Néhány nap, és kihirdetik az egyetemi ponthatárokat. A nagykamaszok kilépnek az Életbe. Sokan el is költöznek otthonról, még ha ideiglenesen is. Indul a haverok-buli-szamba, legalábbis nagy részük így gondolja. De azért…Péter, állandó olvasószerzőnk írása.

Igazából ezt az írást nem is a szülőknek kellene elolvasnia, hanem az éppen ponthatárokba szűkült ifjaknak.

Mert persze jó dolog az egyetem, a szabadság, a szülők nélküli önállóság. Kell is.

És az is kell néha, hogy kicsit végiggondolják, miért is jó, mire is jó egy sikeres felvételi.

Amikor általános iskolát választottunk a hatévesnek, akkor azt is néztük, hogy mennyire jó az iskola, milyen középiskolába tud innen majd bejutni. Legkésőbb hetedik-nyolcadik osztályban már elkezdtünk tudatosan készülni a kiválasztott középiskolára, felvételi próbasorokat írni, esetleg előkészítőre járni.

Általában meg is lett az eredmény, a gyerek bekerült az áhított 4-6-8 osztályos középiskolába.

Ahol aztán legkésőbb tizedikben elkezdtünk azzal foglalkozni –immáron a gyerekkel közösen-, hogy hova tovább? Faktot választott a gyerek, nyelvvizsgákra készült a pluszpontokért (meg persze a nyelvtudásért), esetleg különtanár, egyetemi előkészítő tanfolyam, stb. (Erről Péter írását ITT olvashatod.)

És ha mindent jól csináltunk, akkor pár nap múlva boldogan fog bulizni a haverokkal.

Aztán elkezdi az egyetemet (ITT), órákat vesz fel, vizsgákat hoz előre vagy halaszt el, mindezt azért, hogy meglegyen a diploma.

OLVASTAD MÁR?  A szentek élete

De vajon ugyanúgy készülni fog az egyetem alatt az egyetem utáni életre, mint ahogy ezt általánosban és középiskolában tette?

Félek tőle, hogy nem igazán. Pedig kéne. Mert ahogy a sikeres felvételi sem az érettségivel hullott az ölébe, az egyetem utáni (jó) állásra sem garancia a diploma.
Mesélhetnék saját egyetemi élményeimből, ahol egy negyedévesen meghirdetett szakmai gyakornoki állásra a huszonöt fős csoportunkból mindössze ketten jelentkeztünk, vagy amikor az akkori „álomcégek” egyike gyakornoki állás hirdetett a fővárostól 220 km-re, és a kétszáz potenciális jelöltből csak ketten jelentkeztünk, de nem teszem.

Az akkor volt. Most mások a lehetőségek.

De érdemes készülni az egyetem utáni életre: csatlakozni szakmai csoportokhoz, nyitott szemmel járni az egyetemen (a cégek szoktak gyakornoki állásokat hirdetni), próbálkozni, kényelmetlenségeket vállalni.

Készülni az első munkahelyre, ahogy annak idején a gimnáziumi vagy az egyetemi felvételire készültünk, akkor még közösen.

A másik fontos szempontra az egyetemi diplomaosztóm óta emlékszem. Az akkori rektorunk valahogy így kezdte a beszédét:

„Hölgyeim, Uraim! Önök nagyon sok fontos és hasznos dolgot megtanultak az elmúlt öt évben. Most azonban arra kérem, nézzenek körül itt az aulában. Igen, bátran, forogjanak, nézelődjenek, keressenek ismerősöket, mosolyogjanak rájuk. Közel ötszázan vannak most itt. És hamarosan, az elkövetkező években az lesz a legfontosabb a szakmai életükben, hogy kit ismernek az itt jelenlévők közül. Kit tudnak felhívni, hogy „Szia, kellene egy kis segítség….” ?

Akkor meglepő volt ez a szemlélet. Aztán máig is érzem, hogy igaza volt. Nem véletlenül ő volt a rektor….
És sok minden változott azóta, de ez most is igaz.

OLVASTAD MÁR?  Merjen hazamenni!

Keressenek barátokat, legyenek nyitottak, ne hagyjanak ki semmit….

éljék az életet, ahogy egy egyetemistának kell. Mert igazi barátságokat ilyenkor lehet szerezni. Amikor már a hasonló érdeklődésűek vannak egy társaságban.

Most persze mondhatja mindenki, hogy a fenti két szempont – készüljünk tudatosan a munkára vs. haverok-buli-szamba – kicsit nehezen fér meg egymással. Talán. De akinek sikerül a kettőt összehangolni… na ők lesznek az igazán sikeresek a szakmájukban.

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!