A műszempilláim ragasztgatása közben a kozmetikusom azon elmélkedett, hogy a húgom is volt nála, és el sem hiszi, hogy rokonok vagyunk, annyira különbözünk egymástól. Csukott szemhéjjaim mögött elmerengtem a rejtélyes jelenségen, majd diadalmasan böktem ki: Ez azért van, mert a húgom sokgyerekes családanya meg pszichológus, én pedig…” Salát Luca, pszichológus írása.

Ki vagyok, ki lettem

A kozmetikusom csak egy pillanattal előbb vágott közbe, mielőtt nekem is leesett volna,

Ne légy már hülye, neked négy kölyköd van, és te is pszichológus vagy. Elröhögtem magam.

Mert persze tisztább pillanataimban tudom, hogy egy rakás gyerek vesz körül, és nem csak a lakcímemet, hanem a foglalkozásomat is kívülről fújom, de mostanában nem ezek a lényegi elemek énképem meghatározásában. Már tudom, hogy sosem leszek Nagy Név a Szakmában, s a kölykeim csetlésbotlásait elnézve azt is sejtem, hogy anyaként kábé közepesre teljesítettem.

Az utóbbi miatt szomorkodom egy kicsit, de mára már ezt is viszonylag kevés önostorozó gondolat kíséretében teszem.

A két kamaszlányommal való hétköznapok pedig inkább szólnak az egy csapatban játszásról, mint olyan filozófiai kérdésekről, mint hogy célszerű-e télvíz idején haskilógatós topban feszíteni, illetve az ész nélküli online térben zizegés károsítja-e az idegsejteket. A lelkem mélyén tudom, hogy még ezeken pörögve kellene bölcs és irányt mutató anyjuknak lennem, de

elfáradtam a negyed évszázados főállású anyaságomban, s most már jobb szeretem inkább csak élvezni a velük töltött időt.

Ráadásul egy ideje lelkesebben böngészem a Cirko-Gejzír műsorát és a Mai Manó aktuális kiállításainak oldalát, mint Magyarország 100 legjobb középiskolájának a listáját vagy a Kréta rendszer legújabb értesítését arról, hogy P.L. tanulónak a mai napon földrajz órán hiányzást rögzítettek.

Változó kor, a változtatás kora

Változó kor. Régebben már a gondolatától is kivert a verejték. Tutira vettem, hogy a változás a jó, a szép, a színes, a reményteli elmúlását jelenti, és ami a helyére költözik, az csakis szürke, hanyatló és halálszagú lehet. Eddig sosem jutott eszembe, hogy a változó korban valószínűleg már én is nyakig benne vagyok, hiszen semmi szörnyűség nem történt velem az utóbbi időben.

Most viszont kezd derengeni, hogy a változó kornak nem az elszenvedője, hanem az alakítója vagyok. Hosszú idő után ismét én kerültem életem főszerepébe.

Sokan a változó korunk környékén kapjuk meg a lehetőséget arra, hogy életünk fókuszában ne a gyerekeink, az idős szüleink, az anyagiak, vagy a szakmai előre jutás álljon, hanem saját magunk.

OLVASTAD MÁR?  Időnként szörnyen viselkedek

A pszichológusok „üres fészek szindrómának” nevezik azt az életciklust, amikor felborul a jól bejáratott családi struktúra, a gyerekek tojnak a fejünkre szárnyaikat bontogatva kirepülnek otthonról. Ebben az űrben az öblítőszagú családi mítoszunk foszladozni kezd, s sokszor csak tanácstalanul vakargatjuk a fejünket, amikor felsejlik előttünk a romhalmaz, ami az életünkből maradt.

Kábé az egyetlen túlélési lehetőségünk az, hogy újra definiáljuk önmagunkat és kapcsolatainkat.

Közhelyen innen és közhelyen túl, ez nem csak az elkerülhetetlen lezárás, hanem az új lehetőségek időszaka is.  Nem a változás, hanem a változtatás kora.

Huszonéve optimistább, de sebezhetőbb voltam

A húszas éveimben éreztem utoljára annak a szabadságnak az izgalmát, ami mostanában a hatalmába kerít:

végre én alakíthatom az életemet, és kábé bármi megtörténhet.

Persze akkor még szebb, energikusabb és optimistább voltam, de sokkal bizonytalanabb és sebezhetőbb is, ráadásul egy rakás életfeladat állt előttem, amit mostanra végrévényesen elbuktam nagyjából kipipáltam.

A jelenlegi kihívásokban több az izgalom és kevesebb a szorongás, viszont akad belőlük bőven.

Most tanulnom, hogy…

 …kevesebbet ostorozzam magam amiatt, hogy nem tudok maradéktalanul kiegyensúlyozott, sérülésmentes és boldog gyerekeket nevelni…

…ne szomorkodjak azon, hogy már nem én vagyok életük főszereplője, sőt sokszor már statisztaként sincs rám szükségük…

…kevesebb becsvággyal, nagyobb alázattal forduljak azok felé, akikkel a munkám során találkozom…

…kevesebb becsvággyal, nagyobb alázattal forduljak azok felé, akikkel a munkámon túl találkozom…

OLVASTAD MÁR?  Szavazzatok a pedagógusokra!

… fecsegés helyett csak akkor szólaljak meg, amikor tényleg van mondandóm…

…bátrabban álljak ki nem csak az okosságaimért, hanem az ostobaságaimért is, ha már olyan rohadtul hozzám nőttek…

…ne az elmulasztott lehetőségeken és a rossz döntéseimen vekengjek, hanem örüljek, hogy luk van a fenekemen kapok új esélyeket…

…merjek váltani munkában, párkapcsolatban, környezetben, és ne az az elv vezéreljen, hogy ugyan boldog nem vagyok, de az életem legalább kényelmes és kiszámítható…

…merjek benne maradni munkában, párkapcsolatban, környezetben, és ne az az elv vezéreljen, hogy ami régi és vacak, azt javítgatás helyett ki kell dobni, hogy a helyére csilivili új kerülhessen…

…kevesebb csokoládét és több brokkolit egyek…

…okosabban osszam be az időmet, a pénzemet, a figyelmemet…

…elhiggyem azt a baromságot, hogy súlyzókat emelgetni legalább akkora öröm, mint kisgyerekeket…

…ne süllyedjek el szégyenemben, amikor a koncerten körbenézve rájövök, hogy én vagyok a legvénebb rajongó…

…ne röhögjem ki a mellettem állót, amikor a koncerten körbenézve rájön, hogy nem én, hanem ő a legvénebb rajongó…

…felfogjam, hogy az állatorvos nem a gyerekorvos, és célszerűbb nem a cicám anyukájaként, hanem a gazdájaként bemutatkozni a telefonban, hacsak nem akarok közröhej tárgya lenni a rendelőben…

…kevesebbet hisztizzek és több vitamint szedjek…

…feledjem a felmenőim necces genetikáját, és fő szabadidős tevékenységként ne az Alzheimer-kór, meg a bipoláris betegség tüneteit keresgessem magamon, hanem inkább készüljek a félmaratonra…

Minden tanulnivalóm közül azonban a legfontosabb az, hogy vidámsággal, életszeretettel és álmokat dédelgetve fogadjam ezt a hülye öregedést, és leküzdjem a bennem egyre inkább elhatalmasodó vágyat arra, hogy reggelente papírzacskót húzva a fejemre lépjek ki a külvilágba.

Oszd meg a véleményed velünk!