„A szülők általában nem nevelési tanácsra vágynak, hanem arra, hogy hetente egyszer betolják hozzánk a rossz gyereket, és 50 perccel később egy jó gyereket kapjanak vissza.”

Először is nem árt tisztázni: olyan, hogy Nevelési Tanácsadó nem létezik, 2013 óta Pedagógiai Szakszolgálat a becsületes neve. Egyik elnevezés sem túl szerencsés. Az előbbi azt a képzetet kelti, hogy a nevtanban egy kiégett vénasszony világosítja fel a szerencsétlen anyukát arról, hogy teljesen elcseszte a nevelést, és hasznavehetetlen tanácsokat osztogat arról, hogyan kellett volna jól csinálni. A Pedagógiai Szakszolgálat elnevezés ugyanakkor azt sugallja, hogy ez valami iskolákat kiszolgáló közintézmény, ahova a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket küldik szervizelésre. Van ilyen funkciója is, de ennél azért árnyaltabb a kép. Salát Janka írása.

Másfél éve dolgozom a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat X. kerületi Tagintézményében pszichológusként, ebből a szemszögből próbálom meg bemutatni tevékenységünket. Azon belül is, most a nevelési tanácsadásról írok.

A nevelési tanácsadás

A pszichológusok nevelési tanácsadás címszó alatt végeznek pszichológiai tanácsadást, szülőkonzultációt, serdülőkonzultációt, gyerekekkel játék-, mozgás- , művészet- és szupportív terápiát, csoportos pszichodrámát, önismereti csoportot, szorongásoldó csoportot.

Szakember híján – legalábbis a X. kerületben – nem végezhetünk pszichoterápiát. Definició szerint a pszichoterápia intenzív lelki munkán alapuló eljárás, melyet Magyarországon pszichoterápiás szakvizsgával rendelkező pszichológus illetve orvos, pszichoterapeuta végezhet.

A hazai gyermekpszichiátriák fogadóképessége, illetve a családok anyagi helyzete azonban a többség számára elérhetetlenné teszi a pszichoterápiás ellátást,

így gyakorlatilag két választásunk lehet: vagy ellátatlanul marad a depresszióval diagnosztizált kamaszunk, vagy szupportív terápiaként adminisztrálva mégiscsak szóba állunk vele.

Ha felmerül benned, hogy gyermeked súlyos pszichés problémákkal küzd, célszerűbb pszichiátert, vagy pszichoterapeutát keresni.

Az esetek többségében a helyzet nem ennyire súlyos.

Ha elakadtál valamilyen nevelési kérdésben, gyermekednek magatartási, beilleszkedési problémái vannak, nehéz élethelyzetbe kerültetek, trauma érte a családot, szeretnéd, ha gyermeked nagyobb önismeretre tenne szert, szeretnéd, ha valakivel kibeszélhetné a nehézségeit, szeretnél javítani a kapcsolatotokon, keress minket bátran!

Serdülőknél azért nem árt, ha ő is áldását adja a saját terápiájára. Ha ő nem akar járni, szülőkonzultációra akkor is elmehetsz.

Nevelési tanácsadásra bárki jelentkezhet a területileg illetékes szakszolgálatnál, akinek 3-18 év közötti gyermeke van.

A jelentkezés menete a következő: A szülő kitölt egy jelentkezési lapot az adatokkal és a probléma 1-2 mondatos összefoglalásával, ez bekerül egy nagy dobozba, a pszichológusok pedig a team-en átnézik a dobozt, átbeszélik és elosztják egymás közt az eseteket (elég csúnya szó, de kár lenne titkolni, így hívjuk klienseinket).

A szülő számára lutri, kihez kerül, hacsak nem írja rá a papírra név szerint, hogy kihez szeretne kerülni.

A pszichológus egy-két héten belül felhívja a szülőt, időpontot egyeztet első interjúra, ahova csak a szülő (jellemzően az anya) jön el.

Az ideális az lenne, ha az első interjún mindkét szülő jelen tudna lenni, de ez ritkán valósul meg.

A távol lévő félnek beleegyező nyilatkozatot kell kitöltenie. Nem egyszer ezen meg is bukik a dolog.

Elvált szülők sajnos sokszor ily módon törnek borsot exük – és ezáltal a gyerek- orra alá.

Mi a helyzet, ha egy kamasz szeretne pszichológiai segítséget igényelni?

A rossz hír, hogy ezt nem teheti meg a szülei beleegyezése nélkül. A nevtanba nemigen jelentkeznek kamaszok a szülők tudta nélkül, de az iskolapszichológusok rendszeres dilemmája, mit tegyenek, amikor a suliban a gyerek felkeresi őket,

de könyörög, hogy a szülei ne tudják meg.

Ha a gyerek beleegyezik, a pszichológus megkeresi a szülőt, megpróbálja meggyőzni őket. Ha ez nem jön össze… nos, nem tudom, de ígérem, jövő hétre megkérdezem őket!

A terápia menete

No, de vegyük az általános esetet. A szülőknek meggyűlt a baja a kezelhetetlen óvodással vagy a szárnyait bontogató kiskamasszal, a lakli középiskolással, ritkább esetben maga a kamasz kéri a szüleit, hogy vigyék el pszichológushoz.

