A cím nem engem dicsér. A 10 éves lányom osztálytársa adta ezt a szalagcímet egy fiktív magazinban, én pedig lecsaptam az anyukájára, hogy ellophatom-e. 10 évesen ennyire élesen látja a karantén egyik rákfenéjét – engem ez lenyűgöz! Salát Janka írása.

Világéletemben azok táborát gyarapítottam, akik szívesen szörnyülködnek a mai fiatalságon, és azon, merre tart a világ

 „A kamaszok csak a telefonjukat nyomkodják, az X-boxon pusztítják agysejtjeiket, nincsenek valós emberi kapcsolataik, nem bírnak elmerülni a pillanatban, mert muszáj fotózni, ha egy cuki madár repül az ablakpárkányra”.

10 évig küzdöttem több-kevesebb sikerrel az ellen, hogy gyerekeim zombiaggyal lépjenek a kamaszkorba. Sejtettem, hogy egy serdülőtől már nem tagadhatom meg az online örömöket, a végzet előbb-utóbb minket is utolér, de nem gondoltam, hogy ennyire hamar.

A digitális oktatás beleköpött a levesembe.

Az online világgal az a legnagyobb baj, hogy baromi izgalmas.

Minden igényt kielégít minden korosztály számára. Társas kapcsolatok, szex, játék, tanulás, munka, kreativitás, kultúra, ellazulás, információk, sőt, sport. Kreativitás címszó alatt pl. lehet animációt készíteni, zenét szerezni, DIY videókból ötleteket gyűjteni. Szentül állítom, hogy hasznosabb ollóval kollázst készíteni régi fotókból, képregényt rajzolni, énekelni,

de érzem, ezzel a hitvallásommal szinte vállalhatatlanul ódivatú vagyok.

Szóval berobbant életünkbe az online oktatás, és minden, ami ezzel jár.

  • Saját e-mail cím a gyereknek,
  • regisztráció 10-féle okosító felületre,
  • kreatív online feladatok,
  • zoom-tanórák,
  • Skype-felelések,
  • oktatási célú videók a Youtube-on.

Innen pedig csemetéink igen hamar felfedezik, hogy bárkivel levelezhetnek, a zoom-on lehet partizni, a youtube-on pedig idióta vloggerek tömegei várják az ártatlan netszűzeket.

Több kamasszal tartok online serdülőkonzultációt, a tapasztalatom, hogy köszönik szépen, jól vannak.

A tanulás része döcögős, a házi feladat visszaküldése akadozik, ellenben Fortnite-ban, vagy online osztálybuli szervezésben kimagasló eredményeket érnek el.

A szülői intelmek el sem jutnak tudatukig.

Természetesen akadnak olyanok is, akik böcsülettel elkészítik a házi feladatot, majd ottragadnak a gép előtt, hiszen tanulás alatt annyi izgalmas információ bukkan fel a világháló egy-egy ismeretlen bugyrából. Az én lányom panaszkodik, hogy reggel 8 és délután 5 között folyamatosan tanul. Amint azonban kicsit a körmére nézek, kiderül, hogy bár 8-kor valóban nekiül, 10 percen belül belepittyeg a tanulásba egy facebook-üzenet, amire nyilván muszáj válaszolni.

Dóri, most lécci ne írjál, tanulok – Oké, nem írok – Jó, de most is írtál – oké, akkor most már tényleg nem fogok írni – majd írok, ha már kész vagyok a tanulással – jó, akkor várom… stb.

Egy 2019-es országos reprezentatív felmérés szerint a 7. osztályos tanulók hetente átlagosan több mint 16 órát töltenek tévé- vagy videonézéssel, kb. 14 órát közösségi oldalakon, és majd 12 órát videojátékkal. Ez napi 6 óra a képernyő előtt!

Hogy csinálják, amikor napi 6-7 órát az iskolában ülnek? Erre jött a karantén, ami még azokat is a monitor elé kényszerítette, akik eddig a virtuális világon kívül is tudtak létezni.

