Iskolai kirándulások, táborozások időszaka közeleg. Ilyenkor felmerül a kérdés: hogy tudunk meg a távollét ideje alatt bármit is szemünk fényéről? Tartsuk a kapcsolatot egyáltalán? Ő hívjon? Én hívjam? Hagyjam békén? Ha iskolai táborba megy és ott van az osztályfőnök, akkor ugye az ember nyugodtabb, mint ha külsős, általunk nem ismert emberekkel nyaral a kölök. Drixler Imola írása.

Volt egy elég meghatározó élményem, ami után azt mondtam, hogy soha többé nem engedem el a gyerekeimet mobil nélkül.

A kicsi 6 éves volt, a nagy 10. Egy szerepjáték tábor volt, külsős szervezésben, nem ismertük jól a szervezőit. A tábor két hétig tartott.

Ma már fel nem fogom, hogy bólinthattam rá akkor. Ez egy örökkévalóságnak tűnő idő abban a korban.

A gyerekek nagyon vágytak rá, mert a beharangozója igen varázslatosnak tűnt. Összepakoltunk, bőröndök autóba be, majd a tábor előtt leparkoltunk. Kiszálltunk és a helyszínt látva a hatévesem szétvetett lábakkal megállt a kapuban és azt mondta karakán, egyenes, szókimondó egyszerűséggel:

„Én itt biztosan nem maradok”.

Neki ez a hely nem tetszik, és ő haza akar jönni. Nem is maradt, hazajött velünk a drágám. Milyen jó szimata volt már akkor is neki! Érezte, hogy ez a hely nem kell.

A tábor vezetősége azt mondta, mobil nem maradhat a gyerekeknél.

Mi ezt szolgalelkűséggel betartottuk és elköszöntünk a nagyobbik fiúnktól. Többször beszéltünk vele a tábor ideje alatt az egyik táborvezető telefonján keresztül. A gyerek nem volt túl lelkes, vidám, de mondta, hogy marad.
A tábor végén, amikor elhoztuk,

elmesélte, hogy mindenkinél volt telefon, csak nála nem. Csak mi tartottuk be a kérést. Hajrá szabálykövetés!

Gyűlölte a tábort. Kevés jó dolog volt. Sírt sokszor. Nem volt kényeskedő gyerek, imádta a nomád dolgokat addig is, de itt valami üres, semmi tartalmat nem szolgáltató, kellemetlen napokat kellett kibírnia.

Idétlen, buta időtöltés volt csak, amiből mások jó pénzt húztak le a szülőkről.

Arra a két hétre ma is úgy emlékszik vissza, mint valami kínkeserves időszakra. Amikor pedig a táborvezető mellette állt a telefonnal, akkor ugye nem merte mondani, mennyire rosszul érzi magát.

OLVASTAD MÁR?  Tisztelet

Most is utálom magam, hogy ott hagytuk telefon nélkül a fiamat. Azóta soha, sehova mobil nélkül nem engedtem őket.

Ha tiltották a telefon vitelét, mi akkor is bepakoltuk a bőröndbe, kikapcsolva. Tudták, hogy bármikor hívhatnak bennünket, ha úgy éreznék.

Sose hívtak. Innen tudtam, hogy jól vannak.

Én hívtam őket, mert szerettem volna tudni, hogy mindenük megvan (miért ne lenne?), jól érzik magukat. Ez persze csak akkor ilyen égető, amikor elkezd táborozni a poronty. Az első két év izgulós talán.

Azért az kérdésként felmerült párszor, hogy mikor vagyok jó anya? Ha hívom őket és gondoskodó üzemmódban tudakozódom a gyerekem állapota felől?

Az jó neki, ha hívom? Vagy nyaggatásnak érzi? Ciki?

Leégetni se akarom a haverjai előtt. Ha nem hívom, akkor szaranya vagyok? De ha nem hívom és nem érdeklődöm felőle, akkor jelezni fogja, ha valami nem okés?

Ezek a fenti kérdések nálam csak az iskolán kívüli programokra vonatkoztak. Az általános iskolánkkal más volt a helyzet: mesehely volt. Tudtam, hogy a legjobb tanárok, a legóvóbb figyelmükkel terelgetik a gyerekeket. Első- második osztályban egy szülő telefonált az osztályfőnöknek, aki beszámolt az aznap történtekről és hogy mindenki kapott esti ölelést és puszit is. Majd ez az anyuka körlevelet küldött a többi szülőnek. Nem vittek a manók akkor mobilt, hisz ebben a korban nem is volt még nekik.

A telefonálgatás a felső tagozatban megszűnt.

A gyerekeim már nem hívogattak egyáltalán. Csak a bejelentkező hívás, üzenet érkezett tőlük: megérkeztünk, minden ok. Ehhez ragaszkodtam.

Mondjuk volt olyan, hogy másnap este telefonáltam rájuk, firtatva, hogy megérkeztek-e előző nap. Hát igen, mindenki belazul egy idő után.

Van olyan edzőtábor, amit a legjobban várnak minden évben a fiúk: kenutábor a Dunán. A táborban nincs mindig térerő. Paramamik húha! Tavaly, amikor hazajöttek, azt mondták, hogy nem emlékeznek, mikor érezték magukat ennyire kikapcsolva és jól.

Esténként felmásztak a gátra, beszélgettek a csillagos ég alatt, tábortűz, bogrács. Nem volt mit nyomkodni térerő híján, és ez megnyitott egy másik ablakot a világra nekik.

Bízzunk az iskolai tanárban, hisz ismerjük őt jól! Ha bármi gond lenne, egyből tudni fogunk róla. Ne görcsöljünk, azt megérzik a srácok.

Kérdezzük meg a gyereket, hogy szeretné: hívjuk fel őt vagy rábízzuk és jelentkezni fog, ha úgy érzi?

Jó helyen van, jól fogja magát érezni. Ahogy mi is élvezzük a gyerekmentes napokat! Nem kell etetni a gyerekhadat és csak rólunk szólhatnak ezek a napok. Mamik, take it easy!

OLVASTAD MÁR?  Feldíszített karácsonyfák lihegnek az arcunkba

Amíg osztálykirándul, #Hallgassránk! és válassz a szubjektív könyvajánlónkból.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!