A szülők általában nem nevelési tanácsra vágynak, hanem arra, hogy hetente egyszer betolják hozzánk a rossz gyereket, és 50 perccel később egy jó gyereket kapjanak vissza.

Elég hamar csalódnak. Az óvodásokra és kisiskolásokra most nem térek ki részletesen. Körülbelül 10-11 év a vízválasztó, ami után már egész értelmes kommunikáció tud kialakulni terapeuta és kliens között.

A terápia más lefutású, ha a gyerek igényli, de legalábbis elfogadja a kapcsolatot velünk, mint ha nem:

• A gyerek elfogadja, hogy szülei a nevtanba hurcolják vagy küldik, előbb-utóbb szívesen oszt meg ezt-azt az életéből. Nem árt a legelején tisztázni, hogy minket titoktartás kötelez, de ha kiderül, hogy bántalmazzák, vagy magát készül bántani, a titoktartási kötelezettségünk megszűnik. A helyzetet a szülőnek vagy – bántalmazás esetén – a gyermekjóléti szolgálatnak jeleznünk kell.

Hetekig-hónapokig lehet őrlődni egy-egy eset kapcsán: ha jelzek, oda a bizalmi kapcsolat, ha nem, bűnrészes vagyok.

• A gyerek minden eszközével tiltakozik a ráerőszakolt segítő szándék ellen. Ha a szülők elrángatták, az órán meg sem szólal, mereven maga elé néz, mobilozik, vagy percenként kérdezi, hogy meddig kell még itt ülnie. Mindig is csodáltam a filmbéli pszichológust, aki pókerarccal végigüli az 50 percet, majd szól, hogy lejárt az idő, találkozunk egy hét múlva.

Mivel ennél alacsonyabb a frusztrációtűrő képességem, én ilyenkor egyezséget ajánlok. Oké, csaljunk egy kicsit, legyen 30 perc.

Ezt az időt tölthetjük beszélgetéssel, alkotással, társasjátékkal, mutogathat a neten érdekes videókat, de ha mindettől nagyon ódzkodik, felőlem mobilozhat is, én addig adminisztrálok. Kiskamaszokkal sikerrel kecsegtet, ha kiviszem őket a tornaterembe, ahol egy rögtönzött focimeccs keretében szarrá alázhat.

Becsszóra, nem egyszer így alapoztam meg a sikeres terápiás kapcsolatot.

Ha azonban a negyedik alkalommal sem kezdünk el közeledni egymáshoz, szólok a szülőnek, hogy ennek nincs sok értelme, a továbbiakban folytassuk szülőkonzultáció formájában.

Az egyedül közlekedő serdülőkkel ennél egyszerűbb a helyzet, ők szimplán nem találnak el a megadott címre.

Vagy így, vagy úgy, 4-5 héten keresztül eltöltünk a gyerekkel heti egy órát, és a szülő várakozása ellenére egy fikarcnyit sem lesz jobb magaviseletű.

Megkérdezzük kis kliensünket, hogy a köztünk elhangzottakból mi az, amit visszajelezhetek szüleinek. A bizalmi kapcsolat megőrzése és a hiteles visszajelzés határmezsgyéjén egyensúlyozva beszélünk a szülővel, és

általában az az érzésünk támad, hogy két külön gyerekről beszélünk.

Ilyenkor kell nagyon vigyáznom, nehogy átmenjek tanácsosztogatóba. Háromgyerekes anyaként tudom milyen frusztráló, ha valaki jótanácsokkal lát el.

Próbálom inkább a közös ötletelésre helyezni a hangsúlyt. Hamar kiderül, hogy az anyáknak remek ötleteik vannak az én tanácsaim nélkül is,

egy csomó mindent jól csinálnak mindenféle pszichológiai előképzettség nélkül. Ezt a „jól csinálom” érzést szeretem kihangosítani bennük, hiszen általában, mire hozzám eljutnak, már meggyőződésükké vált, hogy mindent elcsesztek.

Innentől több irányt vehet a tanácsadó folyamat.

Folytathatjuk szülőkonzultációban, továbbvihetjük a serdülőkonzultációt, vagy megpróbálhatjuk a szülő-gyerek kapcsolatra helyezve a hangsúlyt pár alkalommal közösen behívni őket. Ha túl nagyok az ellentétek, családterápiát ajánlunk, ami annyit tesz, hogy várólistára kerülnek, szakszolgálatunk családterápiás szakembereinek kapacitása ugyanis korlátozott.

Ha a gyereknél súlyosabb pszichés zavarok merülnek fel, beutaljuk pszichiátriára. Külön művészet és hosszabb folyamat érzelmileg erre ráhangolni szülőt és gyereket.

Keress minket bátran vesztegzár idején is!

Karantén idején töretlen lelkesedéssel dolgozunk, a krízishelyzet igazi kihívás! Akivel megoldható, online folytatjuk a terápiát, a kétségbeesett szülőkkel telefonon tartjuk a kapcsolatot, illetve várjuk új kliensek bejelentkezését krízisintervencióra.

Sőt, krízisben más szabályok érvényesek, maga a serdülő is kezdeményezheti a kapcsolatot.

Mielőtt tehát a nagy összezártságban agyoncsapnád a kölyköt, érdemes felkeresni a területileg illetékes szakszolgálat pszichológusát, hátha le tud beszélni a szándékról.

Fotó:pexels.com