Legyünk őszinték. Ez az egész karanténosdi elviselhetetlen lett volna a modern infokommunikációs eszközök nélkül. Nem dolgozhattunk volna otthonról, gyerekeink nem tudtak volna tanulni, beleőrültünk volna az elszigeteltségbe, és a könyvtárból nálunk ragadt 3 könyv lett volna az egyetlen kulturális forrásunk.

OLVASTAD MÁR?  Sport, sportolás, sportoló

Szóval itt az ideje, hogy revideáljam a nézeteimet: a „képernyő öl, butít és nyomorba dönt” álláspont helyett kezdem elfogadni, hogy az elektronikusmédia-használat, ha ésszel csináljuk, új távlatokat nyit.

A hangsúly a „ha ésszel csináljuk”-on van. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a lehetőségek mellett nagy veszélyt jelent a képernyő addiktív jellege. 10% körül lehet az internetfüggők aránya serdülőkorban.

Nehezíti a helyzetet, hogy egy társadalmilag elfogadott eszközről van szó, amelynél nem lehet a teljes absztinenciára törekedni.

Hozzátartozóként a legrosszabb, amit tehetünk, ha cseszegetjük – a mi esetünkben – gyermekünket.

Az eltiltás pedig agresszióhoz, ellenálláshoz és dachoz vezet. Semmi értelme.

Nyitott, érdeklődő attitűddel közeledni, állítólag ez a kulcs. Ha a gyerek érzi, kíváncsiak vagyunk az ő virtuális valóságára, máris kevésbé lesz ellenséges.

„Megmutatod, hogyan kell játszani a WoW-ot? Megnézzük együtt a kedvenc vloggeredet?” Ha pedig beavat, jó mélyre ássuk el a „Mi ez a baromság?” típusú megjegyzéseinket.

Az offline hobbik felé való finom terelés célravezető lehet.

A karantén helyzet persze igazi kihívás, hiszen pl. barátokat hívni, vagy lezavarni a kölköt a grundra ugye nem lehet. Ha nincs ló, jó a szamár is alapon van rá esély, hogy nem hal látványos hattyúhalált, ha együtt biciklire pattantok, vagy nevetségessé teszed magad azzal, hogy görkorit húzol, és totyogsz a száguldozó kölykök mellett.

Általános iskolában még működni szokott a közös olvasás: egyszerűen előkapok egy izgalmas regényt, és elkezdem felolvasni. Előbb-utóbb úgyis rám figyel.

Ha pedig már úgyis kockul a gyerek, kockuljunk együtt: a közös filmnézéssel talán tudom valamelyest csiszolni az ízlését, de legalábbis betekintést nyerek az ő ízlésébe (megint csak érdemes lenyelni az „ez egy értelmetlen hülyeség, kisfiam” típusú megjegyzéseket).

OLVASTAD MÁR?  Nyárpara

Ami számomra igazi kihívás, hogy hogyan védjem meg a gyereket a világháló veszélyes tartalmaitól.

Zavarba jövök, amikor a gyerek két óra ártalmatlannak tűnő tanulás után megkérdezi, hogy „anya, tényleg van olyan, hogy pisi-kaki szex?”. Gyanítom, nem Kati néni küldte a témát házi feladatban. Innen tájékozódom és ez nem a reklám helye.

Lassan vége a tanévnek, nem kell kötelező jelleggel a laptoppal hálni, a karanténhelyzet is mérséklődik, mehet a kölyök edzésre, találkozhat a barátokkal. Ha tehetjük, használjuk ki!

A digitális oktatás 2 hónapja alatt kialakult függőség (ami valljuk meg, nemcsak gyermekeinket, de minket felnőtteket is érint) még visszafordítható. Talán nem késő visszatérni a napi „csupán” 6 órás médiafogyasztásra.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!