Normál időben az utolsó öt hét suli felejtős lenne. Osztálykirándulások, lazulások, jó idő, izzadás, megpunnyadt szendvics a táskában, büdös tornacucc a sarokban, ábrándozás az ablakon kinézve, a stréberek még tanulnak, a lazábbak lazulnak. A szülők pedig ki-ki vérmérséklete szerint, lassan ráfeszülhetnek a nyárra. De most nem normál időket élünk és még csak az új normális sem jött el, pont nem érkezett még meg. Az iskolák viszont nyitnak. Szücs Szilvi írása.
A finisben kell még egy nagyot döntenünk
Most arról kell döntenünk, amiről csak találgatni tudunk. Gondolkodhatunk pesszimistán, realistán, optimistán, mindegy: akkor is az van, hogy fogalmunk sincs mi lehet a jó döntés. Valaki már eldöntötte, de sokan az utolsó pillanatig hezitálnak. Holnaptól viszont elindul az élet az összes diák számára.
Maszkban és távolságtartásban nyitjuk a nyár előtti utolsó heteket.
A tanárok nagyon különbözően kommunikálnak a visszatérésről. Van olyan tanár, aki kerek perec megmondta, hogy mindent lead a finisben, tehát az adott év tananyagát lenyomja akkor is, ha ez nem tetszik sokaknak. Ez az ő dolga, ezt vállalta, ez lesz. Ez a hozzáállás sok kamaszt arra késztet, hogy bár szívesen benéznének a suliba, de a fenyegetés miatt eszük ágában sincs.
Tehát értitek: ha a tanáraik között van legalább egy, aki befeszül a következő hetekre és az otthoni kémia óra után mindenféle átmenet nélkül megjelenik a kémcsövekkel, az nagy valószínűséggel eléri azt, hogy a többi órára sincs „kedve” bemenni a diáknak és inkább otthon folytatja az izolációt, inkább választja a magányt.
Azért, mert fél. Azért, mert ekkora váltásra nincs felkészülve. Azért, mert semmilyen nagy váltásra nincs felkészülve, mert hónapok óta bizonytalanságban és magányosan él.
A laza szociális kapcsolatok megszűntek
Pedig a magányosság és az izoláció legalább akkora rizikókator az egészségre, mint például az elhízás, hiszen közvetlenül hat az immunrendszerre a hormonrendszeren keresztül. Amikor magányosnak érzi magát a kamasz, akkor sokkal kiszolgáltatotabb a függőségeiknek. Egészségtelenebbül eszik, kevesebbet mozog, rosszabbul alszik…Ismerős? Minél tovább tart, annál jobban belemerül és annál nehezebb lesz kirángatni őt.
Itt tartunk most. Erre jön a suliból a dolgozat mumus az utolsó öt hétben.
Az ijesztgetős mumus helyett a diákok (és meggyőződésem, hogy a tanárok többsége is) arra vágynak, hogy get together legyen pár napig. Hogy hellószia, de rég láttalak! Még akkor is örülnek majd az osztálytársaknak, ha eddig egy szót sem váltottak egymással. Jó lenne egy kamerát betenni és megnézni közösen, hogyan találkoznak újra!
„Azt mindenképp fel kell mérni, hogy hol állunk, mennyi kárt okozott a karanténoktatás, mert erről egyelőre csak tippjeink vannak” – véli Nádori Gergely középiskolai tanár, digitálisoktatás-szakértő a hvg.hu összefoglalójában. A teljes cikket ITT olvashatjátok, nagyon tanulságos.
„A tanulmányi lemaradásokat persze úgy is felmérhetjük, hogy minden nap, minden tárgyból dolgozatot írnak és felelnek a gyerekek, de ettől óva inteném az iskolákat. Vannak erre azért más módszerek is.”
„…Bár a második karanténidőszakot már nem feltétlenül a szobájukban töltötték a kamaszok, de azt már most látjuk, hogy a laza szociális kapcsolataik megszűntek. A barátaikkal még csak-csak összejöttek valahol, de a nem közvetlen kapcsolataik hiánya biztosan hatott a mentálhigiénés állapotukra, a közösség szerkezetére.”
Amit a mai napon érdemes még átgondolni
- Beszéljük át a kamasszal, hogy ő hogyan foglalná össze ezt a néhány hónapot. Akkor is beszéljük meg, ha már többször is szóba került ez a téma az elmúlt fél évben. Mik voltak a jó részek (pl. nem kellett korán kelni) és mik a rosszak. Szerinte. Nem szerinted.
- Ezután mondjuk el, hogy mi hogyan éltük meg ezt az időszakot. Nekünk milyen érzéseink voltak, milyen jó és rossz élmények.
- Kérdezzük meg, hogy ő mit szeretne holnap. Go or no go?
- Kérdezzük meg, hogy szerinte melyik tantárgyból tudott haladni és mik a gyenge pontok? Ez utóbbinál részletezze, hogy szerinte mi volt az oka, hogy lemaradt. Ha emiatt aggódik javasoljuk neki, hogy az első adandó alkalommal beszéljen a tanárral (még akkor is, ha nem kedveli) és jelezze, hogy úgy érzi ő lemaradásban van.
Ezek a „helyzetgyakorlatok” nagyon jó szolgálatot fognak tenni a későbbiekben. Beszéljük át vele mit fog mondani, de ne oldjuk meg helyette ezt a kérdést!
- Kérdezzük meg, hogy mit mondtak a tanárok a múlt héten: lesz-e dolgozat, bepótolják-e az anyagot, milyen tantárgyból mi várható. Ha van olyan tantárgy ami miatt aggódik, akkor biztosítsuk őt arról, hogy nem történik semmi, ha rossz jegyet kap! Csak arra figyeljen, hogy ne legyen visszafordíthatatlan, tehát ne bukjon meg. Ha kell, vegyük fel a kapcsolatot az osztályfőnökkel.
A lényeg: a kamasz oldalára álljunk!
- Ha bizonytalanok vagyunk a döntésben, akkor kérjünk segítséget az osztályfőnöktől (biztos, hogy más is megkérdezi őt még az utolsó pillanatban is) vagy kérdezzük körben a barátainkat, hogy ő miket mérlegelnek.
Amennyire lehet ne tegyük a kamaszra ezt a terhet (is), neki bőven elég a maga kis világa, az ő szorongása, félelme, amiről inkább kezdjünk el vele beszélgetni.
- Ha úgy döntünk, hogy maradjon otthon és várja meg az oltást, az is jó döntés. Elképzelhető, hogy az utolsó hétre már be tud menni és legalább pár napra felveszi a fonalat, elindulhat újra a kommunikáció a többiekkel, másképp indulhat a nyár.
A lényeg: segítsünk neki ebben az időszakban. Ne tegyünk több terhet a kamaszra.
- Ha az utóbbi hetekben már pattanásig feszült a kapcsolatunk, akkor kérjünk szakember segítségét, a mediáció pont az ilyen konfliktusokra megoldást jelenthet. Ne úgy induljon a nyár, hogy „ősellenségek” vagytok. Gyertek, várlak benneteket!
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!