Amikor már kirepültek
Olvasom Imola írását. És a homlokomra csapok, miközben megsajdul a szívem: basszus, egyszerre kezdték a gyerekeink a külföldi egyetemi létet!
Olvasom Imola írását. És a homlokomra csapok, miközben megsajdul a szívem: basszus, egyszerre kezdték a gyerekeink a külföldi egyetemi létet!
Nincs veszélyesebb fenevad egy haragos kamasznál.
Vannak ezek az "élet fogadalmaink", amelyek már akkor velünk voltak, amikor még meg sem született a gyerek. Ilyen például az, hogy ha fiam lesz, biztos, hogy nem veszek neki játékpisztolyt,
Aki átélte már a válás minden fázisát, annak ismerős lesz ez a történet.
Ha eszembe jut nagyapám, egy zsúfolt antik íróasztal mögött üldögélve látom őt.
Mindig elégedetten dagonyázom a kellemesen langyos önsajnálatban, amikor a szendvicsgeneráció sanyarú sorsáról olvasok cikket: valóban nehéz a játszótér, az idősek otthona és a munkahely közötti örökös ingázás.
Engedd el! Napjaink életfilozófiája olyannyira belopta magát a hétköznapjaimba, hogy néha nekem is kiesik a számon a bölcs tanács.
Ismertem egy asszonyt, aki hetven éves kora körül azt képzelte és verbalizálta a környezetében (családjában), hogy ő mi mindent élt meg közösen a gyerekével és azok gyerekeivel, azaz az unokáival.
Akkor is ha éppen elkezdődött az iskola és akkor is, ha már mindjárt vége, még akkor is ez a témánk, ha már rég nem jár suliba. Ja, akkor talán már
Van aki mindent előre megtervez a legapróbb pontossággal és van, aki meg nem. A "megterveztem és mégsem úgy alakult" sokunkkal előfordult már. Amúgy is minden kockázatos: az előretervezés, a határidőnapló, biztonság,