Minden jár neki

Minden gyerek életében eljön az a pillanat, amikor már kénytelen figyelembe venni, hogy mások is vannak a világon, illetve, hogy léteznek elvárások, társas normák, amelyeket illik betartani. Egy ponton túl például nem árt, ha tudja, nem illik üvöltve fetrengeni a boltban azért, mert nem kapott meg valamit. Ki kell bírnia, hogy a vágyott dolgot nem, vagy nem azonnal kapja meg. Vagy azt, hogy az írás megtanulásához egy csomó unalmas vonalat kell húzgálni a füzetbe. Hosszú távú célok ezek, a kivárás képessége pedig az alsó tagozat folyamán jó esetben kialakul. Fontos, hogy a gyerek kapjon feladatokat – akár a házimunkában, akár az iskolában –, hogy felnőttként is képes legyen ellátni a kötelezettségeit. Salát Janka írása

Határok

A gyerekeknek nemcsak az érzelmi biztonság, az érzelmek szabad kifejezése és az önfeledt játék alapszükséglete, hanem az is, hogy időben kereteket és korlátokat állítsanak nekik a szülők és a tágabb környezet.

Ha a szülő mindent ráhagy a gyerekre – akár mert a saját bajával vagy függőségével van elfoglalva, akár mert végtelenül elkényezteti, akár mert nincs rá ideje –, akkor sérülhet az egészséges határok és önkontroll kialakulásához kapcsolódó alapszükséglet.

Ez magában foglalja mások szükségleteinek figyelembevételét, a frusztráció tolerálását és a vágyak késleltetésének képességét. Ha tehát egy gyerek bármit megtehetett vagy bármit megkapott, vagy épp ellenkezőleg: nem törődtek vele, ezért azt csinált, amihez kedve volt, akkor ez a szükséglet sérülhet.

Ez a sérülés pedig bizonyos maladaptív sémák kialakulásához vezethet:

a gyerek úgymond kap egy szemüveget, amelyen keresztül torzítva látja a világot, önmagát és az emberekhez fűződő viszonyát.

Sématerápiás terminussal élve kialakulhat a feljogosítottság–grandiozitás és/vagy az elégtelen önkontroll sémája. Mindkettő megjelenhet elkényeztetés és elhanyagolás esetén is. Mindkét séma vezethet ahhoz, hogy a felnőtt úgy viselkedjen, mint egy nagyra nőtt gyerek.

Hányféleképpen jelenhet meg a feljogosítottság?

A feljogosítottság-grandiozitás sémában a személy úgy érezheti, hogy

neki minden jár, neki mindent szabad, rá különösebben nem vonatkoznak a társadalmi szabályok.

Az elkényeztetett-feljogosított felnőtt

különlegesnek érzi magát, és kevésbé érzékeny mások igényeire.

Előfordulhat például, hogy nem érti, miért „hisztizik” a nő, amiért hűtlenségen kapta – hiszen szerinte „a férfiak már csak ilyenek”.

A függő-feljogosított ezzel szemben gyengébbnek mutatja magát, mint amilyen valójában.

Úgy érzi, neki jár a törődés, a gondoskodás, és elvárja, hogy a környezet az ő szükségletei körül forogjon.

Az impulzív-feljogosított pedig könnyen dühbe gurulhat, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretné.

Képes elveszíteni az impulzusai feletti kontrollt, ami időnként vezethet akár túlzásokhoz – például költekezéshez vagy felelőtlen döntésekhez, szexuális kicsapongáshoz. Minden kell, és azonnal.

És az elégtelen önkontroll?

Ez persze átfedésben van az elégtelen-önkontroll sémával. Nem biztos, hogy érdekli, hol és kivel van, előfordulhat például, hogy kiabál az eladóval, banki adminisztrátorral, a másik autó sofőrjével. Ha van párja, ő ilyen helyzetekben bármit megtesz neki, csak fejezze már be a cirkuszt.

Éppen úgy, mint amikor szülőként megveszem azt a nyamvadt gumicukrot, csak ne toporzékoljon már a gyerek.

Saját példám

Amikor legkisebb lányom hétéves volt, egy nagy európai körútra indult a család. Végtelen mennyiségű városnézés, múzeum, templom. Ő az első város harmadik percében veszítette el minden érdeklődését, így igen nehéz volt vele bármerre is haladni.

Akkor jó ötletnek tűnt, hogy megvásárolom az együttműködését: minden városban kap egy fityfirittyet a szuvenír-sorról.

Azóta alig győzöm kinevelni belőle azt a szent hitet, hogy neki jár valamiféle kompenzáció azért, mert olyan „sanyarú sors jutott neki”, mint az iskolába járás, vagy az, hogy az anyja időnként a testvéreivel foglalkozik.

Tévhit, amit most gyorsan el is oszlatok

Nem minden feljogosított felnőtt nárcisztikus. Az elkényeztetett-feljogosított nem feltétlenül akar a másik fölé emelkedni; egyszerűen csak úgy érzi, neki jár, ami jár.

Ha azonban valaki nem kapta meg az érzelmi biztonságot gyerekként, és kialakult benne a csökkentértékűség érzése, akkor ennek túlkompenzációjaként valóban megjelenhet a feljogosítottság is: soha többé nem akar kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, ezért dominálni, kontrollálni próbálhatja a másikat – ahogy azt nárcisztikus személyiségzavarban teszik.

Megszerzi, amire vágyik, csak ne érezze azt, hogy valójában milyen kevésnek tartja magát. Sajnos épp az ellenkezőjét éri el, mint amire szüksége lenne: egyre kevesebb valódi emberi kapcsolódása lesz.

Az elégtelen önkontroll sémában az illetőnek nehézségei lehetnek a kitartással. Impulzívan megvesz például bármit, amit éppen megkíván, nem törődve azzal, hogy hó végén nem marad pénz kenyérre. Vagy fűvel-fával lefekszik, nem gondolva a hosszú távú következményekre. Vagy két hét után kirúgják a munkahelyéről, mert képtelen végig vinni egy feladatot. Vagy falásrohamok törnek rá. Vagy áthajt a piroson. Vagy gyorshajtásért megbüntetik. A frusztrációt nehezen tűri, ezért gyakran ingerlékeny vagy dühös. Mert ugye az impulzusait sem mindig képes kontroll alatt tartani.

Az ilyen ember amúgy lehet nagyon cuki: két hét után bungee jumping közben kéri meg a kezed, meglep egy 50.000 forintos parfümmel, szuper házibulit szervez – kár, hogy a lelkesedése hamar lelohad.

Gyerekként gyakran nem láttak jó mintát arra, miért érdemes kitartani bizonyos célok mellett. Az is lehet, hogy valaha „csodagyerek” volt, akinek sokáig nem kellett megerőltetnie magát a jó teljesítményhez.

Míg a feljogosítottság–grandiozitás sémával élők ritkábban keresnek terápiás segítséget – és gyakran inkább a környezetük szenved –, addig az elégtelen önkontroll sémájú emberek sokszor saját maguk is érzik, hogy bizonyos helyzetek kihívást jelentenek számukra. Előfordulhat, hogy nehezebben tartanak ki hosszabb távú célok mellett (fogyókúra, munkahely, párkapcsolat), vagy utólag veszik észre, ha valakit megbántottak.

A jó hír az, hogy az önkontroll és az impulzuskezelés fejlesztése tanulható, ezért érdemes terápiás segítséget kérni.

Fotó: Pexels, Anna Buniak