Egyedül itthon. Karácsony után, új év előtt. Az első karácsony évek óta, amit nem félve vártam. Az előző években bekúszott a rettegés az ünneptől. Féltem, mi lesz, ha rám szakad a magány. Idén nem. Vártam és szerettem. Csak egyszer tört el a mécses. Na jó, kétszer. Drixler Imola írása.

De ez még a majdnem meg sem történt kategória.

A srácok elmentek, habos kávét kortyolok. Karácsonyfa világít, Bridget Jones film a tévében. Babát vár, sose láttam még. Remélem Darcy az apa.

Megérdemelné. Darcy jó arc.

De inkább kikapcsolom, zavar. Zenére vágyom: Vivaldi mindig elcsendesít.

Ülök és bámulom a klaviatúrát. Előttem a naplóm kiterítve. Hatalmas, gyönyörű barna, ezeréves. Szerelem volt elsőre, amikor megláttam 20 éve. Karácsonyra kaptam, még mindig érezni a finom bőr illatát. Örök darab.

Most vettem meg a következő évhez tartozó üres lapokat. Megszagolom, imádom az új papír illatát!

Szeretem a könyvek illatát, a friss papír tapintását, a töltőtollat. Könyvtárba is élvezettel járok. Mindig olyan nehézkesen adom vissza a könyveket a könyvtáros néninek, mintha egy darabkámat kéne odaadnom neki. Megsimogatom, mielőtt elengedem őket. Carrie Bradshownak mondta egyszer Mr. Big : „Szerintem, senki sem jár már könyvtárba rajtad kívül.” Carrie pedig boldogan vigyorogva beleszippantott a könyvébe. Na, én is így! Már csak Mr. Big kéne!

Kiveszem ezt az évet a naplómból és berakom az újat.

Elteszem a régit a fiókba, de előbb végig nézegetem még ezt az évet és megállok, ahol megdobban a szívem. Újraélem.

Volt szalagavató, érettségi, felvételi, ballagás. Lezárult egy korszak a nagyobbik gyereknél és valami új kaland kezdődött. Remekül teljesített, elérte, amire vágyott, majd volt elég bátorsága szembenézni az elért eredménnyel és azt mondani: ez mégsem az én utam.

Megkínlódta, de meghozta a döntést. Más jövőt választott és olyan erővel, örömmel, kitartással vetette bele magát, hogy kétség sem fér hozzá: megtalálta az útját.

Büszke vagyok rá, hogy volt ereje, mersze kiállni az álmai mellett.

Életünk egyik meghatározó beszélgetése volt, ami kettőnk közt történt. Egy kávézóban két órát ültünk és lépésről lépésre átrágtuk magunkat a lehetséges választáson. Félre tudtam tenni az aggódó anyát magamban és teljesen a gyerekre koncentráltam.

Neki mi lenne a legjobb?

Erre a két órára amíg csak élek, emlékezni fogok: volt benne könny, fájdalom, ölelés, őszinteség a végsőkig, remény, nevetés és a végén katarzis.

OLVASTAD MÁR?  Feldíszített karácsonyfák lihegnek az arcunkba

Volt szerelem, csalódás, kérdések nélküli vég. Magasról zuhanás, koppanás, belepusztulás, lassan magamhoz térés. Álmatlan éjszakák, étvágytalanság, kilók huss elengedése, önsajnálat, hajból 15 centi levágatása, sok önsajnálat. Barátokkal órákig tartó kávézás, borozás, sok papírzsebkendő elhasználás.

De szép lassan összeraktam magam újra. Levontam a tanulságokat; hiszem, hogy tanultam belőlük.

Ezt azért még mantrázom magamnak. Igyekszem, kevésbé hülye lenni. Igyekszem, igyekszem, tényleg nagyon igyekszem. De azt hiszem, én szeretek hülye lenni. Szeretem másképp csinálni a dolgokat, mint ahogy elvárható. Mondom, hogy mantráznom kell még magamnak a varázsszavakat!

De ezekből is annyi szép, érdekes és vicces dolgot tudtam meg a világról és magamról is. Rengeteg felismerés, feleszmélés történt.

Közben jobban szeretgetem magam és a defektjeimet is egyre lazábban vállalom már fel.

Egyre kevésbé érdekel, ki mit gondol a dolgaimról. Ez félelmetesen felszabadító tud ám lenni.

Azt olvastam, hogy ha felírjuk a kiadásainkat, akkor azt összegezvén, jobban tudunk majd takarékoskodni. Tele van a naplóm a kiadásaimmal, de semmi pozitív irányban történő változást nem látok. Lehet, hogy összeadni, elemezni, értékelni kellett volna? Hát én biza ilyet nem tettem. Ugye, így ennek hiányában ne is várjak változást? Ezen, majd változtatnom kell. Teljesen fölösleges felírni a kiadásaimat…

OLVASTAD MÁR?  Még egy hét van a meseírásra

Ráleltem egy olyan hobbira, ami kreatív, amiért lelkesedni tudok, amit bármikor szívesen csinálok, ami előre mutat, ami én vagyok. Az év legmeghatározóbb filmje, amit idén láttam a Lion volt. Kicsit a saját családom élete elevenedik meg a vásznon. Nézzétek meg: gyönyörű, felkavaró, megható, felemelő! Csodaszép a zenéje, már ez szól nálam.

Végére értem a idei naplómnak.

Ez az év picit nyugodtabb volt, mint az előtte levők. Rájöttem, hogy a körülöttem lévők élete épp olyan kusza, mint az enyém. Sőt!

  • Rájöttem, hogy mindenki tele van szorongással, félelemmel, hülyeséggel.
  • Rájöttem, hogy aki bánt, csak azért bánt, mert összetörték a szívét.
  • Rájöttem, hogy a barátaim a legjobb arcok a világon. Épp olyan idióták, mint én. Szerencsére, a balansz mindig megvan: valahogy az élet úgy hozza mindig, hogy egyvalaki a csúcson van; így képes rá, hogy a többibe erőt tudjon önteni. Vagy legalább valami alkoholt.

Üljetek le, gondoljátok végig ezt az évet: mi történt , mit tanultatok, min változtattok a jövőben? Megnyugtató érzés ránézni és összegezni egy időszakot.

Mindennek van eleje és vége, ennek az évnek is legyen!

A naplómban egy idézet szerepel csak 2018. szept. 18-án Mahatma Gandhitól. Tudom, miért akkor, kire gondolva írtam fel magamnak. A szívem most is gyorsabban ver. És mosolygok.

Kinyitom az új naplóm és felírom az első lapra kék tintával Gandhi szavait: „Boldogság az, ha amit gondolsz, amit mondasz és amit teszel összhangban vannak egymással.”

Fotó:pexels.com

 

 

Oszd meg a véleményed velünk!