Örök téma, hogy ki-mennyire “követi” a kamaszt, mennyire figyeli, felügyeli. Mikor jön el az a pont, amikor már nincs gyomorgörcs azután, hogy kitette a lábát a házból. Emellett szoros emberfogásban áll az az érzés, hogy bele kell szólnunk nagyjából mindenbe, ami érint őt. Beszéljünk erről egy kicsit!  Szücs Szilvi írása.

Ki-mennyire érzi a vágyat magában, hogy mindenbe beleszóljon

Hogy ide ne menj, meg ezzel ne találkozz és ettél-e ma és nagyon süt és most beborult.

Te mennyire hagyod békén a kamaszt? Van határod ebben vagy mindent szeretnél kontroll alatt tartani? Nagy átlagban 13-14 éves kor körül  jönnek-mennek a barátok, barátnők megy a bandázás.

Itt találkoznak, odamennek, itt most beszélgetnek a semmiről (szerinted), ott bicikliznek, itt meg röhögnek mindenen.

Ezt a felhőtlen szabadságot anyaként nagyon könnyű összetrollkodni

Például azzal, hogy nem engeded el, hogy ott akarsz lenni, hogy “én csak odanézek és már megyek is”, hogy beosztod az idejét, hogy nem HAGYOD BÉKÉN. Vagy azért, mert unatkozol, vagy azért, mert nem bízol benne, vagy azért mert nem fogtad fel, hogy megnőtt. Hogy már nem bébi.

Siratod azt az időt, amikor enni sem tudott nélküled és minden titkát tudtad, de csak azért, mert nem is volt neki.

Nagy levegő! Hagyd őt békén.

Először csak egy napra.

OLVASTAD MÁR?  A nők elleni erőszak nem itt kezdődik

Néhány “fogadalom”, amely a hétköznapi életünkben számtalanszor előfordul és bár lehet, hogy az eszünkkel tudjuk, hogy ezt most nem kellene, mégis kérés nélkül csináljuk.

  • Nem szervezem meg a programjait percről-percre.
  • Nem pakolok el helyette, hiszen neki is pont két keze van és egy feje, hogy átlássa a káoszt amit otthagyott a konyhában evés után.
  • Nem szervezkedek a háta mögött az éppen aktuális barátnő/barát anyukájával, hogy megtudjak minden részletet a kapcsolatukról, hanem vadászkutya tartásban várom, hogy egyszer elmeséli magától, hogy mi a helyzet.
  • Nem nézem meg, hogy miket írogatnak egymásnak a szerelmesek csak azért, hogy képben legyek, hogy nincs semmi baj.
  • Nem nézegetem alapból a telefonját.
  • Nem manipulálom semmivel, még akkor sem, ha ez látszólag tök könnyen menne nekem a vén rókának.
  • Nem szívózok vele olyan dolgokon ami nem az ő kompetenciája.
  • Nem kérdezem meg negyvenszer egy nap, hogy éhes-e. Inkább előre megbeszélem vele a heti étkezési “tervét”.
  • Nem hasonlítgatom össze más gyerekével. Ez pont olyan, mint állandóan azt figyelni, hogy a másik házassága milyen, miközben pont senki nem látja, hogy mi folyik a színfalak mögött.
  • Nem nyomasztom állandóan a feladataival, mert az évek során rájövök, hogy ha valamit nem érez igazán a magáénak azt úgysem fogja megcsinálni. Inkább hangsúlyozom a felelősségét.
  • Nem sürgök-forgok a barátai között amikor feljönnek bandázni. Nem jófejkedek, nem poénkodok, mert az higgyétek el, hogy az nagyon ciki.
  • Nem kérdezgetem állandóan valamiről, ami csak nekem fontos.
OLVASTAD MÁR?  Az, hogy nem büntetek soha, nem igaz

Viszont…

Viszont, találj ki közösen vele olyan rutinokat, amelyekbe belefér az, hogy beszélgettek egymással. Mert ez az az időszak, amikor eltávolodik a kamasz a szüleitől és ez teljesen normális. Ha elfogadod és vele együtt te is változtatsz a kapcsolatotokon, akkor garantált a siker.

Viszont, ha ez nem megy, akkor ott maradsz az út szélén, ő pedig ott fog hagyni. Nem hangzik jól, de így van.

Viszont, ha kérdez figyelj rá oda, ha szomorú kérdezd meg, hogy tudsz-e segíteni és ha örül, akkor örülj vele és ne gondold túl a dolgot.

Bízz benne.

Ha pedig ez nem megy, akkor először gondold át, hogy miért nem. Miért nem bízol benne? Bízol-e egyáltalán bárkiben is. Magadban bízol-e. Mit jelent számodra a bizalom…

Ha nem megy egyedül, kérj segítséget! mediator@anyapara.hu

Oszd meg a véleményed velünk!