Most azokhoz a kedves anyukákhoz (elvétve apukákhoz) szólunk, akik minden reggel csomagolnak a kis – vagy nagy kamasz gyereküknek uzsonnát. Azoknak a kamaszoknak, akikről köztudott, hogy naponta minimum ötvenszer néznek be a hűtőbe, még akkor is ha egyáltalán nem éhesek. Azoknak a kamszoknak, akik minden áldott nap délután négy körül felhívnak vagy küldenek egy (előre beállított) sms – t, azzal a kérdéssel, hogy

van otthon kaja?

Azoknak a kamaszoknak, akik mindig éhesek. Attól a pillanattól kezdve, hogy reggel a kezébe nyomtad a szalámis szendvicset (szendvicseket), amit gondosan (vagy éppen írtóra összedobva, mert siettél) elkészítettél két sorsa lehet “szegénynek”. Az egyik, hogy már az első szünetben megeszi az összeset és várja a sulis menzát délben. Aki nincs befizetve –  mert azt tudjuk, hogy a suliban mindig rossz a kaja – , és nincs az iskolában büfé – amiről minden épeszű szülő tudja, hogy vagy ehetetlen, vagy aranyárban ad egy párizsist – , akkor következik a suli utáni zsebpénz költekezés. Egész pontosan zsebpénz költekezés a haverokkal, barátnőkkel. Remélem elég plasztikusan írtuk le a folyamatot ami idáig vezetett. Mi szóltunk!

És akkor itt álljunk meg egy percre és gondoljunk egy kicsit vissza a saját kamaszkorunkra. Nagy valószínűséggel mi is vittünk uzsonnát othonról, de ha mégsem, akkor én még élesen emlékszem a sulis reggelire (!), ami tejeskávé volt kiflivel. Szóval volt kaja. Ebédre is. És akkor még ettük is.

És mégis minden gondolatunk az volt, hogy mikor ülünk már be valahova a többiekkel?

Mindegy, hogy hova. Ami a közelben van. Ahol leülünk páran és b-e-sz-é-l-g-e-t-ü-n-k. Mindegy miről. Ki tudja már, hogy miről! Semmi különösről. Tehát amikor megpróbálod megtudni, hogy mégis “miről beszélgettetek annyit”, akkor

a semmi különösről válasz tök rendben van.

Értitek? És azt is értitek, hogy ha megengeded neki (és kifizeted), hogy egy héten egyszer beüljön valahova a többiekkel, akkor azzal nagyon jót teszel neki. Lehet, hogy aznap nem a “te szendvicsedet” eszi és ez sokkal többe kerül neked, de megéri.

Megéri azért, mert örül neki, hogy elhívják őt beszélgetni.

Megéri, mert ez az önállósodás egyik lépcsőfoka.

Megéri, mert tele lesz élménnyel. Igen, ilyen típusú élmények is kellenek.

Megéri, mert az iskolán kívül is találkozhat a barátaival.

Ennél is – mint annyi minden másnál a kamaszok életében -, érdemes előre tisztázni a játékszabályokat. Nyilván nem arról van szó, hogy mindennap a suli után beülünk valahova elrázni a zsebpénzt. Nem. Beszéljetek erről, legyenek szabályok: mikor, mennyit. Tudjatok arról, hogy kivel van. Ha ez megvan, akkor engedd, hogy “beüljön” valahova a többiekkel.

Fotó: pexels.com

 

Oszd meg a véleményed velünk!