kövér vagyok?
Világéletemben azt kérdezgettem a barátnőimtől, hogy kövér vagyok-e. Pedig soha nem voltam kövér.

Az értelmiségi család nem bíz semmit a véletlenre
A kezembe akadt egy cikk az Educatio folyóiratból, mely két kutatás eredményeit összegzi a diplomás családok gyermekeivel kapcsolatban.

Szokott néha fürödni?
Az egyik olvasónk – aki fogorvos- egy rendezvényünkön mesélte, hogy a kedvenc nyári élménye gyerekkorában (amikor még nem tudta, hogy orvos lesz és hirdetnie kell az igét) azok a Balatonon

Ki az, aki a biztosból elindul magától felvételizni?
A kamasszal többek között azért izgalmas egy fedél alatt élni, mert nem csak úgy vakon vagdalkozik, hanem a gyomrost mindig váratlanul kapom. Salát Luca írása.

Mire van szüksége egy kamasznak az anyjától?
A sok bonyolult helyzet mellett – amit generál egy kamasz gyerekkel való élvezetes együttélés – vannak a látszólag egyszerűnek tűnő dolgok, amiket képesek vagyunk túlbonyolítani.

Te kedves parázó NŐ!
Nekem a nőnap rendkívüli nap, mert sok évvel ezelőtt húsz év után ezen a napon váltam el. Érdekes, hogy most esett le a tantusz, hogy hoppá, ez nőnap volt!

Kérdezze meg gyógyszerészét!
Kérdezze meg orvosát és gyógyszerészét reklámszöveg biztos, hogy 20 éves.