Egy nyár a kamasszal
A nyári időszak alkalmas arra, hogy azokat a szorongásaimat, amelyeket év közben a hétköznapok mederben tartására tett kísérleteim közepette elnyomok, friss erővel kukázzam elő.
A nyári időszak alkalmas arra, hogy azokat a szorongásaimat, amelyeket év közben a hétköznapok mederben tartására tett kísérleteim közepette elnyomok, friss erővel kukázzam elő.
Negyven felé, vagy éppen már negyvenen túl az ember körülnéz. Megnézi, hogy hova ment el ez a sok év, kik veszik körül, kivel beszélget, kinek mondja el a gondolatait.
Ha azt gondolja bármelyik lányos anyuka, hogy az öltözködés csak neki megfejthetetlen, akkor téved. Hogy a lányok megmagyarázhatatlan, kiismerhetetlen ruhadarabokat viselnek az teljesen oké.
Tengerpart, naplemente. Gyermekeim hangosan kacagva ugrálnak a mólóról a vízbe, férjemmel, kéz a kézben, egy fa hűs árnyékából gyönyörködünk bennük.
Előre szólok, ez az írás nem fog kesztyűs kézzel bánni az anyákkal. Látszólag rossz fej leszek magunkkal szemben, és ennek két oka van.
Aki 50 éves (plusz-minusz x év), az biztosan emlékszik Rangos Katalinra, akit szinte naponta hallgathattunk a rádióban.
A minap megkérdezte tőlünk valaki, hogy mennyire bírjuk, mi anyaparások ezt a megosztó világot, pláne anya és kamasz témában.
Sokszor hallunk, olvasunk arról, hogy ha minden nap közösen vacsorázik a család, akkor ott lehetőség nyílik arra, hogy megbeszéljék a napi eseményeket.
Az év nagy részében mindennap találkozunk velük, a nyári lazaságban („most nem alszom itthon, most X alszik nálunk, most én alszom náluk, most még nem tudom, hogy hol alszunk”) pedig
Biztos ti is szokszor beleaszaladtatok olyan hirdetésekbe vagy kérdésekbe, amelyek kisgyerekek (tárgyi) szükségeleteire vonatkoznak.