Végre itt a nyár és meleg az idő. Nagymamámra emlékezem, ezt dúdolgatta amikor minden nyáron beköltöztem hozzá egy hónapra. Olyan volt, mintha elutaztam volna, pedig mi is Budapesten laktunk és ő is. Mi Pesten, ő Budán. Még alsós voltam, de az első két nap után leültetett és megbeszélte velem a következő egy hónapot. Én mit szeretnék, ő mire gondolt, hogy mivel töltenénk. Aztán a végén mindig hozzátette: valamit kellene „dolgoznod” is a ház körül, hogy legyen fagyi pénzed. Szücs Szilvi írása.

Minden nyáron dolgoztam, persze a koromnak megfelelő helyen és ideig. Rengeteg történetem van. Jó is és rossz is. Egy biztos: nagyon sok élmény kapcsolódik ezekhez és biztos vagyok benne, hogy áttételesen a mai napig hatással van rám.

Szerintem kevesebb a para nyáron, ha előre megtervezzük, hogy nagyjából mikor mi fog történni és ami a lényeg: mikor és mennyit szeretne költeni és ebből mennyit vállal be diákmunkával.

Mennyi a “budget”?

Ez tök egyszerűen hangzik akkor, ha minden egyes kiadásánál téged “kopaszt meg” és te fizetsz, mint a katonatiszt. Ha idén nem így tervezed, akkor papírt ceruzát, naptárt (összefoglalva: mobilt) elő és kezdjétek el kiszámolni, hogy hány hétig tart a nyár, ebből jelenleg milyen programok vannak kilátásban és ezek közül melyik “fizetős”.

Ha szeretne minden héten moziba menni vagy enni valahol, beülni egy bambira, akkor ezt tökéletesen meg lehet tervezni.

Itt kiváló alkalom lehet szóba hozni a diákmunka lehetőségét, ami kötelező kamaszkorban. Nemcsak a pénz miatt. Az élmény, a tapasztalat, a védett környezet (mindenről tudni fogsz és ha baj van, segítetek neki), az emberekkel való kommunikáció gyakorlása miatt. Ja, és persze a pénz miatt nyilván. Ha lehet itt egyáltalán észt osztani a kérdésben, akkor annyit mindenképp mondanék:

úgy senki ne induljon neki a nyárnak, hogy egyszer sem ült le megbeszélni a kamasszal, hogy mennyi az annyi! Konkrétan: mennyi pénzre van szüksége a nyáron.

Mit vár el ettől a nyártól?

Példák:

  • Azt szeretném, hogy legyen egy kis pénzem amit x-re költök.
  • Azt szeretném, hogy pihenek két hetet, nem csinálok semmit, de utána szeretném megtervezni a nyaram.
  • Azt szeretném, hogy megtanuljak angolul.
  • Azt szeretném, hogy elmenjek egy hétre egy fesztiválra vagy a barátnőmék nyaralójába a Balatonra.
  • Azt szeretném, hogy szabadnak érezzem magam.
  • Azt szeretném, hogy megismerkedjek új emberekkel.
  • Azt szeretném, hogy békén hagyjatok egy hétig.
OLVASTAD MÁR?  De hiszen nem is tűnsz autistának!

Ha ez megvan, akkor jöhet az a kérdésed, hogy te miben segíthetsz neki abban, hogy ez megvalósuljon és ő mit tesz azért, hogy ez meglegyen. Ha nehéz ezt megfogalmazni, akkor induljatok ki abból, hogy mit szeret csinálni hétköznap, mi hiányzik neki. Emellett te ismered őt a legjobban, te vagy az, aki kérdezni tud tőle.

A nyár a pihenés mellett arra is jó, hogy tudatosan beszélgessünk olyan témákról is, amire évközben nincs idő. Ezt viszont előre érdemes átgondolnunk, hogy egész pontosan miért is tartjuk lényegesnek az adott témát, mit szeretnénk vele közölni, mi a célunk ezzel, mennyire tud ő hozzászólni,

mennyire akarunk ezzel kapcsolódni vagy inkább megint kontrollálni szeretnénk?

Kikkel szeretné tölteni a nyarat?

Na, itt van az, hogy végighallgatod őt és nem veszed elő a verbális furkósbotot, amikor elkezdi mondani a neveket és te (a család) nem szerepeltek sehol.

Bizonyára szeretne valamennyit veletek is eltölteni, de a két hónap nagy részét biztos, hogy nem, pláne ha már 14 év körüli a kamasz.

Ha van olyan személy vagy társaság, akiket nem ismersz vagy nem kedvelsz valamiért, akkor itt az alkalom, hogy kikérdezd őt egy kicsit. A rossz társaságba keveredésről írásunkat lásd ITT.

OLVASTAD MÁR?  Hagyni kellene néha elbukni a kamaszt

Állítsatok fel közösen egy “biztonsági tervet”, ami csak látszólag parázás. Ez teljesen komoly ügy.

Itt beszéljetek az alkoholról, a drogokról, a hülye emberekről, a szexről, potenciális veszélyekről és arról, hogy hogyan értesültök arról, hogy éppen hol van, mit csinál, mikor ér haza, kivel van. Ők mit szeretnének, hogyan legyetek kapcsolatba amikor bulizni mennek. Keressetek olyan barátot, akiknek ez nem az első nyaruk „önállóan”, azokkal könnyebb ezeket átbeszélni.

Vagy éppen arról, hogy ha megcsípi egy darázs akkor mit csináljon vagy ha elesik, akkor mi a teendő. ITT arról nézhettek videókat, hogy milyen elsősegély szituációk lehetnek, amelyeket egy kamasznak is tudnia kell.

Összefoglalva: nem érdemes túlparázni, hiszen neked is ez a nyarad (amit kábé ugyanúgy vársz, mint ő) ahogy a kamasznak is. Viszont érdemes előkészíteni, beszélgetni a tervekről. A lehetőségekről és a határokról.

Ha elsőre nem megy, akkor majd másodikra vagy harmadikra, még van időtök nyárig! Adjatok nekik is időt, hogy gondolkodjanak.

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!