Minden jár neki
Minden gyerek életében eljön az a pillanat, amikor már kénytelen figyelembe venni, hogy mások is vannak a világon, illetve, hogy léteznek elvárások, társas normák, amelyeket illik betartani.
Minden gyerek életében eljön az a pillanat, amikor már kénytelen figyelembe venni, hogy mások is vannak a világon, illetve, hogy léteznek elvárások, társas normák, amelyeket illik betartani.
Alkoholista apa, boldogtalan anya. Mentális beteg anya, a család túléléséért küzdő apa. Szeretetmegvonás, ha a gyerek „rosszat csinál”. „Katonadolog”, „a kisfiúk nem sírnak”, dühösködésre hidegzuhany.
Az anorexia a legidegőrlőbb mentális betegség, amit hátán hordott a Föld. Talán azért gondolom így, mert mi éppen ebbe csúsztunk bele.
Ugye nem hiszitek, hogy léteznek olyan nők és férfiak, akik mindig mindent tudnak és mindenre frappánsan válaszolnak?
A depresszió egy szörnyű, ámde gyógyítható betegség. Benne lenni maga a pokol, és éppen az a lényege, hogy úgy érzed, ennek a boldogtalan, reménytelen állapotnak soha nem lesz vége, de
A műszempilláim ragasztgatása közben a kozmetikusom azon elmélkedett, hogy a húgom is volt nála, és el sem hiszi, hogy rokonok vagyunk, annyira különbözünk egymástól. Csukott szemhéjjam mögött elmerengtem a rejtélyes
Válásnál a tucatnyi önsorsrontó kérdés között az egyik, amin a legtöbbet lehet pörögni:
Nagyságrendileg 1 millió kamasz (kicsi és nagyon nagy) ma az iskolát.
A nyári időszak alkalmas arra, hogy azokat a szorongásaimat, amelyeket év közben a hétköznapok mederben tartására tett kísérleteim közepette elnyomok, friss erővel kukázzam elő.
Olvasom valahol, hogy az igazi anyaság valami olyasmi, hogy a gyerek (kamasz) jólétét és boldogságát ameddig gyerek, addig magad elé helyezed és a feltétel nélkül