Hogyan kerül egymás mellé a kémia és a mese?
„Bukásra álltam kémiából, és a tanárnő azt mondta, kapok egy ötöst, ha írok egy mesét a TETT-mesepályázatra.
„Bukásra álltam kémiából, és a tanárnő azt mondta, kapok egy ötöst, ha írok egy mesét a TETT-mesepályázatra.
Harmadik alkalommal is meghirdetik a „Richter TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” elnevezésű mese- és történetíró pályázatot.
A mesék gyerekkoromban a menedéket, a privát életet adták, anyaként pedig a soha véget nem érő, de annál emlékezetesebb estéket. Nálunk a családban volt saját mese is, ami kitalált személyekből
Első alkalommal hirdeti meg különleges ötletmaraton versenyét a Richter Gedeon Nyrt., melyre olyan alap - és mesterszakos hallgatók jelentkezését várják, akik szeretik a kihívásokat, a kreatív feladatokat, és szívesen próbára
A kamaszokkal élő szülők számára jól ismert művészházaspár, Döbrentey Ildikó és Levente Péter a „TETT: Te és a természettudományok – mesés történetek” című pályázat védnökei. A Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezése alapján
Tegnap egy laza, könnyed estét töltöttünk együtt a legutóbbi Anyapara rendezvényen a Corinthia Hotelben. Sokan eljöttetek, aminek nagyon örültünk. Amikor már azt hittük, ennyien vagyunk és már többen nem férünk