Minden nő életében van egy pillanat
Biztos a hormonok! Hallom, olvasom, amitől bevallom elég ideges tudok lenni. Biztos a hormonok miatt viselkedik így egy kamasz vagy az anyja, ha éppen menstruál vagy éppen már nem jön
Biztos a hormonok! Hallom, olvasom, amitől bevallom elég ideges tudok lenni. Biztos a hormonok miatt viselkedik így egy kamasz vagy az anyja, ha éppen menstruál vagy éppen már nem jön
Munkaidőm jelentős részében síkideg gimnazistákat győzködök arról, hogy egy vacakul sikerült érettségi nem a világ vége.
Az utóbbi hetekben érdeklődésem mondhatni teljesen beszűkült egyetlen témára, ez pedig az autizmus spektrum zavar – ezen belül különösen izgalmas a női érintettség.
Végre itt a nyár és meleg az idő. Nagymamámra emlékezem, ezt dúdolgatta amikor minden nyáron beköltöztem hozzá egy hónapra.
Töltött cukkinit majszolgattam minap a kifőzdében, amikor megtudtam, hogy nagynéném meghalt.
A kamaszkort sokszor csak a kamaszoknak tulajdonítjuk. Ők azok, akik „megváltoztak”, akiket éppen nem érdekel semmi, nem motiváltak, keveset beszélnek, viszont annál többet mobiloznak. Nagyjából ennyi. De ki beszél a
Teremtsd újjá magad! – mondja a 2018-ban indult Richter Főnix Közösség program mottója, amely ebben az évben már a hetedik évadjába lépett. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa azon nők történetét
Amikor egy serdülő azért lesz öngyilkos, mert társai szekálták, túlzóan leegyszerűsítő az az álláspont, hogy az osztálytársak a hibásak.
Több mint tízezer szavazó vett részt a Richter Anna Díj közönségszavazásán és döntött a közönségdíj sorsáról. A Richter összesen 24 millió forinttal támogatja a hat nyertes csapatot, mely összeget a
A kamaszkor az egyik olyan aggasztókitüntetett időszaka életünknek, amit a pszichológusok normatív krízisként emlegetnek. Az évtizedek során több menetrendszerű megbolonduláson megyünk keresztül, ezek közül legdurvább a serdülőkor, illetve az életközépi