“Már 16 éves a fiam, de ha elmegy otthonról tiszta ideg vagyok. Nem telik el egy-két óra már sms-t küldök neki, hogy minden rendben van-e. Általában válaszol, de amikor nem hív éjszaka, akkor előfordult, hogy elindultam utána. Nagyon rendes gyerek, de érzem, hogy ez nem mehet így tovább.”- írja egyik olvasónk.

Mindenki átesik ezen a témán, csak az életkorban van különbség, hogy ki- mikor engedi el egyedül a gyereket. Oké, de hányszor hívjon fel a kamasz és te mikor hívhatod?

A hívj vissza kérdéskör nagyon szubjektív, de kell, hogy legyen egy arany középút. Mindenkinek máshol van a tűréshatár, hogy meddig bírja ki a gyerek távolságát “hangminta” nélkül. Az első önálló tábor vagy utazáson már minden gyerek (és szülő) átesett. Az is egy kihívás elsőre, de az egy viszonylag egyértelműbb szituáció.

Majd hív, ha szeretne valamit. Persze rosszul esik, ha egész héten nem ad életjelet, de akkor is tudom, hogy “felügyelik”.

Amikor viszont a barátaival megy moziba vagy deszkázni a városba, akkor elvárható, hogy megadja a paramétereket. Sokan az első ilyen alkalommal dombon ülő vadászkutya tartásban várják, hogy hazaérjen. Töredelmesen bevallom én többször felhívtam, amit mindig megbántam, mert bár felvette a telefont, de egyébként nyilvánvalóan semmilyen számomra értékes információval nem szolgált. Amikor már második alkalommal rágtam a küszöböt (kis költői túlzás), akkor elterveztem, hogy a következő alkalommal ez biztos nem lesz így.

Akkor még nem tudtam, hogy van ennek egy haladó változata, amikor este megy el valahova. Szerintem az az igazi kihívás.

Miközben fényes nappal is bármi megtörténhet ez nyilvánvaló. Itt különbséget tennék fiú-és lány között abban az értelemben, hogy talán a lányoknak kevésbé ajánlatos éjszaka egyedül közlekedni. Ezzel a véleményemmel lehet, hogy egyedül vagyok.

Két lehetőség van: az egyik, hogy no para– jelleggel  mindössze annyit beszélsz meg a gyerekkel, hogy kb. hova megy és hányra jön haza. Ha jól emlékszem a 80-as években nálunk pont ennyit kért tőlem Anyukám is és teljesen jól működött. Egy vagy két alkalomra emlékszem, hogy végül más lett a program, mint amit lejelentettem előre és kicsit késtem, amiért elég komoly büntit kaptam.

A másik lehetőség- a  parázó sorstársaim egyetlen esélye-, hogy részletesen kikérdezik a gyereket, hogy kivel- kikkel, hova, mikor, miért pont oda, meddig marad és fel a saját gyerek telefonszámán kívül begyűjtik a barát/barátnő számát is arra az esetre ha “eltűnne” a gyerek.

Bármelyik megoldást választod, mondd el neki, hogy aggódsz érte és javasoljon egy olyan megoldást, ami számára is elfogadható. Ha megegyeztetek, akkor kérd meg arra, hogy ezt tartsa is be, úgy “előbb szabadul” a kínos számonkérésektől.

Ha igaz az az mondás, miszerint minden a szoktatáson múlik, akkor elvileg ha így szokja meg (első vagy második lehetőség), akkor később sem lesz probléma ezzel.

Ha más a véleményed vagy szívesen elmesélnéd a te sztoridat, írj nekünk! Minden történet segíti az anyapara közösséget. Írhatsz emailt is az anyapara@anyapara.hu címre vagy lent kommentelheted ezt a bejegyzést! Köszönjük!

Ha szeretnél havonta, reklámmentes hírlevelet kapni, akkor ITT kell feliratkozni. Minden hónap közepén küldjük, egy kiválasztott témában.

Fotó:www.pexels.com

 

 

Oszd meg a véleményed velünk!