Az ember már nem tudja, hogy milyen formában férkőzhet hozzá. Van úgy, hogy kajával csalogatja magához közel a kamasz gyereket (ha az az evős, hűtőnyitogató fajta). Vagy éppen éhezteti, kis adagokat ad neki, hátha odajön kaját kérni és akkor megindul a kommunikáció! Vagy kitalál mindenféle ürügyet, hogy miképp nyithatna be a szobájába, ami állandó jelleggel zárva van. Szücs Szilvi mediátor írása.

Ma például egy életem egy halálom – gondoltam és benyitottam

Mi több: leültem az ágyára és egyszerű kérdéseket intéztem felé.

Elég jól vette a lapot, mert válaszolt.

Aztán egész kényelembe helyeztem magam (még a lábaimat is feltettem az ágyra), na ettől egy kicsit elbizonytalanodott, hogy mit akarok, két kérdés között meg is nézett három üzenetet a telefonján.

Ekkor jött a mindent eldöntő megállapításom, miszerint: gondolkodott – e azon, hogy mennyivel jobb (!) lenne az élete, ha nem lenne mobiltelefon a világon. Óvatosan visszakérdezett, hogy ugyan már, elmondanám – e neki, hogy

miben lenne más az élete, mit csinálna éppen most, ha nem azt, hogy velem BESZÉLGET.

Nos, itt pattant el a húr (nála), mert elkezdtem mondani, hogy nyitottabb lenne a világra (váááá, soha ne mondjatok ilyen hülyeséget!), meg ilyenek.

OLVASTAD MÁR?  Engem is vertek, mégis rendes ember lettem

Ekkor előrehajolt az íróasztalán és úgy csinált, mintha benyomott volna egy láthatatlan gombot és beleszólt a mikrofonba:

„Magdika! A vendégem távozni kíván, engedd ki őt! Köszönöm!”

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!