Minden jel arra mutat, hogy a kamaszok körében az alvászavar egy komoly problémává nőtte ki magát. Nem a szokásos későn fekszik, későn kel állapotról beszélünk. A járvány előtti évekhez képest megháromszorozódott azon fiatalok száma, akiket alvászavarral kezelnek a Heim Pál Alvásdiagnosztikai és Terápiás Laboratóriumában. Salát Janka írása.

A test biológiai változásai nagy megterhelést jelentenek a serdülők számára, ezért megnő az alvásigényük, napi 9-10 óra alvásra lenne szükségük. Az agyi érési folyamatokat serkenti a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, valamint hozzájárul a megfelelő testi fejlődéshez. Mégis, éppen serdülőkorban borul a korábbi cirkadián ritmus, még boldog békeidőben is igen nehéz őket ágyba parancsolni 11 óra előtt.

Az óvodás vagy kisiskolás bezzeg már szombat reggel 7-kor a hasunkon ugrál, egy kamasz azonban aligha támolyog ki déli 12 előtt a szobájából. Eddig se volt könnyű, de a hétköznapok kiszámíthatósága legalább bizonyos szinten kordában tartotta az alvás-ébrenlét ritmust.

Az online világ borított mindent

Bár középiskolásaink az órákra becsatlakoznak, ezt sokszor kép és hang nélkül tehetik, a gyerek az ágyában, pizsamában van jelen az órán. A gyakorlatban ez idő alatt bóbiskol, csetel, sorozatot néz. 2-ig, 3-ig a gép előtt ül az órákon, esélye, és már kedve sincs kiszakadni egy órácskára, hogy sétáljon, kocogjon egyet.

Egy fokkal jobb helyzetben van az, aki kutyatulajdonos, a kutyát muszáj megsétáltatni.

Őszintén szólva nem teljesen értem az online oktatást. Miért kell ilyen rendkívüli helyzetben is ragaszkodni a NAT-hoz, hogy le legye adva, vissza legyen büfögve mindaz, ami a tankönyvben írva vagyon. Miért nem lehet azt mondani, hogy a házi feladat egy hétvégi kirándulás a családoddal, gyűjts 5 termést a lakóhelyed környékén, írj kézzel (hogy addig se a gép előtt ülj) fogalmazást a kedvenc regényedről?

Miért kell a tanárnak minden órát leadni, ahelyett, hogy megszervezzen egy kiscsoportos foglalkozást?

Most az online oktatás szociális, érzelmi, mentális és egyéb egészségügyi kérdéseit félreteszem, foglalkozzunk kizárólag az alvással.

OLVASTAD MÁR?  Ki beszél a szülőkről?

Alvászavarok az ágyból

Nem egy, nem két kutatás igazolta már, hogy a mozgásszegény életmód, illetve a képernyőből áradó kék fény felborítja a cirkadián ciklust és alvászavarokhoz vezet. Ezek a fénysugarak hasonlítanak a napból áradó sugarakhoz, az esti órákban becsapják a szervezetet és gátolják az alváshoz szükséges melatonin hormon termelődését.

Ha a gyerek ágyba viszi a technológiát, nem csodálkozhatunk, hogy nem alszik. Ha még izgalmas tartalmakkal is találkozik, akár egy kalandfilm, akár egy baráti csevej formájában, az agya még tovább zakatol.

Egy kutatás szerint az ágyban is képernyőt bámuló gyerekek 57%-a küzd alvászavarral.­ Arra utaló eredmények is napvilágot láttak, hogy

minél hosszabb időt tölt egy gyerek képernyő előtt, annál nagyobb valószínűséggel alakulnak ki alvászavarok.

Csodálkozásra tehát semmi ok, hogy jelen helyzetben nőtt az alvászavar prevalenciája. Mindazonáltal jó lenne ellene tenni valamit.

Mit tehetünk?

A jó alvás reggel kezdődik. Ha a gyerek időben felkel, esetleg szabad levegőn költi el reggelijét (bármi jó: erkélyen, ajtó előtt), ne adj’ Isten még mozog is 10 percet mielőtt becsatlakozik az órára (hiszen azelőtt nap mint nap bejutott valahogy az iskolába),

már elindultunk a nyugtató éjszakai alvás felé.

Próbálj meg vele beszélgetni arról, hogy az egész napos képernyő előtt ülés (amiről nem ő tehet) miatt alakult ki az alvásproblémája, ami ellen ő is tehet. A nagyobb kamaszok (akiket elsősorban érint ez a kérdés) szeretik, ha konkrétan fogalmaz az ember, nemcsak azt nyomja, hogy fiam feküdj le időben, ne telefonozz az ágyban, én megmondtam, hogy ez lesz.

  • Minimalizálja a folyadékbevitelt a vacsorát követően és semmiképp se fogyasszon koffeint vagy alkoholt lefekvés előtt.
  • Az alvás beálltának egyik metabolikus előidézője a kissé csökkenő testhőmérséklet, mivel testhőmérsékletünk edzés közben megemelkedik, nem ajánlott a lefekvést megelőző 5-6 órában komolyabb fizikai megterhelést igénylő aktivitást végezni.
  • Kutatások bizonyítják hogy a lefekvést megelőzően az elektronikai eszközök alkalmazása 22%-al csökkenti szervezetünk melatonin szintjét mely hatására nehezebbé válik az elalvás. A melatoninról ITT olvashat.
  • Lehet, hogy tudtátok, de a tabletek (nagyméretű telefonok) fénye alacsonyabb hullámhosszon sugárzik, valamint hajlamosabbak vagyunk ezeket az eszközöket közelebb tartani szemeinkhez.

Az ágyban való forgolódásnak nincs semmi értelme. Ha nem tud elaludni inkább keljen fel, olvasson egy keveset (ne elektronikai eszközön!) menjen ki az erkélyre friss levegőt szívni.

Lehet, hogy idealista vagyok, de…

A gyerekeim még nem középiskolások, de azt feltételezem, hogy középiskolában is igyekeznék emberi kapcsolatban maradni velük, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy minimálisra szorítom a miértnemvagyképestanulni típusú meddő vitákat. Igyekeznék átadni nekik a kontrollt a saját tanulmányaik felett, viszont nem szeretném semmivel eljátszani az őszinte bizalmukat.

OLVASTAD MÁR?  Ki beszél a szülőkről?

Kizavarnám őket korcsolyázni és biciklizni, ha nem vagyok ciki, én is járgányra pattannék. Izgalmas könyveket hagynék szanaszét a lakásban, megtanulnám az összes kártyajátékot. Könnyebb helyzetben vannak, akiknek nem kell saját vagy a nagymama egészségét félteni a vírustól.

Ők szorgalmazhatják, hogy jöjjön át korlátozott számú barátnő, így közösen vehetnek részt az online órákon.

Most is körülbelül ezt csinálom, de most még könnyű. Még kibírják egyetlen ócska butatelefonnal, megbékélnek a gépmentes napokkal, örülnek, ha kártyázik a család, vagy ha közösen képet festünk a nappalink ócska ajtajára, és elviszik sétálni a kutyát.

Lehet, hogy idealista vagyok, amikor azt feltételezem, hogy ez 3-4 év múlva is működni fog.

Megjegyzem, még csak 11 éves lesz a legnagyobb, de – szuper technikáim ellenére – este fél 10-kor menetrendszerűen rátör az anyával lelkizhetnék. Egy érzelmi viharok közt vergődő kiskamaszt ágyba parancsolni csak egy igazán szívtelen anya képes.

Fotó: pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!