“Nagyon örülök, hogy kifelé mennek ebből az iskolarendszerből”

Fiam érettségire készül, a város top3 gimnáziumának nyolcosztályos tagozatán. Lányom ugyanitt kilencedikes, de ő a „hagyományos”, négy évfolyamos részét gyűri. Nagyon örülök, hogy „kifelé” mennek ebből az iskolarendszerből. És szívből sajnálom az öcsémet, akinek a kisfia jövőre kezdi az általános iskolát. Péter, “olvasó – szerzőnk” írása.

Amit én, mint laikus szülő látok: vannak tanárok, akik véresen komolyan veszik a tantárgyukat.

Értelmetlen mennyiségű, később sosem használt tudást próbálnak beletömni a kamaszok fejébe. Csekély sikerrel.

Mert hogyan máshogy minősíthető az a nagydolgozat, ahol egy négyes és egy (kegyelem) kettes mellett csupa egyes osztályzat született? Vannak, akik sodródnak, hozzák a kötelező minimumot, mintegy cinikus közmegegyezéssel:

nem tanítok sokat, nem várok sokat, cserébe ti sem kritizáljátok a tanítási módszereimet.

Valahogy mindenkinek meglesz a kötelező mennyiségű osztályzata, nincs balhé, a fogadóórán nincsenek zaklatott szülők. Csak nehogy a gyerek ezen a vonalon akarjon továbbtanulni, mert akkor magántanár nélkül nincs esélye.

És van néhány lelkes, aki pontosan tudja, hogy a központilag elvárt módszerek, tananyagok és szempontok értelmetlenek.

Hobbiból járnak tanítani, és tudják, hogy nem kell félteni a munkahelyüket, mert nincs helyettük másik. És ha mégis kiderül valami turpisság, hát bármikor átmehetnek egy másik iskolába tanítani.

Őket szeretik a gyerek, szívesen járnak órára, néha még extra órákat is tartanak, és oda is jönnek a diákok.

A kötelező tananyagból elég kevés jut a diákok fejébe, ehelyett használható, gondolkodtató információk cserélnek gazdát (és fejet) az óráin.

Az érettségi a végletekig degradálódott.

Több tanár is így mondta, hogy „az érettségi első napján lesz egy üléspróba”. A diákok kapkodták a fejüket. Üléspróba?! Az mi?? Na ez a magyar érettségi. És ezt tanárok mondták! Amikor választott tárgyként testnevelésből érettségizik két –amúgy értelmes- srác, mert az a legkönnyebb… akkor persze lehet mosolyogni, de inkább sajnálkozni.

Amikor a második nyelvet tanító tanár azt mondja, hogy ő nem tud érettségire felkészíteni abból a nyelvből? A felvételi pontok számolgatása külön számítógépes programot igényel, annyira bonyolult és átláthatatlan.

Fiam külföldre készül egyetemre. Itthon nem is létezik az a szak, amit ő tanulni akar. Amúgy ilyen végzettségű embert keresett az egyik telekommunikációs cég (nem is egyet, négyet), kezdő fizetés közel kétmillió forint. Mire elkezdi az érettségit, már tudni fogja, hogy felvették-e Dániába. Minden szülő sejtheti a gyerek motivációját az érettségi eredményét illetően…

Lányomnak még van három éve. Fogalma sincs, mit akar csinálni. Értelmes, közösségért tenni akaró, a korának megfelelően csapongó (néha lázadó) leány. Szerintem nem való neki a felsőoktatás, de ezt majd ő eldönti. Láttunk már nála ennél nagyobb „pálfordulást” is.

És remélem, hogy a nyitottságát, az érdeklődését nem veszti el teljesen az iskolában. Szívem szerint őt is külföldre küldeném az érettségi után, mert itthon nem látom a fényes jövőt.

És ez egy top3 iskola a városban. Egy fejlődő városban. Két értelmiségi szülő próbál hitet és jövő önteni a gyerekeibe. Mit várunk azoktól, akik egy elmaradottabb térségben, munkától kizsigerelt szülőkkel próbál evickélni az iskolai elvárások és a való élet egymástól egyre távolodó két partja között?

Fotó:pexels.com

Oszd meg a véleményed velünk!

Szerző: |2019-01-31T19:03:36+00:002019.01.31.|Kamasz, Slide|