Tettél-e? Mertél-e?

Aki nagykamasszal (változó, hogy hány éves kortól indul, de mondjuk 12-19 éves kor közöttiek) tölti a midennapjait, annak sok esetben könnyű a dolga: eszik, iszik, alszik, hűtőt nyitogat, határokat feszeget, vicces, jó fej, rendszeresen fürdik, eldönt néhány komolyabb kérdést is egyedül és egyre ritkábban alkalmi süket.

Ha nem vagy éppen nagyon rossz passzban, akkor egész vidám az élet velük. (És igaz ez fordítva is.)

A fentiek voltak a kvázi “lényegtelen” dolgok. Igen ám, de egy majdnem felnőttel való együttélésnek van egy másik oldala is: mégpedig az, hogy már egyre kevesebbet kamuzhatsz neki. Egyre kevesebb erőből odamondott mondatodra figyel oda. Egyre kevesebb alkalommal mondhatod azt, hogy te gyerek! ezt még nem tudhatod… 

Mert tudja. Mert látja. Mert olvassa.

Rájön arra, hogy anyám nem őszinte. Rájön arra, hogy manipulálod. Rájön arra, hogy van egy másik megoldás is.

És ekkor jött el a te időd. Hosszú évek után először.

Ne duzzogj, ne sajnáltasd magad, ne lázadj, ne hibáztass senkit, hanem kezd el a melót. Magaddal.

Gondold végig az előző hetedet, hónapodat…évedet. Milyen döntéseket hoztál meg és miket már megint nem? Mertél-e? Kérdeztél-e? Próbálkoztál-e?

Tettél – e? Mertél – e?

Hoztál-e kockázatvállaláson alapuló igazán tudatos, saját döntést? Ha igen: érezted – e a kamasz figyelmét? Láttad – e a kamasz szemében a csillogást, hogy basszus anyám megcsinálta!

Nem a szőnyeg alá söpörte.

Ha nem: megbántad-e? Elterelted – e a figyelmet saját magadról, csak nehogy észrevegyék, hogy megint ugyanazt csinálod, mint legutóbb? Sz@r érzés volt-e? Megpróbálod-e? A következő idézetet- Gerlóczy Márton Igazolt hiányzás című könyvéből-  azoknak küldjük, akik mertek és azoknak, akik még csak most mernek. Amikor írta, épp, hogy elmúlt kamasznak lenni. Karácsnyi könyvajánlónk első könyvéből jöjjön akedvenc idézetünk: 

“Rátaláltam a nyugalomra (nyugalmamra) azaz – és végre én is kimondhatom – megtaláltam önmagam. Utána pedig rájöttem, hogy mindössze azért voltam idegbeteg,

mert arra jártam, ahol semmi keresnivalóm,

olyanokkal tartottam a kapcsolatot, akikhez semmi közöm, és mindezen tudat alatt kitörési formát kereső ellenszenvek megnyilvánulásai gátoltak meg abban, hogy bármit is tegyek.

Ám, ha olyan ember lennék, aki valóban képtelen véghezvinni valamit az életben azért, mert nem akar, vagy mert alkalmatlan rá, azt is elfogadnám, mint ahogy bizonyos esetekben ezt meg is teszem.

Senki vagyok, és szerény véleményem szerint bármit teszek, az is maradok, akárcsak minden ember ezen a planétán, aki úgy gondolja, hogy értelmet kell keresni vagy értelmetlenségeket definiálni.

Mondhatnám, hogy újra önző lettem, mert rengeteg a teendőm, pótolni – és fejlesztenivalóm egyaránt, hogy

én dönthessem el, ki vagyok.

Azt a rengeteg figyelmet pedig, amit emberekre fordítottam, pozitív és negatív hozzáállási formában egyaránt, mostantól a magam kiteljesedésére szánom, újra is újra feltéve a kérdést, mia szar az az érettségi/diploma vagy a munka, hol vagyok, kinek és minek beszélek,

ha nem én döntöm el, micsodát.”

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!

Szerző: |2018-12-05T18:16:53+00:002018.12.05.|Aktuális, Nőipara, Slide|