Hagyni kellene néha elbukni a kamaszt
Ahogy nőnek a gyerekek (kamaszodnak) elvileg mindenre valahogy több időnk jut.
Ahogy nőnek a gyerekek (kamaszodnak) elvileg mindenre valahogy több időnk jut.
Végre itt a nyár és meleg az idő. Nagymamámra emlékezem, ezt dúdolgatta amikor minden nyáron beköltöztem hozzá egy hónapra.
Az egyik legunalmasabb és egyben legmisztikusabb kérdés a KÉSZAHÁZID.
Olvasom valahol, hogy az igazi anyaság valami olyasmi, hogy a gyerek (kamasz) jólétét és boldogságát ameddig gyerek, addig magad elé helyezed és a feltétel nélkül szereted, bármit is jelentsen ez.
Zsebpénz témában általában parázunk.
Negyven felé, vagy éppen már negyvenen túl az ember körülnéz. Megnézi, hogy hova ment el ez a sok év, kik veszik körül, kivel beszélget, kinek mondja el a gondolatait.
A minap megkérdezte tőlünk valaki, hogy mennyire bírjuk, mi anyaparások ezt a megosztó világot, pláne anya és kamasz témában.
Sokszor hallunk, olvasunk arról, hogy ha minden nap közösen vacsorázik a család, akkor ott lehetőség nyílik arra, hogy megbeszéljék a napi eseményeket.
Az összeolvadtság életcsapdájában az ember szinte azt sem tudja, hol ér véget az én, és hol kezdődik a másik, jellemzően egy szülőfigura, vagy a partner.
Én bármikor feladnám, kihagynám, elfelejteném az Anyák napját.