Nekem sosem volt olyan általános vagy középiskolai tanárom, akire szívesen emlékeznék, aki meghatározó lett volna az életemre. Annál több volt az egyetemen, de akkor már felnőtt fejjel (ahogy visszaemlékszem, inkább kamasz-felnőtt) fogadtam a tanácsokat, próbáltam kezdeni valamit azzal, amit mondtak vagy képviseltek. Sok év után már a fiaim életében „kerestem” és találtam olyan pedagógusokat, akikről úgy gondolom meghatározó figurái lesznek majd az ő életüknek. Persze, őket nem nekem kellett megtalálnom, hanem nekik. Szücs Szilvi írása.

Most viszont rajtam és rajtatok a sor!

Pedagógusokra is lehet szavazni, hogy előre kitalált projektjeik megvalósítására megnyerhessék a Richter Anna díj négy-négy millió forintot.

A közönségdíj sorsa március 14-ig a szavazók kezében van.

Két éve követjük a programot, amelyben csapatoknak kell “öszeállniuk” ahhoz, hogy indulhassanak a Richter Anna díjért, amely lehetőséget ad arra, hogy megvalósítsák az álmaikat. Az orvos, gyógyszerész és egészségügyi dolgozó kategória jelöltjeiről ITT , ITT  és ITT írtunk.

Pedagógus kategória

Hogyan ne égjünk ki? – prevenciós módszertan pedagógusoknak

A Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola közösségi zenei programot valósít meg országszerte 23 helyen. A foglalkozások keretében ingyenes napi zenetanulást biztosítanak több, mint 1800 szerény körülmények között élő gyereknek és fiatalnak.

A közös zenélés teret ad az összetartozásnak, az egymásra figyelésnek, rendszerességre tanít és sikerélményt ad az egyébként kudarcra ítélt gyerekeknek.

Emellett kapaszkodót, kitörési lehetőséget és jövőképet is biztosít számukra. A Richter Anna Díj keretében a Rimóczi Bella zenetanár által vezetett csapat célja módszert találni a kiégés megelőzésére, kezelésére első sorban olyan pedagógusoknál, akik szegénysorsú gyerekek művészeti oktatásával foglalkoznak rendszeresen. A projektet pilotként, jó gyakorlatként képzelik el, amely megfelelő módosításokkal az ország minden területén alkalmazható lesz majd az oktatásban.

OLVASTAD MÁR?  A fiatalok mentális állapotának javítása a cél

Sc’Up- a természettudomány oktatásért

A természettudományos kutatás a középiskolások fejében gyakran vagy unalmas, vagy elérhetetlen képként létezik. Négy ifjú biomérnök kutató ezt szeretné cáfolni izgalmas, interaktív workshopjával, amit minél több középiskolába szeretnének eljuttatni.

A Sc’Up, azaz Science Startup névre keresztelt program alappillére a gyakorlatiasság: a körülbelül

20 diákból álló csoportokat egy valós, életszerű probléma elé állítják, melynek megoldása csak rajtuk áll.

A programmal olyan tudást adnak át a diákoknak, amire nem tér ki egy tankönyv vagy tanterv sem: megmutatják a diákoknak, hogy hogyan kell a megszerzett tudást a gyakorlatban alkalmazni.

Kezdeményezésükkel megreformálják a pályaorientációról alkotott képet, és új színnel fogják gazdagítani a középfokú oktatást.

Közbigyó

A tanárokból és szülőkből álló Közbigyó projekt csapata Burka erika vezetésével, már általános iskolában fontosnak tartja a projektszemléletű gondolkodás elsajátítását, a csapatmunka megismerését és a kreatív ötletek megvalósítását. A diákoknak meghirdetett iskolai programjukon

évente 40-50 projektötlet születik és valósul meg.

A projekt az önkéntességen alapul, és nem a „tanításról” szól, hanem az önállósodásról, együttműködésről, csapatmunkáról, gyakorlati problémamegoldásról, kreativitásról, nyitott kommunikációról, rugalmasságról. A projektet szeretnék egyre több résztvevővel és egyre magasabb színvonalon megrendezni, és a céljuk, hogy országszerte minél több iskolában kipróbálják, adaptálják ezt az egyedi pedagógiai módszertant.

OLVASTAD MÁR?  Mintakamaszt nevelők szevasztok!

Lehetetlen felsorolni, hogy a megvalósult több, mint 150 ötlet mennyi csodát rejt: születtek társasjátékok, szórakoztató vagy éppen edukatív kisfilmek, raklap bútorokkal gazdagodott az iskola kertje, olvasókuckóval vált otthonosabbá az iskola könyvtára, és a kreatív diákok arról is gondoskodtak, hogy az iskola környékén reggelente tapasztalható forgalmi dugó enyhüljön.

A program kicsit sem mellékes hozadéka, hogy a gyerekek az önbizalom mellett új barátokra is szert tesznek, valamint a pedagógusok és szülők is közelebb kerülnek egymáshoz a közös céloknak köszönhetően.

Érdemes követni a díj Facebook oldalát, ahol folyamatosan érdekes információkat olvashatunk és a döntős projektekhez kapcsolódó játékokba is bekapcsolódhatunk. Szavazni ITT is lehetséges. Szavazzatok a tét nem kicsi! Szavazzatok! Nekünk egy kattintás, nekik egy lehetőség.

Oszd meg a véleményed velünk!