A gyerek érdekében nem válunk el

Válásnál a tucatnyi önsorsrontó kérdés között az egyik, amin a legtöbbet lehet pörögni: Oké, hogy magam előtt kudarcot vallottam, de milyen párkapcsolati mintát mutatok a kölykeimnek? salát Luca írása.

A „gyerek érdekében”…

Minden gyerek akkor lenne a legboldogabb, ha a szülei harmóniában csapatnák, nézeteltérés pedig csak azért lenne köztük, hogy példát mutassanak szeretetteljes konfliktuskezelésben. Ismerek néhány ilyen házasságot, és veszettül irigykedem.

És ismerek egy rakás olyat, ami döglődik vagy már meg is döglött. Ezekben a családokban nem jó gyereknek lenni.

Azokban főleg nem, ahol a szülők azt hajtogatják, hogy bár ki nem állhatják egymást, de a gyerekek érdekében együtt maradnak. Szerintetek milyen lehet egy olyan családban felnevelkedni, ahol anyu-apu kedvenc szabadidős tevékenységként egymás mentális gyepálását végzik, s a gyereknek még azt is az arcába tolják, hogy miatta kell az érzelmi fostengert fenntartani? Kétlem, hogy ezen üzenet talaján egészséges személyiség megszülethetett.

Ennek látszólagos ellentéte az a népszerű baromság gondolat, miszerint a gyerek akkor boldog, ha a szülei is azok, tehát egy boldogtalan házasságnak véget kell vetni.

Ebben az esetben is a gyerekre kenjük döntésünk felelősséget. Ráadásul a válás sosem boldog.

Válni, de akkor ki miatt?

Válni amúgy ér. De csakis magunk miatt. Az pedig kutyakötelességünk, hogy gyerekeinknek biztosítsuk mielőbb a biztonságos és kiszámítható környezetet. Klasszikus családi formációban ez könnyebb, de a mozaik családi lét  sem jelent törvényszerűen traumatizáló gyermekkort.

Manapság a transzgenerációs örökségek misztikus ködében sokat vekengünk szüleink elcseszett élete  feldolgozatlan traumái miatt. A szülőhibáztatás helyett szerintem jobb, ha párkapcsolati balfaszkodásainkért magunk vállaljuk a felelősséget, és azon dolgozunk, hogy a tőlünk telhető legnormálisabb

mintát mutassuk arra, hogy miként lehet küzdeni egy romjaiban halódó kapcsolatért, és ha ez nem megy, akkor hogyan tudjuk emberségünket megőrizve elengedni a közös jövőt úgy, hogy szülőtársként a legkevesebb feszültséggel, jó esetben szeretetben tudjunk együttműködni.

Válásnál általában mártírokkal találkozom. Mindig a másik a köcsög. Már csak gyerekeink miatt is érdemes árnyalnunk a sztorit: akit épp egy erkölcsi nullaként a földbe döngölünk, az a kölykeink szeretett anyja/apja. Nem vagyok büszke rá, de nem is gyötröm magam amiatt, hogy egyszer két kisgyerekkel döntöttem a szakítás mellett, aztán ugyanezt megtettem néggyel is.

Csak reménykedem, hogy ezzel minimális maradandó károsodást okoztam nekik, és egy viszonylag jó példát mutattam arra, hogy a párkapcsolat zátonyra futása nem jelent örökös gyűlölködést, s

megtartható egy olyan szeretetkapcsolat, ahol a gyerekek közös gardírozásán túl is számíthatunk egymásra.

Én valami ilyesmit érzek a volt férjeim iránt. Tudom, hogy ha kitöröm a bokámat, kisorsolják, melyik vigyen be az ügyeletre. Ha elutazom, nem csak a közös/ nem közös gyerekeket gardírozzák, hanem a macskáimat is, és amikor elfogy a vodkanarancsom, sóhajtva gondoskodnak az utánpótlásról.

Négy gyerekkel és két voltférjjel persze komoly agymunkát és sok évet jelentett összecsiszolni egy olyan működőképes képződményt, ahol egy hatosban töltött Szenteste vagy egy tengerparti nyaralás a cápafóbiás és a vízimádó voltférjjel is bír élvezeti értékkel.

Ha most válnék, lenne pár jótanácsom a számomra

Válassz olyan férjet, akiről borítékolható, hogy nem lesz seggfej szakításkor sem.

Ha korábbi szakításaiban ő volt az áldozat, menekülj, mert a következőben te leszel a nárcisztikus banya.

Válassz azonos vezetéknevű férjeket (az azonos keresztnév szintén egyszerűsíti a helyzetet, de ehhez a tehetség mellett pici mázli is kell). Sok kínos pillanatot megspórolhattam volna az ügyintézések során, ha nem kell elmagyaráznom, miért nem találtam el elsőre a gyerekem vezetéknevét.

A kapcsolatod még jól működő szakaszában tanulj meg konfliktust kezelni. Igyekezz a másik szempontjait is megérteni, bármilyen hülyeség is esik ki a száján. Ezek a rutinok jól jönnek, amikor válás közben hányni tudnátok egymástól.

Mindenképpen tarts egy olyan exférjet, akinek nagy autója van és nem alkoholista. A mozaikcsaládos nyaralásotokon egy kocsiba préselődve garantáltan szükséged lesz a véralkoholszinted stabilan tartására.

Csak akkor válj, ha reménytelen a pokol. Jó diagnosztikus kérdés, hogy mit szólnál ahhoz, ha a párodnak új csaja/pasija lenne?

Ha megkönnyebbülsz a gondolattól, akkor nincs értelme tovább húzni.

Nekem mindennek a végét a szexuális élet megdöglése jelenti. Sokak számára fontosabb szempont a közös múlt, a szelíd nyugdíjas évek reménye, a családként való funkcionálás. Szerintem lehetünk akár bestyk, ha nem kívánjuk az intimitást, az megalázó és önbizalom romboló a másik számára.

Ne maradj olyan mellett, aki nem kívánja a testedet. A szex annál nagyobb jóság, semmint lemondj róla.

Lehetőleg ne csald meg a házastársadat. Kievickélni a már elhasználódottból egy új kapcsolat óvó-védő hálójában bántó és sunnyogásoktól terhes.

Ne azért válj, mert a másik egy tetű. Ez csak ritkán igaz. Azért válj el, mert te boldogtalan vagy.

Válj el, ha bántalmaznak. A gyerekeid nem láthatnak olyat, hogy az agresszió legalizálható.

Készülj az egyedülállóságra, de ne katasztrofizálj. Anyagilag, érzelmileg, egzisztenciálisan meg fogsz nyekkenni, de emiatt ne maradj. Egyedülálló anyává válásomat a környezetem kábé kiterjesztett öngyilkossági kísérletként definiálta.

Valóban sokat szívtunk, de válásaim életem legjobb döntései közé tartoznak.

Ne feledd, hogy a gyerekeid tőled lesik el, hogyan kell szakítani. Ezért ne picsogj, inkább próbálj meg minél több szeretetet evakuálni házasságod romjai alól. Az én férjeimről például kiderült, hogy ex férjként tökjó fejek, így időt tölteni velük legalább olyan szórakoztató, mint legboldogabb párkapcsolati éveinkben volt.

Válni nem a világvége. Van az úgy, hogy már jobb külön. Akár te lépsz, akár tőled lépnek, a pokolban fogod érezni magad. És a gyerekeid is. De egyszer csak jobb lesz. Ezerszer jobb. Ígérem.