A legnehezebb csak most kezdődik el
A legutóbbi Ultra Balatonomon egy félreértés miatt a futótársam nem várt a megbeszélt váltóponton.
A legutóbbi Ultra Balatonomon egy félreértés miatt a futótársam nem várt a megbeszélt váltóponton.
Csapdába kerültünk, de ez nem az a fajta amiről tudod, hogy ha már unod és a szokásosnál jobban megizzaszt, akkor majd a programfelelős kintől kinyitja az ajtót és szabad lehetsz.
Az igazi Koronás napló első részét ITT olvashatjátok. Salát Luca írása. Szombat Koronás állapota javul. Például megint tud a szobájából üvölteni. HELLÓ. KAJÁT. MOST. És amikor a Hellókajátmost hamarosan landol
Ami mától kezdődik az nem hagy sok vicceskedést a falakon kívül és a négy fal között. Ez tény. Ez egy olyan tény, amit el kell fogadnunk. Akkor is, ha pont
Életünk során számos krízisen megyünk keresztül, ezek a helyzetek rendszerint próbára teszik megküzdőképességünket, felemésztik erőtartalékainkat és sokszor a mélyre taszítanak bennünket. Bár ilyenkor azt érezhetjük, hogy nagyon megszívtuk (és a
Szeptember másodikán boldogan rugdostuk ki a gyerekeinket az ágyból, hiszen fél év után végre iskolába zavarhattuk őket. Legtöbbjüket nem is kellett noszogatni, valószínűleg még sosem volt olyan tanévkezdés, ahol ennyi
Optimális esetben, mikor ezeket a sorokat gépelem, akkor valahol Debrecen környékén túráznék egy osztállyal. Május az érettségik időszaka, és ilyenkor mindig az osztályfőnökök és helyetteseik útra kelnek, hogy elvigyék a
A héten voltak olyan napok, amikor minden internetes oldalon fent volt az a kérdés, hogy mi lesz az első dolog ha vége a karanténnak. Rengeteg komment érkezett, egyik másikba beleolvastam:
Lassan alig emlékszem arra, hogy februárban milyen volt dugóban araszolni hazafelé, hajnalban kiverni a gyerekeket az ágyból, vagy fogadásokat kötni arra, hogy a tavasz közeledtével melyik lesz az a szabadtéri
Ha visszatekintek az elmúlt öt hétre, akkor egyrészt sok, másrészt kevés, hiszen még mindig nem látjuk a végét. Valamennyire megszoktuk az "új életünket". Új? Tényleg új, vagy csak annak hívjuk.