A kamasz nevelés nehéz kihívás, különösen azért mert az esetek többségében (látszólag) lepereg róluk amit mondunk. A nevelés helyett sokszor hallom a fegyelmezés szót is, amivel az a baj, hogy egyoldalú alá-fölé rendeltségi viszonyt feltételez. Így nehez hihető, hogy nem akarod verbálisan beledöngölni a földbe a gyereket a gyengeségeivel együtt. De mivel nem adjuk fel, ezért most egy rendhagyó ötlettel állunk elő. Szücs Szilvi írása.

Legyen egy szerződés a kamasz és a szülő között!

Nem ördögtől való a szerződés írás szülő és a kamasz között. Amit egyszer leír, megfogalmaz a gyerek (és a felnőtt is), az sokkal inkább egy komoly megállapodás, mintha csak szóban tették volna. Nem beszélve arról, hogy amikor az embernek valamit le kell írnia, azt sokkal inkább átgondolja. Így vagyunk ezzel mi, felnőttek is.

Mielőtt elkezdenétek papírra vetni a gondolataitokat, először beszéljétek át, hogy ki-mit vár ettől a szerződéstől.

Mindketten (vagy ahányan érintettek a családban) írjátok le először magatoknak, hogy ki-mit hiányol a másikban, mit vár el tőle és ezért mit ad cserébe! Azt is beszéljétek meg (ugyanúgy, mint egy adás-vételi szerződés esetén), hogy

milyen következménnyel járhat, ha valaki megszegi a szerződést.

Amikor ez megvan, akkor kell “összefésülni” a leírtakat egy dokumentumban. Ha eddig eljuttok, higgyétek el ez már óriási előrelépés, ráadásul még élvezni is fogjátok a közös szerződés-írást!

Ha az egészből nem lesz semmi, már akkor is megérte, hogy legalább néhány dolgot átbeszélhettetek.

Aki mégis belevág a szerződéskötésbe a gyerekével, annak van néhány megfontolandó tanácsom

  • Hallgasd végig a kamaszt.

Ígérd meg neki előre, hogy nem fogsz közbeszólni, nem szakítod félbe, higgyen neked.

  • Mindig következetesen tartsd be a szabályokat.

Ez magadra nézve is érvényes. (Jó nehéz fába vágtad a fejszédet, ugye?)

  • Lehetőség szerint ne legyen ötnél több pont a szerződésben.

Azért, mert teljesíthetetlen, illetve lehet, hogy elfelejted, hogy mit ígért vagy te mit ígértél. (Manapság mindent fel kell írni, mert elfelejtjük…)

  • Ha egyszer valamit elrontott, akkor adj neki mégegy esélyt, hiszen ez mégiscsak nevelési szándékkal történik. Itt az a fontos, hogy ne azonnal, hanem

jelölj ki egy új időpontot, amikor újratárgyalhatjátok az adott pontot. Addig neked is van egy kis szusszanásnyi időd.

  • Ha proaktívan (ő maga áll elő valamivel) kitalál valamit a kamasz, akkor azt extrán ismerd el neki! Szerződésen kívül.

De ne úgy, hogy „hát én ezt tudtam, hát én ezt már mondtam”.

  • Mindig dicsérd meg, ha valamit betartott (amit eddig nem) a szerződés megírása után.
  • Legyen egy elektronikus verzió és egy nyomtatott is, amit mindannyian aláírtok.

Az elektronikus csak azért jó, mert ha felnő a másik gyerek, akkor csak előkapod és már tolod is neki, vagy azért, ha esetleg valami rejtélyes okból kifolyólag eltűnne a hűtőmágnes alól a papír verzió…

Melyek azok a kényes pontok, amelyekből vita kerekedhet a kamasz és a kedves szülők között?

  • Nem tanul és ez a jegyein is meglátszik.
  • Nemsokára felvételi, érettségi, nyelvvizsgája, kreszvizsgája lesz és azt látod, hogy egyáltalán nem foglalkozik vele.
  • Későn fekszik, későn kel.
  • Nem vesz részt az online oktatásban.
  • Lusta, de nagyon. (Bár ez elég szubjektív, hogy kinek mi a lustaság, de szerintem nagyjából tudjátok mire gondolok.)
  • Nem segít otthon semmiben.
  • Nem lehet rábízni semmilyen feladatot, ami a családdal kapcsolatos.
  • Karantén alatt találkozni szeretne a barátaival zárt helyen, valakinek a lakásán.
  • Találkozni szeretne a barátaival, de nem árul el részleteket.
  • Nem lehet vele semmiről beszélgetni.
  • Szemtelen, egyre nehezebb bármit is mondani neki, mert szemforgatás a válasz.
OLVASTAD MÁR?  Ki beszél a szülőkről?

A mediáció egyébként pont erről szól, csak ott bevontok egy mediátort a beszélgetésbe, aki pártatlan résztvevőként mediálja a kettőtök (vagy hármotok) közötti kommunikációt. Nem ad tanácsot, nem ítélkezik, egyszerűen csak meghallgatja a két „felet” és segít a szerződés egyes pontjait definiálni, hogy mindenkinek ugyanazt jelentse a megállapodás.

Mert megállapodás biztosan lesz, amit nem a mediátor talál ki, hanem ti. Ha érdekel ez a lehetőség ITT vagyok elérhető. Online is.

Oszd meg a véleményed velünk!