Ugye nem hiszitek, hogy léteznek olyan nők és férfiak, akik mindig mindent tudnak és mindenre frappánsan válaszolnak? Mindenben tök jók és mindezt mindig, minden körülmények között jókedvvel jól csinálják? Nem az ellenkezőjét szeretném bebizonyítani, még csak a valóságot sem akarom megmutatni, hiszen az tényleg mindenkinek más, ráadásul én magam sem tudok mit kezdeni ezzel a fogalommal. Szücs Szilvi írása.
Azt szeretném nektek mondani, hogy nem kell mindenkinek mindent elhinni.
Nem vagy szerencsétlen, lúzer és néha még ronda is. Másokhoz képest persze. Mindig másokhoz képest.
Messziről indítok
A napokban találkoztam valakivel, aki egy boros cég marketingese (egyszerűen összefoglalva), és azt mondta, hogy isten őrizzen a celeb influencertől, ki hinné el, hogy hitelesen képviselné a márkájukat, miközben kekszet, hűtőszekrényt, mobil wc-t, joghurtot, autót hirdet. Közben „zöld” és a rászoruló afrikai gyerekeket is segíti, de úgy, hogy a szabadidejében kiutazik hozzájuk. Két tehetségkutató műsor között.
Ő inkább egy hús-vér embert szeretne, aki mondjuk tényleg szívesen megiszik egy pohár vöröset a vacsorájához.
A másik szuper jó téma, amikor valaki azt nyilatkozza, hogy mostantól többet szeretnék foglalkozni a gyerekeimmel, mindjárt iskolások lesznek, szükségük van az anyjukra. Apjukra.
Aztán jönnek a boldog anya-apa-gyerek fotók, videók, cikkek, címlapok és ettől mindenkinek totál lelkiismeretfurdalása lesz, mert éppen este 7-re ér haza és még csak ki sem pakolva a megvásárolt kajákat ül le a gyerek mellé tanulni. Közben félszemmel nézi a Facebookon, hogy valakinek ez is jobban megy.
Halló! Mindenki tegye a szívére a kezét és gondolja végig: hányszor gondolt arra, hogy a k.életbe mi az, amit én ennyire szarul csinálok?!
„Ma belenéztem a tükörbe és egy öregasszony nézett vissza rám, de nem érdekel!” Vagy: „kaptam egy nyári fotót a barátnőmtől, amin rajta vagyok és alig ismertem fel magam annyira meghíztam, de engem nem érdekel!”. „Meg hát itt vannak a gyerekek, milyen nehéz velük, hálátlanok, semmit nem csinálnak, bezzeg a Facebookon azt írja az egyik újságíró, hogy neki a kamasz gyerekei viccesek, jó fejek, segítőkészek, jó tanulók.”
Akkor most hagyjátok a kezeteket a szíveteken és ígérjétek meg, hogy változtattok néhány dolgon. Kidobjátok ezeket a posztokat a fenébe, nem idegesítitek magatokat a szuper nőkön és anyákon, hanem kitaláljátok, hogy ti mitől lehetnétek azok.
Nem feltétlenül szuperek, hanem olyan nők és anyák, akiket ti is szerettek.
Akik abban lépnek egy nagyot az önismeretükben, hogy nem elégednek meg azzal, hogy „én ilyen vagyok, így kell szeretni”. De sajnos még az sem elég, ha már ott tartunk, hogy ilyen szeretnék lenni…de. Mert tudjuk, hogy minden ami a de előtt van, az kuka. A nagy lépés az, amikor rálátunk arra a részünkre, amit legszívesebben elfelejtenénk örökre és ott maradunk vele. Tök egyedül. Magányosan. Onnan indul a buli, aminek a vége az önazonosság.
Amiben belefér az összehasonlítás is, csak annyi lesz a különbség, hogy nem ugyanazt kezdjük vele, mint most. Sem saját magunkat illetően, sem a kamasz gyerekünket illetően.
Lehet, hogy ez most épp nem jött jókor, de engem lehet szídni, írjatok emailt, küldjetek el a fenébe. Ígérem, még válaszolni is fogok.
Mi van veletek?
Nem bírom ki, hogy ne megint Esterházyt citáljam:
„Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát mért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van?
A- tól B-ig, és halad és rendben és lineárisan. És mért tetszik események helyett események valószínűségével dolgozni, és mért tetszik össze-vissza beszélni a fényről, hol azt állítván és bizonyítván, hogy az hullám természetű, hol meg azt, hogy részecske, és mért tetszik sunnyogni, ha valaki egyszerre szeretné tudni egy elemi részecske helyét és sebességét, és mért tetszik faksznizni az idővel is annyit, relatíve sokat?
Mért tetszik pszichoanalitikushoz járni, vagyis mért tetszik lábjegyzetelni a saját életét,
mért tetszik álldigállni a saját élete mellett, mért nem tetszik átélni, mért csak reflektálni, reflektálni? Mért nem tetszik elfeledkezni az életről, épp azáltal, hogy élni tetszik?
Mért tetszik folyton rohanni? Mért nem tetszik egy aranykorban élni?
Mért tetszik újra meg újra új életet kezdeni, mért nem tetszik tudomásul venni, hogy egy életünk van, mért nem tetszik tudni, hogy egy életem, egy halálom, mégis megpróbálom, mért nem tetszik…
Anyám pedig azt mondta, hogy tetszikezni pedig nem tetszikezik az ember, fiam. Mire én mélyen a szemébe néztem, bárhol a világban fölismerem ezt a kékes szürkét, mintha könny csillant volna, ez most hogy jön ide, és azt mondtam:
Irgalom, édesanyám, nézd, Jaj, mama, kész ez a Zelőadás is.” Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből
Ha nem vagyok túl jól (mert van ilyen is, de ezen a mindenttudó szuper celeb nem segít, csak én magam, s talán a jó barátok) mindig elolvasom ezt. És felemelem a fejem, meg behúzom a hasam (ahh) és megpróbálok mindent megtenni azért amiben hiszek.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!